Interview-ra ítélve és legyőzetve

BODZÁS GERGELYAz Interview című amerikai film tulajdonképpen kétszemélyes dráma, melynek főszereplői Sienna Miller és Steve Buscemi, aki rendezője is a filmnek.Az Interview nem Buscemi saját ötlete alapján készült el.

BODZÁS GERGELY

Az Interview című amerikai film tulajdonképpen kétszemélyes dráma, melynek főszereplői Sienna Miller és Steve Buscemi, aki rendezője is a filmnek.

Az Interview nem Buscemi saját ötlete alapján készült el. Az eredeti filmet a 2004-ben meggyilkolt Theo van Gogh holland rendező készítette el azonos címmel. Van Gogh nagy álma volt, hogy egyszer Amerikában forgathasson. Ezt a vágyat próbálja beteljesíteni az eredeti film producere, Gijs van de Westelaken azzal, hogy van Gogh három filmjének elkészíti amerikai feldolgozását. Ebből a sorból az első az Interview.

A film cselekménye meglehetősen egyszerű, de nem is ezen van a hangsúly. Egy neves politikai riporter és haditudósító, Pierre Peders (Buscemi) kapja feladatául, hogy készítsen egy beszélgetést egy fiatal hollywoodi sztárral, Katjával (Miller), aki leginkább a férfiügyeiről híres a médiában. Egyiküknek sincs kedve az interjúhoz, ami aztán hamar kilép medréből, és a néző által teljesen kiszámíthatatlanul hömpölyög végig a film nagy részén.

Miller és Buscemi brillíroznak a vásznon. Párbeszédük – ami szinte a film egészét kitölti – igazi csemegének számít, és nem csak a jól megírt forgatókönyvnek köszönhetően. Buscemi nagyszerűen játssza a sokat látott riportert, Sienna Miller pedig kitűnő választás volt a látszatnál sokkal elmésebb sztár szerepére. Mindketten igazán karakteres alakítást nyújtanak, ami megteremti a film megismételhetetlen légkörét. A két főhős párbeszédében nincs egyértelmű irány, és nincs fölényben egyik szereplő sem. A beszélgetés egyik témából a másikba ugrik, hogy aztán a legváratlanabb pillanatban újra visszatérhessen. Elvarratlanul hagyja a szálakat, bizonytalanságot és feszültséget ébresztve így a nézőben. Pierre és Katja felváltva vezeti a beszélgetést, sokszor nem is a másik válaszát keresve, mint inkább saját maguk feltárására törekedve. Olykor már-már diadalmaskodnak a másik felett, de ekkor mindig előkerül egy újabb elem, ami átbillenti a képzeletbeli hintát a másik fél javára. A filmet az eredetihez hasonlóan egyszerre három digitális kamerával vették fel. Egyik a női, másik a férfi főszereplő arcát filmezve, a harmadik pedig távolabbról rögzítve mindkét szereplőt. Ennek a technikának köszönhetően a filmben gyors vágásokat alkalmazhattak, ami kellőképpen megteremti az Interview egyedi hangulatát.

Steve Buscemi Interview című drámáját két nagyszerű színészi teljesítmény fémjelzi. Egy férfi és egy nő összecsapása zajlik a szemünk előtt, és bár látszólag egyenrangúak, mint azt a film egyik jelenetében Katja kimondja: nem létezik egyenrangúság, az egyik fél mindig legyőzi a másikat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?