Kiállítják a világ legrégebbi fotóját

Mannheim |

<p>Ötven év után ismét Európában látható a világ legrégebbi fotója vasárnaptól. A mannheimi Reiss Engelhorn múzeum A fotográfia születése - A Gernsheim-kollekció mérföldkövei című tárlatán mutatják be a Pillantás a dolgozószobából (Point de vue du Gras) című, Amerikában őrzött felvételt, amelyet a francia Joseph Nicéphore Niépce készített 1826-ban egy ónlemezre.</p>

A múzeum Helmut Gernsheim, a fényképezés úttörője születésének 100. évfordulója alkalmából mutatja be a gyűjteményt.

Niépce-nek ónlemezen sikerült megörökítenie az ablakából nyíló kilátást, ez lett az első tartós fotó. A felvételen csak épületek és egy fa láthatók, a nyolc órán át tartó expozíció miatt a nap az épület mindkét oldalán fénylik.

Niépce 1829-ben tízéves partnerségi megállapodást kötött Louis Daguerre-rel, de ennek Niépce 1833-ban bekövetkezett halála hamar véget vetett. Így ő sem erkölcsi, sem anyagi szempontból nem érhette meg felfedezése elismertségét.

A képet 1898-ban kiállították Londonban, ezután ötven évre nyoma veszett. Helmut Gernsheim gyűjtő 1952-ben fedezte fel ismét a felvételt, amelyet 1961-ben - ezidáig utoljára - kiállítottak Európában.

A németországi Mannheimben január 6-ig csodálhatják meg az érdeklődők, ezután visszakerül az Egyesült Államokba.


Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?