"Itthonról nehéz felülnézetből látni az országot"

Magyar filmrendezőtől is kapott már jelentős szerepet koprodukciós alkotásban. Szabó István révén Ralph Fiennes partnere lehetett A napfény ízében. Krzysztof Zanussi, a lengyel film élő klasszikusa kulcsfontosságú figura, a bíró megformálására kérte fel az Éter című filmbe. Az európai mozi legendás alakjai között jegyzett varsói rendező korábbi alkotásait, az Illúziót Locarnóban, a Spirált Cannes-ban, A nyugodt Nap évét Velencében díjazták. Az Éter bírája a kivégzés elől menekít meg egy súlyos bűnt elkövetett orvost, cserébe viszont kér is tőle pár dolgot.

Andrzej Wajda és Krzysztof Kieszlowski mellett Zanussi a lengyel film harmadik nagy öregje, erős társadalomkritikával átitatott filmjei Európa-szerte hatalmas viharokat kavartak a hetvenes-nyolcvanas években. Főiskolás korában látott már Zanussi-filmeket?

Polanskit és Wajdát ismertem akkoriban, Kieszlowski és Zanussi kimaradtak a „műsorból”. Az ő munkásságuk valahogy elkerült. Zanussit utólag próbáltam bepótolni. Születésnapomra a fiaimtól kaptam egy róla szóló könyvet. Már el is olvastam. Felfejthetetlen számomra, hogy ő pénzt, fegyvert és paripát kapott a filmjeihez, hiszen meglehetősen kemény alkotások fűződnek a nevéhez. De a lengyelek mindig bátrak voltak. Mi nem. Ebben az országban mindenki a saját harcát próbálta megvívni, de az, hogy közösen álljunk ki valamilyen ügyért, ritkán sikerül. Mesélték a stábtagok, hogy ha Lengyelországban tüntetés van, akkor tízezrek vonulnak az utcára. Ott nincs mese, az emberek kiállnak a jogaikért, erkölcsi és egyéb elképzeléseikért. Ellentétben velünk. Ezért irigylem őket, hogy abban a társadalomban élnek. Más kérdés, hogy ők meg minket dicsérnek. Amikor Budapesten forgatott a stáb, mindenkitől azt hallottam, hogy milyen szerencsés vagyok, mert ilyen gyönyörű városban élek. Erre én azt válaszoltam, hogy turistaként én is szívesen mozgok bármelyik városban. De ott élni egy kicsit más.

Bekerült már néhány Budapesten készült külföldi produkcióba.

Olyan túl sokban nem vettem részt. Egyrészt azért, mert igazából nem beszélek semmilyen nyelvet, másrészt pedig a szerepek, amelyeket felkínálnak, csupán pár napra szólnak. Igazából tehát nem lényegesek. Az Éterrel párhuzamosan hívtak egy koreai filmbe is, de már a válogatásra sem mentem el, mert tudtam, hogy lehetetlenség lesz egyeztetni a lengyel filmmel. Persze anyagilag jól jött volna az a néhány nap, ami nekünk, magyar színészeknek ilyen helyzetben megadatik, de a lengyel felkérést nem kockáztathattam. Ez most egészen más helyzet volt. Zanussi felkérésére nem lehetett nemet mondani. Ráadásul elég nagy szerepet bízott rám, fontos szegmensét képviselem a filmnek.

Mielőtt rátérnénk az Éterre, érdekelne a véleménye Gérard Depardieu-ről, Anthony Perkinsről, Ralph Fiennesról és Channing Tatumról.

Depardieu tök jó fej volt a Cyranóban. Mi azt még olyan hatalmas buliként fogtuk fel. Főiskolások voltunk, akik statisztaként, fiatal kaszkadőrként ott lehettek a közelében. A döbbenet Anthony Perkins volt. Akkor sem engedett ki, amikor nem dolgozott. A forgatás utolsó napjáig keményen koncentrált. Ralph Fiennes hihetetlenül rokonszenves ember. Nem szállt el, nem fordult ki magából, hogy mekkora sztár, pedig elképesztő képesség birtokában van. Channing Tatum színészetéről nem volt nagy véleményem. Főleg zenés filmekben láttam őt. Aztán a fiaim szóltak, hogy nézzem meg A kopasz osztag – 21 Jump Street című filmben, abban jól kijön a humora. És tényleg szenzációs benne. Meglepően jó. A hollywoodi színészek sorsa nagyban függ attól, hogy az ottani gépezet milyen produkciókba sorolja őket.

Zanussitól hogyan kapta meg a szerepet?

Felhívtak, hogy lengyel–ukrán–lit-ván–magyar koprodukcióban készíti a legújabb filmjét, és hogy van egy szerep, amelyre esélyes lennék. Jó, persze, próbáljuk meg, mondtam. De a lelkem mélyén úgy gondoltam, ez vicc. Ebből nem lehet semmi. Fénykép alapján kinézett a rendező, oké, de a végén majd úgyis lengyel színészt választ. Természetesen elmentem a válogatásra, ahol két jelenetet kellett megoldanom partner nélkül, casting direktor jelenlétében. Zanussi nem volt jelen. Amikor magyarországi helyszíneket kerestek, én épp a Valami Amerika 3. részét forgattam, tehát nem találkozhattunk. A próbafelvételről nem gondoltam, hogy túl jól sikerült, magamban le is zártam az ügyet. A helyzet aztán mégis másképpen alakult. A végén már csak ketten maradtunk esélyesek. Egy lengyel színész és én. Egyszer csak felhívtak, hogy pan Krzysztof engem választott. De még akkor sem akartam hinni a fülemnek. Egészen addig a pillanatig nem éreztem azt, hogy komolyra fordult a helyzet, hogy tényleg dolgozni fogok vele, amíg meg nem érkezett a Varsóba szóló repülőjegy.

Miből gondolta, hogy nem sikerült a casting?

Azt úgy érzi az ember, ha valami kicsit hangulattalan. Eléggé steril volt ugyanis a környezet. Nem volt tekintet, nem volt mihez igazodni, a casting director végszavazott. Csak magamból dolgozhattam. Nem hittem, hogy erre bárki felfigyel.

Zanussinak mégis tetszett, amit csinált. Már a forgatás során azt nyilatkozta, hogy ismerte más filmekből, és nagyon örül, hogy játszik nála az Éterben. És hogy ugyanabba a kategóriába tartozik, mint azok a nagy színészek az ő generációjából, akikkel korábban együtt dolgozhatott. Vittorio Gassmant, Max von Sydowt és Nyikita Mihalkovot említette. „Zsolt egy sorban említhető velük” – mondta.

Ezen meg is hatódtam. Ezeket a színészeket én is igen nagyra tartom, régóta figyelemmel követem a munkásságukat. Zanussi hihetetlen úriember, de hatalmas terhet pakolt rám azzal, hogy ezt nyilatkozta. Az első nap, amikor még csak ismerkedtem a stábbal, egyetlen instrukciót adott. „Csak annyit kérek öntől, Zsolt – mondta –, annyi a feladata, hogy még én is féljek magától.” Azt hittem, eret vágok magamon. Ő meg, hogy vegyem csak könnyedén. Közben olyan nyugalmat, olyan harmóniát árasztott magából, hogy az egyszerűen elképesztő. Andrei Serban, a román származású, amerikai színházi rendező jelenlétében éreztem hasonlót. Ugyanaz a kaliber, csak teljesen más típusú ember. Komoly szakmai tudás, gazdag emberi tapasztalat az alapja az ilyen erős kisugárzásnak.

A forgatás során elárulta aztán Zanussi, hogy miért önt választotta a bíró szerepére?

Nem indokolta meg. A lengyelországi forgatás első etapja után félve kérdeztem meg tőle, hogy nem bánta-e meg, hogy engem választott.

Mit válaszolt?

Azt mondta: szó sincs ilyesmiről. Éreztem is végig a bizalmát, de azért bennem volt, hogy miért pont én kellettem neki.

Az Éter, ahogy a rendező nyilatkozta, a saját lelkét az ördögnek áruba bocsátó tudós, Faust történetének újragondolása. A film cselekménye közvetlenül az első világháború előtt játszódik. Főhőse a hadseregnél dolgozó orvos, aki étert használ, ami nagyon hatékony fegyver a fájdalom kiiktatására, ám a tudat megsemmisítésére is. Tehát vissza lehet élni vele.

Épp ez a furcsasága ennek az érdekes, kicsit szemérmes történetnek. Hogy egészen a film végéig semmit nem lehet tudni róla. Akkor aztán a már ismert jeleneteket más szemszögből is látni fogjuk. Kimondva nincs semmi, a bíró lehet valódi figura, de a doktor képzelgése is. Zanussi a háttérben marad, nem nyilvánít véleményt, a nézőre bízza a döntést, hogy mit gondol a figuráról. Az viszont egyértelmű: a doktor eladja a lelkét az ördögnek. Elkövet ugyanis egy elég súlyos bűnt, amiért ki akarják végezni. A bíró segítségével megmenekül a halál elől, cserébe viszont neki is adnia kell pár dolgot. De hogy mit, az a forgatókönyvből sem derült ki. Nem volt konkrétan kimondva, hogy mit kap a bíró a segítségéért.

Zanussi eredetileg tudományos pályára készült, négy évig fizikát tanult. Azután döntött csak a filmrendezés mellett. A doktor szerepébe nyilván önmagát is beleírta.

Az Éter az orvos filmje. Zanussi hihetetlenül komplex személyiség. De a humán oldal erősebb benne, mint a tudományok iránti szenvedély. Erkölcsi témát feszeget itt is, mint a többi filmjében. Hogy az orvosok, akik emberi életekkel foglalkoznak, belecsúszhatnak abba az attitűdbe, hogy mindenhatónak képzelik magukat. S akkor a bíró jelzi, hogy az ilyen felelősséggel teli hivatás gyakorlása közben meddig lehet elmenni. Főképp egy olyan szélsőséges helyzetben, amilyenbe a doktor keveredik. Az első világháborút megelőző évben járunk, már a harcászati készülődés kellős közepén, egy lengyel–ukrán határszéli erődben, s az orvos tudja, hogy az éternek tudatmódosító szerepe is van. S ő ezzel a szerrel kísérletezik.

Mennyire körvonalazta a forgatókönyv a bíró figuráját?

Nem nagyon. Nekem az segített rengeteget, hogy korábban eljátszhattam Lucifert Az ember tragédiájában és Wolandot a Mester és Margaritában. Ez két olyan élmény a pályámon, amelyekhez vissza tudtam nyúlni. Itt, ebben a filmben nagyon nehéz volt egy-egy snitt, jelenet, amikor a bíró csak néz, csak a tekintete van. Magányos szerep volt ez, ráadásul egyedül voltam magyar a népes lengyel stábban. Igazából csak a doktorral van dolgom a filmben.

Őt Jacek Poniedzialek, a varsói Teatr Nowy jeles színésze formálja meg.

Koncentrált, jó humorú, nagyon rokonszenves kolléga. Sokat beszéltünk színházról, politikáról, a két ország közös és nem közös helyzetéről.

Gondolom, mindkettőjüket más-hogy instruálta a rendező. Poniedzialekkel pár szóból megértették egymást, önnek részletesebben vázolta fel a helyzeteket.

Pont fordítva történt. Ők ketten lengyelül elég sokat beszélgettek, nekem két-három tűpontos instrukciót adott.

Szerencsésen alakult a pályája, hiszen a magyar filmrendezők idősebb nemzedékéből is a legjobbakkal dolgozhatott. Maár Gyulával, Bacsó Péterrel, Szabó Istvánnal, Sándor Pállal. És most ehhez jött egy európai hírű, nagy lengyel rendező, Krzysztof Zanussi. Meg lehet fogalmazni, mit kapott tőle?

Egyszerűen jó volt a közelében lenni. Olyan hangulatot tudott teremteni a forgatáson, hogy az lelkileg és szellemileg is provokálta az embert. Sokat tanultam ebből a helyzetből. Itthon nagyon nehéz elérni azt az állapotot, hogy felülnézetből lássam az országot. Ehhez kaptam most felszabadító érzést egy egészen más közegben, ahol nemes ügyek érdekében még össze tudnak fogni az emberek.