Kalandos sorsú Matisse képért perlik a londoni National Galleryt

London |

<div>A National Gallery nem hajlandó visszaadni Henri Matisse portréját a francai festő modellje örököseinek, akik amerikai bíróságon indítottak pert a festményért.</div><div>&nbsp;</div>

Az 1908-ban készült Greta Moll portréja című festményt Margaret Moll három unokája követeli a brit múzeumtól, arra hivatkozva, hogy ők a festmény jogos tulajdonosai. Moll unokái már öt éve próbálkoznak a francia festő portréjának visszaszerzésével, azt akarják elérni, hogy a múzeum fizessen 30 millió dollár kártérítést, ha nem adja a festményt. Családi örökségről van szó, amely Margaret Moll tulajdonában volt, és a második világháború után „elveszett” – érvelnek az örökösök. A National Gallery közölte, megvédi magát a jogi eljárásban, mert 1979-ben egy londoni galériától vásárolta meg a képet, és érvényes jogcíme van rá. A múzeum szerint Margaret Moll Matisse tanítványa volt, és tíz alkalommal három órán át ült modellt a festőnek. Moll férje, Oskar vásárolta meg a képet Matisse-tól. A háború idején Németországban éltek, a festményt a férj egy Svájcban élő diákjának adta, hogy őrizze meg a háború végéig. Az illető azonban eltűnt a képpel, amely valamikor amerikai galériákon keresztül jutott a hetvenes évek végén Londonba.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?