Kukorelly Endre: nem szemtől szemben álló férfiak fair küzdelme volt

Budapest |

<p>A Tokaji Írótáborban történt incidens kapcsán megszólalt a károsult, Kukorelly Endre is, aki szerint szó sem volt kocsmáról, ittas sem volt, és nem le-, hanem megütötték. Az író a litera.hu irodalmi portál kérésére írt az esetről.&nbsp;</p>

Mivel látnom kell, mi folyik a sajtóban, hogy mi minden jelenik meg, mivel folyamatosan hívogatnak, s mivel a Litera fölkért rá, egy-két szót ennek a magán- és közügy mezsgyéjén imbolygó valaminek a kapcsán. Kedvetlenül. Annyit mindenképp, hogy a konfliktusokat nem elfödni, de föltárni és kezelni ajánlatos. Nem kézzel-lábbal, hanem beszéddel és írással, a másikról, az ellenfélről minimum jó szándékot föltételezve, egyébként a tapintható gyűlölet, a frusztráció atrocitásokba fordul a gátlások, gátoltságok gyöngülésével. Nem nagy fölfedezés, nagyon nem új, de újra nagyon aktuális, és a súlyos elfojtottság miatt az alja tör elő. Az én fölmenőim még párbajoztak, és noha magam nem gyakorlom, szemtől szemben álló férfiak fair küzdelme ellen nehéz érvelni – ez nem az volt. A médiában terjedő sok mindennel ellentétben: nem volt „kocsma” (egy kerthelyiségben tartott Parnasszus-rendezvény után beszélgettem a barátaimmal), sem italozás (2 deci szamorodni felénél tartottam), szóváltás sem (átszóltam egy általam ismeretlen, üvöltöző fiatalembernek, hogy hamisan énekel: amiben az „atyain” és „pedagógiain” túl, kétségtelenül benne volt a Tokaji Írótábor egyik kurátorának felelőssége a botrányok elkerülésében), valamint, hogy az illető fiatalember nem le-, hanem megütötte az arcom. Ököllel, oldalról-hátulról, teljes erőből, teljesen váratlanul. Ahogy szokták mondani, a többi stimmel. Nem haragszom stb., ám az semmiképp sem tetszik, ha valaki lerabolja mások életidejét, -energiáját és -kedvét. Ha saját életvezetése tekintetében, minden ok nélkül, bárkinek bármiről le kell mondania mások kénye-kedve miatt. Budapest, 2014. augusztus 15. Kukorelly Endre Mint az tegnap a sajtóban olvasható volt, a Tokaji Írótáborban Csender Levente író olyan súlyosan megütötte Kukorelly Endre írót, hogy azt kórházba kellett szállítani, sérülései nyolc napon túl gyógyulnak. Az ügyben Szentmártoni János, a Tokaji Írótábor Kuratóriumának elnöke, a Magyar Írószövetség elnöke és Csender Levente nyilatkozott.  A sajtó szokásos túlkapásai ellen 2014. augusztus 13-án késő este, a Tokaji Írótábor hivatalos programjai után, már a kötetlen beszélgetés és borozgatás során Csender Levente énekelni kezdett. Kukorelly Endre költő, kurátortársam rászólt, hogy hamisan énekel. Csender az érzelmi túlfűtöttség pillanatában odalépett Kukorellyhez, és ököllel arcul ütötte. Levente ezután a szállásra távozott, Endréhez mentőt hívtunk, amely a nyíregyházi kórházba szállította kivizsgálásra és ápolásra. Endre korán reggel érthető módon elhagyta a tábort, sms-ben arra kért, hogy az aznapi blogját, amit ő írt volna a Literára, adjam ki másnak, de erről az incidensről ne írjunk. A sajtó, természeténél fogva, mégis felkapta a hírt, amit azóta már többféleképpen el is ferdített. Jómagam és Sáray László titkár úr azonnali távozásra szólítottuk fel Csendert, aki őszintén bánta tettét, vallomását jegyzőkönyveztük. Mivel Kukorelly nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, a rendőrség automatikusan megkezdte az ügy kivizsgálását, amely tudomásom szerint jelenleg a vége felé tart. Semmiféle előzmény, személyes ellentét vagy egyéb más ok nem játszott szerepet az incidensben. Kukorelly azóta elfogadta Csender bocsánatkérését, amelynek kapcsán Levente közleményt tett közzé (lsd. alább). Az esetről előreláthatólag nem kívánok további nyilatkozatokat tenni. 2014. augusztus 15.Szentmártoni Jánosa Tokaji Írótábor Kuratóriumának elnöke   Csender Levente közleménye Sajnálom a történteket. Kukorelly Endre írói munkásságát tisztelem, költészetét pedagógusként tanítottam. Az incidens pillanatnyi érzelmi túlfűtöttség következménye volt, semmilyen személyes, politikai és egyéb oka nincs. Endrét felhívtam, bocsánatot kértem tőle, amit ő elfogadott. Amint lehet, személyesen is meglátogatom. 2014. augusztus 15.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?