Kultúra

Kínai ellenzéki író kapta a Frankfurti Könyvvásáron a német könyvszakma Békedíját

Frankfurt | Liao Ji-vu (Liao Yiwu) emigrációba kényszerült kínai ellenzéki író kapta a Német Könyvkiadók és Könyvkereskedők Egyesülésének Békedíját, a tekintélyes elismerést vasárnap adták át a Frankfurti Könyvvásáron.
MTI

2012. október 14. 17:11

A díjazott az ünnepségen hevesen bírálta a pekingi vezetést. Az 1989-es Tiananmen téri tüntetések véres leverésére emlékeztetve hóhérnak nevezte a kínai kormány tagjait, és bírálta azokat a nyugati nagyvállalatokat, amelyek a szabadkereskedelem nemes eszméjével takarózva együttműködnek velük. Hangsúlyozta: tévedés, hogy a gazdasági fellendülés törvényszerűen demokráciához vezet. Csak a "diktatórikus kínai nagybirodalom" bukása hozhatja el a szabadságot a kínai népnek és az országban élő kisebbségeknek, köztük a tibetieknek és az ujguroknak - mondta a kínai társadalom peremén élő emberek bemutatásával világhírűvé, hazájában viszont nem kívánatossá vált szerző.

Liao Ji-vu 54 éves, jelenleg Németországban él. A német könyvszakma legfőbb szervezetének díját az indoklás szerint legfőképpen azzal érdemelte ki, hogy "elszántan tiltakozik a politikai elnyomás ellen, és a hazájában jogaiktól megfosztottak nevében szól, akiknek hangja így messze elhallatszik".
    
Liao Ji-vu a modern gazdasági átalakulásból kimaradt és a társadalom peremére sodródott rétegek világát bemutató műveivel szerzett nemzetközi elismertséget. A világhírt A halottsétáltató - Igaz történetek: Kína alulnézetből című, 2001-ben Tajvanon kiadott kötet hozta meg számára, amelyben többek között egy leprással, egy politikai elítélttel, egy hivatásos siratóasszonnyal és egy sírrablóval készített interjúit gyűjtötte össze. A könyvet a Kínai Kommunista Párt betiltotta.
    
A vasárnapi díjátadón elmondott beszédében Liao Ji-vu elhatárolta magát az irodalmi Nobel-díj idei kitüntetettjétől, Mo Jentől (Mo Yan), az államot képviselő írónak nevezve honfitársát.
    
A Német Könyvkiadók és Könyvkereskedők Egyesülésének Békedíja az egyik legrangosabb civil kulturális díj Németországban. A könyvszakma csúcsszerve 1950 óta minden évben egy-egy olyan személy munkásságát ismeri el a 25 ezer euróval járó díjjal, aki kiemelkedő érdemeket szerzett a béke és a párbeszéd eszméjének érvényre juttatásában, mindenekelőtt az irodalomban, a művészetben és a tudományban.
 
Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Önnek ajánljuk
obchod

Csak az üzletláncok profitját növelné az áfacsökkentés

koronavírus

A járvány kezdete óta a második legtöbb koronavírus-fertőzöttet azonosították csütörtökön Szlovákiában

martin jurisinec

Az Ukrajna Szlovákiához közeli részein élők nem pánikolnak

tesztelés

Csaknem megduplázódott a fertőzöttek száma a Galántai járásban

Holényi Gergő

Érvénytelen igazgatócserék Nagymegyeren

Csollány

Sopronban temetik el Csollány Szilvesztert

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.