Kulka János mégis visszatér a színpadra

Budapest |

Jövő júniusban az Újszegedi Szabadtéri Színpad Moliére komédiájában, a Don Juanban Kulka János is játszik.

 

Néhány hete jelentették be, hogy több mint két és fél év kihagyás után Kulka a Dollár Papa Gyermekei nevű független alkotói csoport január végi bemutatójában tér vissza a Trafóban, ahol Móricz Zsigmond Árvácska című regényének Ördög Tamás által rendezett adaptációjában játszik majd. Most az is kiderült, hogy nem egyszeri alkalomról van szó, a színész más előadásokban is látható lesz majd.

Szegeden Don Juant Jakab Tamás, az elcsábított apácát, Donna Elvirát, aki inkább választotta Don Juant férjnek, mint a zárdaéletet, Csákányi Eszter játssza. Kulka a meggyilkolt kormányzót és kőszobrát alakítja majd. Az előadásban szerepel Bodrogi Gyula is.

 

Kulka János két és fél évvel ezelőtt kapott stroke-ot, ami többek közt a beszédét is érintette, az agyvérzés következtében ugyanis a beszédközpontja is sérült. A színész azóta logopédusa segítségével mindent újratanult, ennek nehézségeiről több interjúban beszélt korábban. Augusztusban, a stroke után adott első interjújában még arról beszélt, soha többet nem szeretne színpadra állni. Azóta láttuk egy szöveg nélküli filmszerepben, Ujj Mészáros Károly X – A rendszerből törölve című filmjében. Most úgy tűnik, hogy jövőre a színpadra is visszatér. (index.hu, juk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?