Meghalt „Európa arca”

Kornis Mihály ezt írta május 12-én, Heller Ágnes kilencvenedik születésnapján: „Nagy filozófus az, akinek talán nem is elsősorban a munkái, hanem az alakja, a tartása marad fönn hazája, kultúrája és népe emlékezetében. Életműve megítélését nem ő, hanem az emberi halandóság bízza azokra, akik helyett, akikért, akik nevében, akik tiszteletének fenntartása érdekében élt.” 
Heller már a rendszerváltás előtt világsztár volt, és haláláig szinte hetente repült külföldi konferenciákra. Előadásaiért a világ legnevesebb egyetemei versengtek egymással, és folyamatosan publikált fontos nemzetközi fórumokon. Szóval méltatlan lett volna a sorstól, ha végelgyengülésben hal meg az a pici, törékeny test, amelyben egy szárnyaló szellem élt. Hiányozni fog bölcsessége, bátorsága, és az a tiszteletet parancsoló éleslátás, ami miatt sokan nem mertek megmérkőzni vele vitaműsorokban. Nagy hatalmú és nagyszájú politikusok csendesedtek el hirtelen, ha Heller Ágnes neve szóba került. 
Persze az elmúlt napokban a halottgyalázók is aktivizálták magukat a közösségi médiában: fröcsögve zsidóznak, libsiznek, hazaárulóznak. De ne foglalkozzunk most velük. 
Kornis Mihály szavaival élve Heller „megvehetetlen és megalázhatatlan volt”, a pocskondiázás nem ért fel hozzá. „Különféle halálos fenyegetések, azok a rákosista-kádárista-orbánista mérgezett nyilak, amiket rá kilőnek, Ágnes kalaptűnek használja, bizonyos élvezettel szúrja a helyükre; és zsetonnak néz bármennyi pénzt, bármekkora plecsnit és koszorút”.
A legszebben talán a francia filozófus, Bernard-Henri Lévy búcsúzott tőle: „Magyarország legjobbja volt. Ha Európának arca volna, az övé lenne az – lelkesedéstől izzó és a kontinens fájdalmaitól ráncos”. 
Heller Ágnesnek idén tavasszal jelent meg magyarul a legutóbbi életrajzi kötete A véletlen értéke címmel (az eredeti, német nyelvű kötet címe: Wert des Zufalls, a bécsi Edition Konturen gondozásában jelent meg tavaly ősszel). Kassai Zsigmond, a magyar kiadás szerkesztője írja a merce.hu-n, hogy a magyar szövegből Heller következetesen kihúzogatta az „elhunyt” szót, mindenhonnan, ahol különböző halálesetekről írt. Azt mondta, „az emberek nem elhunyni szoktak, hanem meghalnak, én is meghalni fogok, nem pedig elhunyni”, és szigorú pillantást vetett a szerkesztőre. 
Ennek a kötetnek az utolsó fejezetében szerencsés véletlenek sorozataként írja le az életét. Szerinte véletlen volt, hogy az apja kislány korában lefekvéskor magyar verseket olvasott fel neki, legtöbbször Arany János balladáját A walesi bárdokat. Úgy véli, ez alakította ki jellemének egyik fontos vonását: világ életében ösztönösen ellenszegült minden elnyomó hatalomnak. A magyar holokauszt tíz hónapja alatt, írja, a véletlennek köszönhette azt is, hogy életben maradt: „Tizenhat éves korom óta dolgozom azon, hogy ezt a véletlent beépítsem a gondolkodásomba, és a jellemem részévé tegyem.”
Péntek óta sok tisztelője emlékezett meg Heller Ágnesről. Az érdekesség kedvéért mi most egy olyan régi barátot idézünk, akivel később megszakadt a barátsága. Tamás Gáspár Miklós filozófus ezt írja a hvg.hu-n. 
„Heller Ágnes – millió idegesítő hibája és tévedése ellenére – az életünk része, magyarországi, európai, amerikai, ázsiai olvasóié és hallgatóié, az éles hangja, a kamaszos nevetése ott a fülünkben, szívós, törhetetlen egyénisége az emlékezetünkben. Az volt az ember benyomása, hogy örökké fog élni – de ő kifogott mindenkin és a sorson, nem várta meg a hanyatlást és a késő aggkort, meghalt ez a makkegészséges, kilencvenéves fruska, kicselezve a hosszú szenvedést. És őrületbe fog kergetni mindenkit avval, hogy kiderül róla: halhatatlan.” Majd így folytatja: „Az elnyomhatatlan és lebírhatatlan életerő és tehetség jutott ennek a pesti zsidó lánynak az osztályrészéül a nácizmus, majd a sztálinizmus korszakában, élt, ahogy tudott, tévelyegve, megtérve, fölszabadulva, összezavarodva, de makacsul gondolkodva az emberiség történetének legrosszabb korszakában. De mint a vadmacska, kiszabadult mindenhonnan, nem hagyta magát legyőzni, pedig milyen hatalmas, tekintélyes, éles elméjű férfiak próbálták világlátásukhoz csatolni. Hagyta is magát, meg nem is, de végül túljárt mindenkinek az eszén, az lett, aki lett, függetlenül mindenkitől.”
Kutatási területe az etika, az esztétika, a történet- és kultúrfilozófia, valamint a filozófiai antropológia kérdései voltak, de figyelte a politika alakulását is. A nacionalizmust és a közös identitás hiányát tartotta az európai összefogás legfőbb hátráltatójának. „Ha megkérdezzük egy gyerektől, mit jelent számára, hogy európai, többnyire a kérdést sem érti. Ha megkérdezzük, mit jelent számára, hogy olasz, francia vagy magyar, azonnal tud válaszolni. Nincs európai identitás, és ez nagy hiba a brüsszeli vezetők részéről. Azt hiszik, hogy gazdasági szabályokkal, intézményi felépítéssel, azaz a formalitásokkal minden el van intézve. De semmi nincs elintézve. Nagy hiba volt az is, hogy leszavazták az európai alkotmányt. Ha lenne közös alkotmányunk, legalább egy típusú identitásunk, állampolgári identitásunk is lehetne”- mondta májusban, a Magyar Narancsnak adott interjúban. 
Halálával egy nagyszerű embert vesztett el a világ, egy nagy tudóst a filozófia, bölcs és bátor polgárát Magyarország. Heller Ágnes talán egy boldogabb világba úszott át. Egy biztos: nem hitte, hogy ez a világ a lehetséges világok legjobbika.