Ma: színházi világnap

<p>Isabelle Huppert francia színésznő üzenetét olvassák fel az idei, 55. színházi világnapon, ma az előadások előtt a színházakban.&nbsp;</p>

A Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) minden évben a színházi világ egy jelentős személyiségét kéri fel, hogy fogalmazza meg üzenetét a művészek és a közönség számára. Az idén Isabelle Huppert világszerte elismert színésznő fogalmazta meg gondolatait. 


Isabelle Huppert üzenetében arról ír, hogy a színház mindig újjászületik. A színházi konvenciókat újra és újra le kell rombolni, mert a színház csak így maradhat eleven. A színház gazdag, átível téren és időn, a kortárs művek az elmúlt századok alkotásaiból is inspirálódnak, ha egy klasszikus színdarabot napjainkban mutatnak be, az mai és modern lesz. Felidézi, hogy 1964-ben a színházi világnap alkalmából Laurence Olivier bejelentette, hogy egy századig tartó harc után végre megnyílik Angliában a Nemzeti Színház, amely szándékai szerint nemzetközivé válik, repertoárjában mindenképp. Tudta jól, hogy Shakespeare mindenkié, az egész világé. A színésznő a világnapi üzenetben hangsúlyozza, hogy a színház erős, mindent túlél, háborút, cenzúrát, pénzhiányt. „Elég egy üres tér és a színész. Vagy színésznő. Mit csinál, mit mond? A közönség figyeli, és soha ne feledjük, közönség nélkül nincs színház. Egyetlen néző közönség. De azért ne legyen túl sok üres szék a nézőtéren” – jegyzi meg a művész. 


„Franciaországban nemsokára választások lesznek, így azt javaslom a bennünket kormányozni vágyóknak, figyeljenek arra, hogy a színház milyen fontos és hasznos. Ne legyen boszorkányüldözés!” – írja az üzenetben. Kiemeli: számára a színház a másik embert jelenti, a dialógust, a gyűlölet hiányát. Hisz a közösségben, a nézők és a színészek barátságában, azoknak az együttműködésében, akiket a színház összehoz. Isabelle Huppert szerint a színház védelmez és menedéket nyújt. „Hiszem, hogy szeret minket, ahogy mi is szeretjük őt” – írja, felidézve, hogy emlékszik egy öreg ügyelőre, aki mielőtt felment a függöny, minden este a kulisszák mögött női hangot imitálva mondta „Helyet a színháznak!”. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?