Meghalt Laux József

Budapest |

<p>Elhunyt Laux József dobos, az Omega és a Locomotiv GT egyik alapítója. A zenészt szívbetegség után, 73 éves korában, szombaton érte a halál - erősítette meg a hírt Kóbor János, az Omega énekese az MTI-nek.</p>

 "Hétfőn még bent jártunk nála a balatonfüredi szívkórházban és akkor már nagyon rossz érzésekkel jöttünk el. Szörnyű, hogy Somló Tamás halála után két héten belül egy másik nagyszerű zenésztársat veszítünk el" - hangsúlyozta Kóbor János. 

Mint mondta, Laux József rendkívül céltudatos ember és nagyon szorgalmas zenész volt, messze a legszorgalmasabb az Omegában.

"Együtt alapítottuk az Omega együttest 1962-ben, de már előtte hosszú évekig egy osztályba jártunk a József Attila Gimnáziumban. Egyikünk sem volt képzett zenész, ugyanakkor neki a dobolás mellett a szervezéshez is komoly affinitása volt. Amikor középiskola után a zenekarból valamennyien egyetemre kerültünk, azt hittük, ez az együttes végét is jelentheti, ő volt az, aki a folytatást a leginkább szorgalmazta" - idézte fel Kóbor János.

Mint kifejtette, bár nagyon rosszul érintette a csúcson lévő Omegát, amikor Laux József feleségével, a szövegíró Adamis Annával és Presser Gáborral 1971-ben távozott a csapatból, a válás a legkorrektebb módon történt. "Utána is nagyon jó viszonyban maradtunk, azután még inkább, hogy a kilencvenes években hazaköltözött Amerikából. Többször fellépett velünk, tavaly is ott volt az Omega koncertjén a Budapest Parkban és a felcsúti Pancho Arénában".

Laux József 1943. május 8-án született Budapesten. Már a gimnáziumban zenekart hozott létre Kóbor Jánossal. A dobolás alapjait a Benkó Dixieland Band ütőse ismertette meg vele, lejárt a BDB próbáira és a bulikra, végül bekerült a zenekarba. A gimnázium után azért iratkozott be a Budapesti Műszaki Egyetemre, hogy időhaladékot nyerjen a katonaságtól, itt autógépészetet tanult.

1962-ben alakult meg az Omega, amely először még angolszász számokat játszott, és csak Presser Gábor 1967-es belépése után rukkolt elő saját dalokkal. Olyan slágerekkel, mint a Petróleumlámpa, a Tízezer lépés vagy a Gyöngyhajú lány. A szövegeket Laux József akkori felesége, Adamis Anna írta. Az együttes egyik szerzeményét Laux jegyzi, a jórészt egy remek dobszólóból álló, instrumentális Kérgeskezű favágók című számot 1969-ből. 

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"242230","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

Laux József a legjobb hazai dobosok egyikének számított a közönség és a szakma szerint, ezt tükrözte az Ifjúsági Magazin 1970-es felmérése is, amely a különböző hangszerek legjobbjait vette számba. Az élen végzett muzsikusok - Laux és Presser mellett Frenreisz Károly basszusgitáros és a Radics Béla mögött második Barta Tamás gitáros - 1971-ben megalakították a Locomotiv GT-t, az első magyar "supergroupot". Presser és Laux számára kockázatos lépés volt otthagyni a népszerű Omegát, de az LGT sikere igazolta őket. A zenekar ügyeit itt is Laux intézte, de egy idő után belefáradt a kultúrpolitika merev hatóságaival vívott szélmalomharcba. Az LGT 1976-os ötödik, dupla lemeze után Amerikába ment, követve Bartát, aki már két évvel korábban a tengerentúlon maradt.

Hamar beilleszkedett Amerikában: rockzenét játszott, majd a producerek, zenei rendezők lapjának főszerkesztője lett. A tulajdonos rábízta a lapot, és bejuttatta Kalifornia egyik legjobb stúdiójába, ahol együtt dolgozott Bryan Adamsszel, Chick Coreával, Frank Zappával, az Average White Band tagjaival és másokkal. Az It's My Faith című saját dalára általa készített videoklipet különdíjjal jutalmazta a nemzetközi zenetévé, az MTV. A zene mellett ügynökként könyvekkel kezdett foglalkozni.

Először 1986-ban jött haza az LGT búcsúkoncertjére, korábban nem kapott vízumot. Itthon 1988-ban kezdődött kiadói tevékenysége, a JLX Kiadó amerikai, angol és más nemzetközi bestseller-szerzők regényeit hozta el a magyar olvasóknak.

A zenében visszatért gyökereihez, újra főként dzsesszt játszott. Joe Muranyival - Louis Armstrong zenekarának magyar származású klarinétosával - 2000 után több lemezt vett fel, a Laux Trio and Friends formációval főként dzsesszklubokban lépett fel.

Munkásságát 2008-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével ismerték el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?