Meghackelni Hollywoodot

HORVÁTH GERGŐ

Bár a Vasember 3 ugyanabban az üstben főtt, mint unalomig ismert társai, mégis kiemelkedik az egynyári popcornmozik közül.

Hollywood egyértelműen ráállt a sötét tónusokra, a komolykodó, de valójában pehelysúlyú narratívákra. Az egész Vasember franchise – de a rendező, Shane Balck a harmadik résszel végképp – elhatárolódik ettől a tendenciától, és sokszor már-már paródiába illő fordulatokkal próbálja kiszolgálni a közönséget, úgy, hogy közben mégsem a trendnek megfelelő koncepcióval dolgozik. Ennyivel azért nem lehet meghackelni a nyugati film fellegvárát, de kezdetnek éppen megteszi. Nem meglepő ez Blacktől, a Halálos fegyver, Az utolsó cserkész, az Utánunk a tűzözön és a Durr durr és csók írójától (ez utóbbit rendezte is).

A Durr durr és csók amellett, hogy minden idők egyik legjobb vígjátéka, Robert Downey Jr. számára is nagy jelentőségű volt, mert a színész általa vissza tudott térni az élvonalba. A rendező és főszereplője akkor alaposan megismerte egymást, és ennek sokat köszönhet a Vasember 3 is. Amikor kiderült, hogy Shane Black veszi át Jon Favreautól a stafétabotot, csak az volt kérdés, mennyivel jobb filmet tud készíteni a kissé megfáradt második résztől. A rendező remek dialógusokat írt, halomszámra szórta a jobbnál -jobb utalásokat, ezek önmagukban is el tudnák vinni a filmet. Az akciójelenetek is frissebbek lettek.

Tony Stark a harmadik felvonásra ugyan kissé megváltozott, de Robert Downey Jr. a régi, a franchise pedig a rendezőcserével kapott egy alapos vérfrissítést. A 2008-as első rész meglepő és lendületes mozi volt, ami a képregényfanoktól a kritikusokig mindenkinek felnyitotta a szemét, hogy van ebben a műfajban a látvánnyal agyonvizezett CGI-trozszülötteken kívül is potenciál, és jól megférnek egymás mellett a remek színészek, az életképes forgatókönyv, a humor és a speciális effektek. Egyszóval: működtek az arányok.

A 2010-es második rész már kevésbé volt üdítő, de a drog- és alkoholbotrányai után másodvirágzását élő Robert Downey Jr. annyira magára talált a szerepben, hogy mimikájával és a szájába adott poénokkal meggyőzte a mozizókat. Szinte napra pontosan egy éve pedig megérkezett a Bosszúállók, melynek hatalmas sikerében a már bejáratott franchise színeiben visszatért Tony Stark alaposan kivette a részét.

A Vasember 3 története nagyjából ezek után kezdődik. Túl vagyunk a New York-i eseményeken, melyek láthatóan megviselték a multimilliomos playboyt és emberbarátot, aki poszttraumás stresszben szenved, és küzd az időnként rátörő pánikrohamokkal. A Vasember azon kevés franchise egyike, amelyben a keresztbeutalásoknak és a Marvel univerzum egymásba fonódó szálainak köszönhetően lehet beszélni jellemfejlődésről. Végre egy főhős, aki lehet akármekkora macsó, az események hatnak rá és megváltoztatják. Persze nem kell ezt túlragozni, a film sem teszi, a lényeg, hogy van egy jól látható ív, amely összekötni a négy filmet, és az egész ettől válik élővé.

Tony Stark a harmadik felvonásban emberibb, mint valaha, és most először van komolyabb tétje az eseményeknek. Azzal, hogy Pepper Potts (Gwyneth Paltrow) életére megy ki a játék, Stark már személyesen is érintett, és ez újfajta viszonyulást kíván. Minden szuperhős életében eljön a pont, amikor szerettei kerülnek veszélybe, de legtöbbször csak az erősebben összehúzott szemöldök jelzi ezt. Stark szerencsére máshogy kezeli az ügyet, és a szuperhős klisékből kifordult parodisztikus attitűddel nyomul előre.

Egy mondatban visszatérve a történetre: az álmatlanságban szenvedő Tony Stark éjszakánként fejleszti a gépparkot, nem is nagyon érdekli őt a közel-keleti terrorista Mandarin (Ben Kingsley), egészen addig, amíg egyik akciójában meg nem sérül barátja és testőre Happy (Jon Favreau). Ekkor elszabadulnak az indulatok, bejön egy korábbi egyéjszakás kaland női résztvevője (Rebecca Hall) és egy megvárakoztatott sánta tudós (Guy Pearce). Ennyi jó színészt egyébként ritkán látni egy blockbusterben, de a Vasember 3 jól jelzi, hogy van értelme a tehetségre is költeni.

Ami viszont kissé zavaró, az a főellenség(ek) motivációja. Ha valóban csak ennyi kellene ahhoz, hogy valaki „szupergonosszá” váljon, mindannyian találnánk magunknak egy nemezist, és ez a világ nem lenne túl vidám hely. Hogy miért fontos ez? Mert a film egy pontján megemlítik Oszama bin Laden és Kadhafi nevét. Ennek a megfeleltetésnek aztán ellentmond az, hogy a Vasember 3 a korábbi filmekhez képest sokkal képregényszerűbb. A koherencia ezért itt-ott meginog, de ahogy ránehezedik a történetre Robert Downey Jr. jutalomjátéka, nem sok esélyünk marad arra, hogy ezt még a film alatt végig tudjuk gondolni.

Mindent egybevetve a Vasember 3 remek popcornmozi, tele van adrenalinnal, ütős párbeszéddel, humorral. Hibái ellenére is felért a blockbusterek csúcsára, és ehhez csak tisztességes és kreatív munka kellett.