Írók olvasnak fel műveikből a közönségnek

Kassa |

<p>Augusztus 1-ig tart a szerzői olvasás hónapja Európa kulturális fővárosában. Írók olvasnak fel műveikből a közönségnek minden nap este hat és nyolc óra között a felújított Erzsébet utcai bábszínházban.&nbsp;</p>

Az irodalmi fesztivált harmadszor rendezte meg a Kassai Ifjúsági Könyvtár a Kulturális minisztérium támogatásával. A rendezvény nagy népszerűségnek örvend. Az esték rendszerint telt házasok. A résztvevők minden alkalommal egy cseh vagy egy szlovák szerző felolvasását hallgathatják meg, akik rendszeresen német nyelvterületről – Németországból, Luxemburgból, Ausztriából, Svájcból – érkezett szerzőt látnak vendégül. A fesztivál cseh és szlovák részében a közönség találkozhatott a 85 esztendős Pavel Kohouttal, aki meghódította a kassai közönséget. Iveta Hurná, a Kassai Ifjúsági Könyvtár igazgatója szerint ez az előadás volt a legnépszerűbb. Milan Děžinský költő, műfordító szerint a versekben olyan erő rejlik, amely képes megváltoztatni az embereket. Bár a fesztiválból már csak pár nap van hátra a szervezők továbbra is gazdag és szórakoztató élményt ígérnek. Olyan szerzőkkel töltheti a közönség a forró nyári estéket, akik ugyan az osztrák vagy a svájci irodalmat képviselik, de cseh vagy szlovák gyökereik vannak – például Michael Stavarič, Irena Brežná, vagy a fiatal tehetség, Roman Graf. Kocsis Edina
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?