Majmok hazája, vad világ

Bevezetőként álljon itt egy kis filmtörténeti visszatekintés. Nem kellett ahhoz a hatvanas években, a hidegháborús fenyegetettség korában élnünk, hogy át tudjuk élni a Pierre Boulle regénye alapján készült, mára igazi kultfilmmé lett A majmok bolygóját. Ma persze talán kicsit lassú, technikailag is öregecske alkotásnak érezzük ez az 1968-as mozit, ám sci-fi utópiának tökéletes. Az űrhajós megérkezik egy ismeretlen bolygóra, ahol a majmok a teremtés koronái, az emberek pedig alávetett lények – még most is könnyen eluralkodik rajtunk a kellemetlen érzés, netalántán valóság is lehet mindebből. Ám hiába volt jó film Franklin J. Schaffner rendezése, a folytatások említésre sem méltók, csupán a kezdeti sikert akarták meglovagolni. Értelmetlen próbálkozás volt Tim Burton 2001-es remake-je is, amely szimpla látványmoziként működött, és egyáltalán nem ért fel a klasszikus filmhez. Egészen 2011-ig kellett várni, hogy kapjunk egy alaposan átgondolt remake-et, pontosabban előzményfilmet. A majmok bolygója – Lázadás készítői nem az ismert történetet akarták újramesélni, nem az űrhajós sztoriját néztük meg harmadjára is, hanem kvázi a 68-as film elé helyezték a cselekményt, amelynek középpontjában Cézár áll: a csimpánz egy félresikerült gyógyszerkísérlet következtében igen intelligens lesz, majd lázadást szít a társai között, és a majmok megindulnak a magukat Istennek képzelő emberek ellen. Mind a Lázadás, mind a folytatás, a Forradalom azért volt több egy nyári popcornmozinál, mert drámaként működött, úgy vetett fel súlyos kérdéseket (meddig mehet el az ember, és egyáltalán, az emberek vagy a majmok cselekszenek-e helyesen?), hogy nem moralizált. Okos dramaturgiai húzás volt az is, hogy az első rész megfordította a felállást: javarészt a majmok szemszögéből látjuk az eseményeket, így tulajdonképpen nekik szurkolhatunk. Csak remélhettük, hogy az alkotók a szépreményű trilógia lezárásában sem futnak bele a csapdába, és nem pusztán egy akcióval bőven megpakolt, kommersz nyári blockbustert kapunk. Matt Reeves rendező nem okoz csalódást: most is technikailag tökéletesen kivitelezett, hatásosan fényképezett, kőkemény drámát küldött a mozikba. Sokan lassúnak, akár még unalmasnak is tartják majd, de a film csak azt teszi, amit a sorozat eddigi darabjai: dilemmákat vonultat fel, közben pedig kérdez. Gyilkolásról, háborúról, bosszúról, árulásról, a jó és a rossz közötti határvonalról. Reeves nem túl komplex történetet tár elénk, mégis, a Háború felvetése, alaphelyzete magával ragadja a nézőt: Cézárék bujdosnak, miközben az emberiség maradványai – élükön a mindenre elszánt Ezredessel – leszámolásra készülnek, mivel tudják, hogy ez az utolsó lehetőség, ha szeretnének fennmaradni. A Háború valóban lassan halad, képes hosszan elidőzni egy-egy tekinteten, de ezzel éri el, hogy felismerjük: az emberek és a majmok igazából hasonló célokért küzdenek, mindnyájan a fennmaradásért folytatják a harcot. Ez ad mélységet a filmnek, amelyben megint csak Cézár vívódásai kerülnek előtérbe, ismét az lesz a kérdés, hogy meddig lehet elmenni a fajunk fennmaradása érdekében. A cím ellenére nem klasszikus akciófilmet kapunk, több itt a monológ és a dialógus, mint a monumentális csatajelenet, ráadásul a rendező szívesen hoz be metaforákat (a víznek lesz például szimbolikus szerepe), hatásosan utal a film- és kultúrtörténet nagy klasszikusaira. Könnyen eszünkbe juthat az Apokalipszis most, de a Biblia is felderenghet előttünk, ahogy Cézár megpróbál hazát teremteni népének. Közben a másik oldal, a majmokra vadászó emberiség sem arctalan massza, és pont azért ügyes a megvalósítás, mert megértjük, hogy a Woody Harrelson által már-már ijesztően hitelesen alakított Ezredes ugyan elvetemült gazfickó, céljai mégsem sokban különböznek Cézárétól.Nyomasztó mozi lett a Háború, amely vitathatatlanul a trilógia legsötétebb darabja. Nehéz utána könnyedén elhagyni a vetítőtermet és visszasétálni a nyárba. És ez most egyértelműen érdem, ugyanis a film mer szakítani a bevett formulákkal, mer komor lenni, mer nem tipikus hollywoodi alkotásként működni. És bár a trilógia vége, Cézár történetének lezárása ez, az elrejtett, az eredeti mozira emlékeztető utalásokból arra következtethetünk: jöhet még folytatás. Ha pedig ilyen minőségű lesz, mint ez a három rész, egy szavunk sem lehet ellene. Gera Márton [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"262747","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]