Lovak, emberek, visszatérő szellemek

SZABÓ G. LÁSZLÓ

Ül otthon, a tévé előtt kedvenc csapatának, a Slaviának drukkolva Milos Forman régi barátja, munkatársa, az egykori cseh és angol új hullám jeles filmese, a csehországi operatőrök legjelesebbike, és lemondóan nézi a meccset. Tudja, hogy jobb már úgysem lesz. El is ábrándozik egy kicsit, fülében Mozart Requiemje cseng, finoman utalva a nyolc Oscart nyert filmre, tekintete az életművéért kapott Kristály Glóbuszra téved. Fölötte, a falon súlyos keretben egy félig mezítelen infánsnő. Nem szép a festmény, de ízlések és pofonok, Ondříček arca sokkal többről beszél. Sajnálatról, kiábrándultságról, zuhanásról, csalódottságról, reménytelenségről. Mindenről, ami egy letaglózott drukker képéről leolvasható.

Igényes program, kiemelkedő alkotások

Karlovy Vary mostani mustrájának nézői szerencsére nem ezt élik meg a vetítéseken. Igényes az idei program. Sok a kiemelkedő alkotás. Cannes és Berlin terméséből több is eljutott a cseh fürdővárosok legszebbikébe.

Itt van például az izlandi Benedikt Erlingsson fájdalmasan szép alkotása, a Lovak és emberek. Egy negyvenöt éves színész-rendező-forgatókönyvíró első opusa, amely tavaly San Sebastianban győzött, majd a világ más pontjain nyert rangos díjakat. Egy eldugott hegyi falucskában, ahol tíz háznál több talán nincs is, a ló az ember legfontosabb társa. De nemcsak a munkában, hanem még a férfi-nő kapcsolatok előmozdításában vagy a feketepiaci pálinkaszerzésben is, ami hol történhetne meg másutt, mint a tengeren. Csodásak a lovak, a megfékezhetetlenek, a betörhetetlenek, az engedelmesek, az elszabadultak, a visszaédesgetettek, és ismerősek az emberek, az irigyek, a kíváncsiak, a vágyakozók, a büszkeségükben fölényesek, a szenvedélyükben leigázhatók, a bajba jutottak, életveszélybe sodródottak. Ember és ló között Izlandon két betű a különbség. A ló: hross, az ember: oss az ott élők nyelvén. Szerelmet és halált, féltékenységet és odaadást ember és állat egyformán él meg. Erlingsson is ebből a felismerésből indult ki, amikor megírta történetét. Nem kellett messzire mennie az ihletért, hiszen ő maga is szenvedélyes lovas, a környezetében pedig mindenkinek van egy kisebb ménese. S ahol ló van, ott váratlan helyzetből is akad nem kevés. Szívszorongató, amit ezekből a helyzetekből Erlingsson jó érzékkel és szakmai alázattal mutat.

Az izlandi rendező büszkesége

„Minden ellenünk szólt, amikor elkezdtük a forgatást – mesélte a film vetítése előtt. – Három nagy költségvetésű amerikai produkció felvételei zajlottak abban az időben Izlandon. Tom Cruise-ra épült az egyik, Ben Stillerre a másik, Russell Crowe-ra a harmadik film. A mi stábunkat azokból kellett felállítani, akik nem kerültek be egyik forgatócsoportba sem. Nekünk mégis olyan ütős csapatot sikerült összehoznunk, hogy mindenki szívügyének érezte a munkát. Amerikai kollégáink még a teljes lámpaparkra is igényt tartottak, így mi csak természetes fénynél dolgozhattunk. A jelenetek kilencvenöt százaléka ezért kint, a szabad ég alatt játszódik. De kérdezem én, hol vannak most ők, az amerikai sztárok?! Karlovy Varyba engem hívtak meg, és nem őket, s erre fölöttébb büszke vagyok.”

A magyar film állóvizét is megmozgató alkotás

Nagy elismerés fogadta az elsőfilmes Zomborácz Virág rendezését, a fiatal filmeseket bemutató East of West válogatásban nyitódarabként vetített, abszurd humorral átitatott Utóéletet is. A szokásostól eltérő történetmesélés, az újszerű stílus, a bátor építkezés főleg a fiatalok körében talált hangos tetszésre. A melankolikus komédia (kísértetfilm?) főhőse egy meglehetősen passzív és érzelemmentes huszonéves, aki lelkész atyja váratlan halála után annak szellemével társalogva próbál elindulni önálló életében. Családja részéről túl sok támogatásra nem számíthat, hiszen mindenki a saját kínjaiból próbál kilábalni. Érzékenységével, sajátos humorával Zomborácz Virág máris friss ösvényt taposott magának a magyar film sűrűjében, s ezen az úton lelkes híveket szerzett Karlovy Varyban. A vetítést követő beszélgetésen sokan faggatták az Utóélet létrejöttéről, figuráiról, remek színészeiről. Csákányi Eszter, a történetbeli, társ nélküli nagynéni megformálója hangsúlyozta: nemcsak a maga pályáján tartja fontosnak ezt a filmet, tekintve, hogy az Utóélet előtt hosszú évekig nem forgatott. Szerinte a magyar film állóvizét is megmozgatja majd a most induló ifjú alkotó munkája.

Rendezőként második játékfilmjével mutatkozott be Fanny Ardant, a jeles párizsi színésznő. A Szenvedélyes ritmusok nem biztos, hogy új fejezetet nyit a francia filmművészetben, de legalább érdekes megvilágításba állít egy házaspárt, amelyben sem a férj, sem a feleség nem kapja meg a másiktól azt, amire olyan nagyon vágyik. Ardant az olasz Asia Argento személyében találta meg alteregóját, és boldog, hogy újabb tapasztalattal gazdagodott a kamera innenső oldalán, hiszen a jövőjét már nem pusztán színésznőként látja.