Kiosztották a countryzene legrangosabb elismerését

<p>A hétszeresen jelölt Kevin Chesney nyerte az év előadója címet az amerikai Countryzenei Szövetség (CMA) idén 42. alkalommal odaítélt díjai közül. A közép-európai idő szerint csütörtökre virradóra Nashville-ben megtartott gálán George Strait kapta az év kislemezéért és albumáért járó elismerést.</p>

A díjkiosztó háziasszonya Carrie Underwood, házigazdája Brad Paisley volt. Előbbi elnyerte az év énekesnőjének, az utóbbi pedig az év énekesének járó díjat. A legjobb duó díja a Sugarlandnek, az év együttesének pedig - immár hatodik alkalommal - a Rascal Flattst nevezték meg.

George Strait újabb két díjával immár összesen 22-re növelte a trófeáinak számát, s ezzel ő lett a legtöbb CMA Award-ot begyűjtő előadó.

A sokak szerint a "legamerikaibb" műfajban az idén az év kiemelkedő zenei teljesítményének járó díj Allison Kraussnak és Robert Plantnek jutott a Gone, Gone, Gone című közös dalért. (Plant nemrégiben hárította el egykori együttesének, a Led Zeppelinnek a turnéra és lemezfelvételre vonatkozó meghívását.)

Az év felfedezettje a szakemberek szerint ígéretes Lady Antebellum trió lett, az év daláért pedig Jennifer Nettles kapott díjat. A legjobb hangszeres zenészként Mac McAnally gitárost jutalmazták, a legjobb videót Brad Paisley készítette az év folyamán.

A CMA szabályai szerint a díjra azokat nevezhetik a jelölőbizottság tagjai, akiknek lemeze, dala vagy klipje 2007. július 1. és 2008. június 30. között jelent meg.

A díjkiosztón olyan hírességek jelentek meg, illetve léptek fel, mint Nicole Kidman színésznő, Shania Twain, a műfaj egyik legnagyobb sztárja, Lil Wayne rapper, Kid Rock rockénekes. Színpadra lépett az év előadójaként díjazott Kevin Chesney (Bob Marley egykori együttesével, a Wailersszel), és ott volt a műfaj egyik legjobb duója, a Brooks and Dunn is. A több mint háromórás gálát a hagyományoknak megfelelően az ABC televíziós csatorna közvetítette. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?