Ma van a magyar dráma napja

Budapest |

<p>Ma van a magyar dráma napja, ebből az alkalomból több színházban különleges rendezvényekkel, nyílt nappal várják a közönséget, de kiállítás és díjkiosztó is szerepel az ünnepi programban.</p>

Este a Katona József Színházban adják át a dramaturg céh által évente odaítélt Az évad legjobb magyar drámája díjat, valamint a Szép Ernő-jutalmat.

A magyar dráma napját Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve 1984 óta rendezik meg, hogy ráirányítsák a figyelmet a magyar drámairodalom értékeire, és új művek születését ösztönözzék.

A magyar dráma napjáról emlékezik meg díjátadással egybekötve a Színházi Dramaturgok Céhe, valamint az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) péntek este hét órakor a budapesti Katona József Színházban. A dramaturgok díját az évad legjobb magyar drámájáért az idén Szálinger Balázs nyerte el Köztársaság című művével. Az írót Szegő János irodalmi szerkesztő köszönti, majd részletek hangzanak el a Szálinger-műből. A Szép Ernő-jutalomban az idén hárman részesülnek: Szakonyi Károly eddigi drámaírói munkásságáért, Spiró György a Príma környék című drámájáért és Pintér Béla eredeti világlátású drámai szövegeiért.

A száz éve született Várkonyi Zoltánra, a legendás színészre, rendezőre, színházigazgatóra és tanárra emlékezve rendez kiállítást az OSZMI a Bajor Gizi Színészmúzeumban, a tárlat péntek délután nyílik.

A Magyar Színházban beavató színházi előadással várják a nézőket: a Göttinger Pál által rendezett Háy János-darab, a Háromszögek 16 órakor kezdődik a Sinkovits Imre Színpadon.

A Radnóti Színházban az új évad kezdetét ünneplik: akik délután 5-kor ellátogatnak a Radnótiba, találkozhatnak a társulat tagjaival, a színház munkatársainak vezetésével bepillanthatnak a kulisszák mögé, bejárhatják az öltözőket és részleteket láthatnak az évad első két bemutatójából. Bálint András igazgató pedig az előadások alkotóival beszélget.

Az idén is megrendezik a Vajdasági Magyar Drámaíró Versenyt az Újvidéki Színházban. A csütörtökön indult megmérettetésre, amelynek eredményét pénteken, a magyar dráma napján láthatja a közönség, Ferenc Judit, Terék Anna és Danyi Zoltán író kapott meghívást.

Nyílt napot szervez a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata is pénteken. A tervezett program szerint a látogatók délután 5-től betekintést nyerhetnek a kulisszák mögé, megismerkedhetnek a műhelyekkel, felmehetnek a színpadra és olyan helyekre is beleshetnek, ahol egyébként nem járhatnak nézők.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?