Kundera nem jön Brünnbe

Voltak évek, amikor már csak karnyújtásnyira volt tőle, aztán mégis másvalakit jutalmaztak vele. Kundera hallgat, a franciák reménykednek, a csehek a vállukat vonogatják. Nekik mindegy. Mármint hogy ő kapja-e. A költő Jaroslav Seifert személyében van már egy irodalmi Nobel-díjasuk. Kundera váltott. Kilépett anyanyelve érzelmi kötelékéből. A kilencvenes évektől már csak franciául ír. Ha ír. Mert már jó ideje egy sort sem írt.

Hallgatásának okáról senki nem tud semmit. Még a hozzá legközelebb álló, brünni kiadója sem. A kilencvenedik születésnapjára megjelent csehországi méltatásokra sem reagált. Lehet, hogy el sem olvasta őket. Tőle ez is kitelik. Milan Kundera a cseh irodalom legnagyobb paradoxona, rejtélye, rébusza. Világszerte a legismertebb cseh író, de Csehországban a legkevésbé népszerű világirodalmi alkotó. Sokkal jobban kedvelik a csehek azokat az írókat, akiket ő szeret. Flaubert, Kafka, Rabelaise, Céline, Philip Roth jóval közelebb áll a szívükhöz, mint ő. Azóta, hogy kijelentette: franciául írt regényeit nem fordíthatja csehre senki, sokak számára meg is szűnt létezni.

A tréfa című, 1968-ban megjelent regényével egy csapásra híres író lett hazájában. A Búcsúkeringőt, Az élet máshol vant, A nevetés és felejtés könyvét, A lét elviselhetetlen könnyűségét, a Halhatatlanságot még az anyanyelvükön olvashatták a csehek, az 1995-ben Párizsban kiadott Lassúság óta azonban már nem részesülnek ebben az előnyben. Aki nem tud franciául, sem ezt, sem az ezt követő könyveit (Azonosság, Nemtudás, A jelentéktelenség ünnepe) nem vette kezébe. Sokan elfordultak tőle 2008 őszén is, amikor állítólagos ügynöki múltjáról cikkeztek a cseh lapok. Hogy 1950. március 14-én besétált a prágai titkosrendőrségre és jelentett, s az ő vallomása alapján disszidálás, kémkedés és hazaárulás vádjával huszonkét év börtönre ítéltek egy Miroslav Dvořáček nevű, Németországból hazalátogató személyt, aki végül tizennégy esztendőt töltött rács mögött. A titkosrendőrségi iratokat több lap is közzétette, Kundera tagadta és a mai napig tagadja az ellene felhozott vádakat. És nincs ember, aki csak egy röpke látogatásra haza tudná csalogatni őt. Kundera behúzta a függönyt egykori és választott hazája között. Visszautasít minden meghívást.

Utoljára 1990-ben járt szülővárosában, Brünnben és ifjúkora másik színhelyén, Prágában. Természetesen itt is, ott is inkognitóban. Ezt a szokását azóta is őrzi. Párizsban még a kedvenc éttermében is képes letagadni magát, ha a vendégek közül valaki felismeri. Ott a képe a falon, műveinek francia címét nagy betűkkel, kézzel írták fel körbe-körbe, ez az egyetlen hely a lakása közelében, ahol hajlandó találkozni valakivel, de ha egy számára ismeretlen személy lép az asztalához, szemrebbenés nélkül „mutatkozik be” idegen néven. Egykori prágai barátai közül kevesen mondhatják el, hogy akár egyszer is vendégeskedtek nála. Párizsi lakásában Jiří Menzel is csak egyszer járt, pedig kedvenc növendékeinek egyike volt a filmművészeti főiskolán, ahol Kundera világirodalmat adott elő a cseh új hullám legendás osztályának. Az „egyszer és soha többé” menzeli története az író feleségéhez kötődik, akinek főztjét a Szigorúan ellenőrzött vonatok Oscar-díjas rendezője nem dicsérte kellőképpen, így Kunderáék „titkos” lakásának ajtaja végérvényesen bezárult előtte.

De bármennyire neheztelnek is a csehek világhírű írójukra, kilencvenedik születésnapja alkalmából minden vele kapcsolatos fenntartásukat félretéve tisztelettel megemlékeztek róla. Az összes írás kiemelte eredeti írói stílusát, szuggesztív elbeszélő módját, az olvasójával folytatott briliáns párbeszédeit. A cseh tévécsatornák pedig sorra levetítették a regényei alapján forgatott filmeket. Még azokat is, amelyek létezésének Kundera egyáltalán nem örül. Sem a Jaromil Jireš rendezésében forgatott A tréfát, sem az Antonín Kachlík nevéhez fűződő Én, a szomorú Istent nem találta elég jónak. Pedig ez utóbbi forgatókönyvét Kundera és Kachlík közösen írta. Ugyanez a helyzet A tréfával is. Jaromil Jireš még kéziratban olvasta Kundera művét, s amikor irodalmi szenzáció lett, a Kundera közreműködésével egy hónap leforgása alatt megszületett forgatókönyv már ott feküdt a barrandovi filmgyár igazgatója előtt. A forgatási engedélyre nem kellett sokáig várni. Annál többet a film bemutatójára, A tréfa ugyanis hosszú évekig feküdt a filmgyár trezorjában. Amikor Jireš írásban fordult a filmgyár igazgatójához, hogy végre közöljék vele, amiről már sokan suttogtak, hogy A tréfa igenis a tiltott filmek listájára került, a következő választ kapta: „Nincs betiltva a film. Csak még nem vetíthetik a mozik.” Kundera tetszését azonban az 1984-ben megjelent, A lét elviselhetetlen könnyűsége című regényének amerikai filmváltozata sem nyerte el. A világhírű film egészen a rendszerváltásig tiltólistán szerepelt minden szocialista országban, mivel a történetbeli szerelmi háromszög a prágai tavasz idején játszódik. A film rendezője, Philip Kaufman Jean-Claude Carriere-rel (a későbbi Forman-filmek szerzőtársával) jegyzi a forgatókönyvet, s olyan színészeket sikerült megszereznie a filmhez, mint Daniel Day-Lewis, Juliette Binoche, Erland Josephson, Stellan Skarsgård és Daniel Olbrychski. Kunderának azonban ez sem volt elég. Szerinte a filmnek nagyon kevés köze van a regényhez, de még a szereplők sem mutatnak sokat a könyvbeli alakok lelkületéből. És ezután döntött úgy, hogy a továbbiakban egyetlen írását sem engedi filmre vinni. Hamis autóstop című novellájából (utólagos engedélyével) angol vizsgafilm született, de játékfilmrendezők hiába ostromolják őt. Kundera hajthatatlan.

Egyetlen (cseh) filmről beszél csupán elfogadóan. Egykori főiskolai növendékei, Hynek Bočan és Pavel Juráček Senki nem fog nevetni című novelláját vitték filmre. Amikor a két fiatal rendező e forgatókönyv megírására kérte fel Kunderát, a következő választ kapták: „Írjátok meg ti, ketten!” A keserédes történet főszerepére a legendás lengyel színészt, Zbygniew Cybulskit, a Hamu és gyémánt ikonikus arcát kérte fel Hynek Bočan. Háromnapi győzködés után Cybulski igent is mondott, aztán mégis visszalépett. Így került a helyébe Jan Kačer, aki a František Vláčil rendezésében készült A méhek völgyével akkor már nagy népszerűségnek örvendett. Mannheimben a legjobb első film díját nyerte a Senki nem fog nevetni, ám ami még ennél is fontosabb: maga Kundera is elismerően nyilatkozott róla.

Tizedik regénye, A jelentéktelenség ünnepe 2013-ban jelent meg előbb olaszul, s csak fél évvel utána franciául. Párizsi kiadója, a Gallimard nem csinált belőle nagy ügyet. A cseheknek pedig még annyi sem jutott, hogy fél évvel a francia megjelenés után ők is olvashatták volna a könyvet. Csehül. De Kundera nem lenne Kundera, ha változtatna korábbi álláspontján, hogy másvalaki nem fordíthatja, ő pedig saját magát nem fordítja le franciából csehre. Neki ehhez sem kedve, sem energiája nincsen. Mint ahogy már írni sincs. Az életmű, úgy tűnik, lezárult. Kilencvenedik születésnapján pedig ki sem mozdult otthonról. Senkinek nem adott lehetőséget arra, hogy gratuláljon neki. Közeli ismerősei szerint minden év április 1-jén „nyomtalanul eltűnik”.

Brünnben, Kundera királymezei szülőháza előtt hatalmas liliomfa pompázik. Nincs még egy ilyen terebélyes magnólia a környéken. Rózsaszín tölcséreivel szinte befedi a fél villát. Kilencéves kiskölyök volt Milan Kundera, amikor édesanyjával Olaszországból magukkal hozták  az apró facsemetét, és új földbe ültették. Azóta minden tavasszal virágba borul. Pontosan akkor, amikor egykori gazdája elbujdosik a világ szeme elől, és fütyül azokra, akik őt ünneplik.

A szerző a Vasárnap munkatársa