Ma van a magyar dal napja

Budapest |

<p><span style="font-size: 12px;">Ma van a magyar dal napja - Magyarországon is számos helyen rendeznek koncerteket, immár nyolcadik alkalommal.&nbsp;</span></p>

Idén először nincs központi irányítás, mivel megszűnt a Magyar Dal Napja Nonprofit Kft.     A magyar dal idei fővárosa Bük, amely a pénteken kezdődött hétvégére a szintén Vas megyei Szombathellyel (a 2012-es fővárossal), valamint a Győr-Moson-Sopron megyei Zsirával közösen szervezte meg programját. Az Összefogás a magyar dalért című rendezvény helyszínei között külön buszjárat közlekedik. Szombathelyen pénteken és szombaton voltak koncertek.     Az ünnepi megnyitó ma 10 órakor lesz a Büki Művelődési és Sportközpontban, ahol Presser Gábor, a rendezvénysorozat megálmodója, valamint Németh Sándor polgármester is köszöntőt mond. A Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrum parkolójában a nap folyamán fellép például az Express, a Bin Jip, a Pál Utcai Fiúk, a Kowalsky meg a Vega, a 30Y és lesz Zenevonat LGT-dalokkal, Somló Tamás, Karácsony János, Solti János, Heincz Gábor Biga és az Abrakazabra zenekar közreműködésével.     Zsirán a Fogyatékosok Otthonában a 13 óra 30 perctől 22 óráig tartó műsorban látható és hallható mások mellett Delhusa Gjon, a Fiesta, az Art Líra Zenekar, a Cirákulum együttes és Dudás András harmonikaművész.     Martonvásáron másodszor rendezik meg a magyar népdal napját, a programok csütörtöktől zajlanak. Vasárnap lesz dalárdatalálkozó, koncertet ad mások mellett Kacsó Hanga, a Csík Zenekar és Presser Gábor, fellép a Fitos Dezső Társulat és Rendhagyó Prímástalálkozót is rendeznek.     A fővárosban a JazzDal színpad idén a Budapest Jazz Clubban lesz, koncertet ad a Halper Experiment és Pocsai Kriszta, az Emilióval és Rontó Kittyvel felálló Finucci Bros, a Szőke Nikolettával és Szakonyi Milánnal zenélő Balázs Elemér Group, a Studio 11 Malek Andreával és Éliás Gyula Jr.-ral, illetve a hondurasi énekessel, Mario Ochoával kiegészülő Révész Richárd Latin Trio.     Az óbudai Kobuci Kertben délelőtt a gyerekeknek a Kolompos együttes zenél, délután és este Ágoston Béla és a Gauditórium, a Tárkány Művek, a Dresch Quartet, Ferenczi György és a Rackajam, a Besh o droM, a Kerekes Band, valamint a Parno Graszt lép színpadra. A Budavári Művelődési Házban, a Rockparton Török Ádám és a Mini lesz a főszereplő, de játszik a Blues Rádió Budapest és a Capriccio is. Az Artisjus Színháztermében este magyar klasszikus zeneszerzők dalai szólnak.     Lesznek koncertek Hévízen (Tankcsapda-koncerttel), Egerben a városi könyvtárban (fellép a Colorado Maffia, Turpi és barátai Cseh Tamás-dalokat is játszanak), Székesfehérvárott és Nagyatádon pedig helyi fellépőkkel.     A magyar dal napját Presser Gábor kezdeményezésére először a 2008-as Sziget fesztivál mínusz egyedik napján rendezték meg. A következő esztendőtől szeptember második vasárnapján tartják és országos rendezvénnyé vált az esemény. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?