Kilenc kategóriában osztanak Harmónia díjat

ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉSKomárom/Kassa. Közzétették az idei Harmónia – Szlovákiai Magyar Zenei Díj jelöltjeinek névsorát a szervezők.

ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS

Komárom/Kassa. Közzétették az idei Harmónia – Szlovákiai Magyar Zenei Díj jelöltjeinek névsorát a szervezők. Kilenc kategóriában fogadták a nevezéseket, a beérkezett közel száz jelölés közül az alapítók kategóriánként kiválasztották azt az öt-öt (illetve az azonos pontszámok miatt esetenként azt a hat) produkciót, amelyet a szakmai kuratórium elé terjesztettek. Ez a magyarországi és szlovákiai szakemberekből álló kuratórium dönt a nyertesekről, akiknek a neve az ünnepélyes díjátadó gálán válik ismertté. A gálát március 1-jén a kassai Thália Színházban rendezik meg. A díjátadó műsorát ugyanaz a zenei sokszínűség jellemzi, mint magát a díjat: a népzenétől kezdve a komolyzenén át a könnyűzenéig, az énekesektől a hangszeres muzsikusokig, a szólistáktól a zenekarokig nagyon széles lesz a skála. Fellép a Parapács együttes, a Sexit zenekar, Bertók Tibor, a Csermely Kórus, a Vadkerti-Emmer zenekar, Tóbisz Titusz és az Ilosvai táncegyüttes, a sztárvendég a magyarországi Holdviola zenekar.

Az egyes kategóriákban az alábbi jelöltek közül választja ki a szakmai kuratórium a díjazottakat:

u A legjobb fiatal énekes, hangszeres muzsikus díja: Belán Dóra, Benko Fruzsina Borbála, Farkas Melinda, Kálmán Ákos, Lovász Bálint, Ozsvald Dávid.

u A legjobb énekes vagy hangszeres muzsikus díja (könnyűzene): Benkó Ákos, Dombóvári Gergely, Kovács Koppány, Puss Tamás, Takács Krisztina.

u A legjobb énekes vagy hangszeres muzsikus díja (népművészet): Benko Fruzsina Borbála, Csiba Júlia, Holecz Ilona, Lőrincz Sarolta Aranka, Süttő Mónika.

u A legjobb szólista, kórus vagy zenekar díja (komolyzene): Concordia, ifj. Reiter István, Opera Trio, Papp László, Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa.

u A legjobb szólista vagy zenekar díja (világzene, dzsessz vagy megzenésített vers): Aranymetszés, Bertók István, Borostyán, Farkas Melinda, Saróka Liliána, Takács Krisztina.

u A legjobb éneklőcsoport vagy zenekar díja (népművészet): Buzitai Citerazenekar, Fabotó Citerazenekar, Martosi Női Népdalkör, Százdi Citerazenekar, Téliződ.

u A legjobb zenekar, csoport díja (könnyűzene): Expired Passport, História, MadDogX, RAF-II, Rómeó Vérzik.

u Az év dala (2010–2013): Arizóna: Küzdelem a holnapért; História: Ma este...; Mészáros Tamás és Takács Ferenc: Túlvilági álom (Cipő emlékére); Rómeó Vérzik: Kalózhajó; Szepsi Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium: A tudás hatalom.

A kilencedik, Életműdíj kategóriában előzetesen nem hozzák nyilvánosságra a jelöltek nevét, a díjazott kilétére csak az ünnepélyes eredményhirdetéskor derül fény.

A Harmónia díjat 2011-ben a Szlovákiai Magyar Zenészek Egyesülete, a Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társasága, a Csemadok Művelődési Intézete, a Csemadok naszvadi alapszervezete és Lábszky Olivér énekes-dalszövegíró alapította azzal a céllal, hogy a Grammy vagy a magyarországi Fonogram díj mintájára elismerje a hazai magyar muzsikusokat, énekeseket. (vkm)

Az Új Szó a rendezvény médiatámogatója.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?