Keanu Reeves újra rocksztár lesz

dd

Huszonhárom év után új albumot készít Keanu Reeves grunge-zenekara, a Dogstar. Az amerikai filmsztár basszusgitáron játszott a csapatban, de amikor felfelé kezdett ívelni a karrierjük, választania kellett a zene és a színészet között.

A korai Pearl Jam, Alice In Chains, Nirvana stílusát idéző rockzenét játszó Dogstar eddig két lemezt adott ki, 1996-ban, illetve 2000-ben, Ezután basszusgitárosukat teljesen beszippantotta Hollywood, és két év múlva fel is oszlottak.

Tavaly nyáron a Dogstar váratlanul Instagram-oldalt nyitott, ahol a tagok bejelentették, hogy újra próbálnak és dalokat írnak. A napokban már stúdióban készült fotók is megjelentek róluk.

Idén nyáron kiadunk néhány új zenét, amit néhány fellépés követ. Mihelyt kiderülnek a részletek, tudatjuk mindenkivel. Sok a tennivaló, de rajta vagyunk a dolgon, készen állunk, és egy fantasztikus háttércsapatot állítottunk össze, akik segítenek nekünk”- áll a rajonókhoz intézett Instragram-üzenetben. A közlemény így folytatódik: „Első új dalunkhoz videoklipet is készítünk. Egyelőre ennyit tudok mondani. Alig várjuk, hogy megosszuk a világgal új szerzeményeinket. Ezek az eddigi legerősebb, legjelentősebb dalaink. Köszönjük az eddigi türelmeteket. Nekünk vannak a legjobb, leghűségesebb rajongóink!”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?