Magyar és szlovák filmek Cannes-ban

Párizs |

<p>Két magyar rendező filmje is meghívást kapott a 70. cannes-i filmfesztivál hivatalos programjába. Egy magyar és egy szlovák vizsgafilm pedig a Ciné-fondation programban versenyez.</p>

Mundruczó Kornél legújabb filmje az Aranypálmáért versenyezhet, Kristóf György első játékfilmje, az Out című alkotás pedig a második legjelentősebb szekcióba, az Un Certain Regard (Egy bizonyos nézőpont) című válogatásba került be – jelentette be csütörtökön Thierry Frémaux, a világ legjelentősebb filmes szemléjének művészeti igazgatója.

A fesztivál május 17-én kezdődik, a díjátadó május 28-án este lesz. A nemzetközi zsűri elnöke idén Pedro Almodóvar spanyol rendező.

Mundruczó Kornél Felesleges ember munkacímen készült alkotásának végleges címe Jupiter holdja lett, ami utalás Európára. A rendező ötödik alkalommal kapott meghívást a világ legrangosabb filmfesztiváljának hivatalos programjába. A Jupiter holdja 17 játékfilmmel versenyezhet a fődíjért, de a lista még nem végleges.

A Jupiter holdja a hitről, a megváltódásról, a csoda lehetőségéről szól egy különös barátság történetén keresztül. Egy menekülő fiút, Aryant meglőnek a határon. Csodálatos módon levitálni kezd. A menekülttábor racionális, meghasonlott orvosa, Dr. Stern kimenekíti őt, mert üzletet lát a fiú különös képességében. Útlevelet ígér neki, és a fiú rááll a kétes szövetségre. A csodával való találkozás azonban felbolygatja az orvos életét, új válaszokat kell találnia mindenre, amiben eddig hitt.

A film főszerepeiben Jéger Zsombor, Merab Ninidze, Cserhalmi György és Balsai Móni látható. A forgatókönyvet Wéber Kata írta, az operatőr Rév Marcell.

Kristóf György első játékfilmje, az Out az Un Certain Regard nevű válogatásban versenyez 15 alkotással. A film egy ötvenen túli férfi kelet-európai utazásának és útkeresésének története abszurd humorral elmesélve. A szlovák-magyar-cseh-francia-lett koprodukció készítésében számos magyar alkotó vett részt. A kassai születésű Kristóf György a miskolci egyetem hallgatója volt, majd a prágai FAMU-n végzett filmrendező szakon, Out című filmtervével 2015-ben részt vett a cannes-i filmfesztivál Atelier elnevezésű filmtervfejlesztő fórumán.

Egy magyar vizsgafilm, Szentpéteri Áron Láthatatlanul című alkotása is meghívást kapott a 70. cannes-i fesztiválra, a filmes egyetemek legjobbjait felvonultató Cinéfondation programba. A 32 perces diplomafilm a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) filmrendező mesterképzésén készült, ahol Szentpéteri Áron Enyedi Ildikó osztályában hallgató.

A Láthatatlanul egy találkozás története, az emberi kapcsolatok bizonytalan és többnyire láthatatlan határairól. A rövidfilm teljes sötétben kezdődik egy olyan kiállításon, ahol a látóknak lehetőségük van kipróbálni, milyen fény nélkül tapasztalni a világot. Itt találkozik egymással Anna, aki a barátjával érkezik a kiállításra, és Balázs, a vak tárlatvezető. A találkozást máshogy élik meg, de mindkettőjükben nyomot hagy.

Michal Blaško Atlantisz, 2003 című vizsgafilmjét szintén meghívták a Cinéfondation programba.

Blaško a Pozsonyi Színművészeti Egyetem Filmművészeti és Televíziós Kara negyedéves hallgatója. Atlantisz, 2003 című alkotása 2003-ban játszódik, egy fiatal ukrán párról szól. Martin és barátnője Németországba szeretnének eljutni. S miután a zöldhatáron illegálisan sikerül Szlovákiába érkezniük, embercsempészek segítségével próbálnak továbbmenni Németországba. Továbbjutásuknak azonban nagy ára van, a lánynak prostituáltként kellene dolgoznia. Martin rááll az üzletre.

A Cinéfondation kategória zsűrijének elnöke idén az Aranypálma- és Európai Filmdíj-nyertes román rendező, Cristian Mungiu lesz. (MTI, tb)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?