Mától hallható az 56-os emlékév hivatalos dala

Budapest |

<p>Elkészült az 1956-os emlékév hivatalos dala és imázsfilmje. Az Egy szabad országért című dal először ma hallható a Petőfi Rádióban.</p>

A Desmond Child magyar-amerikai állampolgárságú zeneszerző által írt dalt Wolf Kati, Péter Szabó Szilvia, Radics Gigi, Nagy Feró, Sasvári Sándor, Vastag Csaba, Vastag Tamás, Molnár Ferenc Caramel, Lakatos Mónika és a Romengo, Pál István és zenekara, a Hooligans, valamint egy ötventagú kórus adja elő. A dal angol változatban is hallható lesz Land of the Free címmel. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, az 1956-os emlékévet szervező bizottság ügyvezető elnöke a dal és az imázsfilm bemutatója alkalmából tartott sajtótájékoztatón elmondta: egyre kevesebben vannak azok, akik aktívan részt vettek az eseményekben, ezért fontos feladat a történetek továbbadása, és azt is, hogy a közemlékezetben – a modern technika eszközeit is felhasználva – olyan nyelven szólaljunk meg, amelyet a 21. század generációi értenek. Az apai ágon magyar származású zeneszerző, Desmond Child alkotásáról úgy vélte: a dal hangvétele olyan, amelyben több generáció találhat magára és egymásra. Vastag Csaba – aki producerként is részt vett a munkában – és Péter Szabó Szilvia énekes arról beszélt, hogy a zenével mindent ki lehet fejezni, legfőképpen a szabadságot és az érzelmeket. Úgy vélték: a legjobb utat találták meg arra, hogy méltón emlékezzenek 1956 hőseire és mártírjaira.A sajtótájékoztatón levetítették az imázsfilmet is, amelynek központi eleme az a gesztus, amellyel a ma magyarjai együtt mondanak köszönetet 1956 hőseinek. Az imázsfilm az 1956-os emlékév honlapján és Facebook-oldalán már megtekinthető, és hamarosan a televíziókban is látható lesz.  [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"243449","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?