Instrumentális költemények

borito

Akik az e heti dunaszerdahelyi, illetve nyitrai koncertprogramot böngészik, talán átsiklanak a Lawn Dogs péntekre, illetve csütörtökre meghirdetett fellépésén, mondván, nem ismerik a formációt. Ezen szeretnénk most változtatni.

Zeneileg valahol a jazz és a rock határmezsgyéjén mozognak, de ne a jazzrockra gondoljanak, mert attól sokkal költőibb és kísérletezőbb muzsikáról van szó. Egyik stílus standard elemeit sem alkalmazzák, ezáltal messzire kerülnek mindkét mainstreamtől. Inkább hangulatokat teremtenek, hogy aztán kézen fogva vezessenek minket, ahová ők szeretnék.

A négytagú csapatból ketten losonciak, a Szabó testvérpárt, Kristófot (basszusgitár) és Vincét (gitár) jól ismerik a környéken – Pázsit néven alapítottak zenekart 2018-ban, abból lett a Lawn Dogs (Pázsitkutyák), mert hiszen külföldön senki sem tudná kimondani az eredeti nevet. Mindketten magasan képzett zenészek, Magyarországon tanultak, hála istennek, közben berendezték saját zenei világukat. Azért a hálálkodás, mert nálunk nincs professzionális képzés ebben a műfajban, úgyhogy akik a középszintnél többet akarnak, azok gyorsan elhúznak valamelyik szomszédos országba. A Szabó testvérpár Magyarországon ismerkedett meg Cséry Zoltán billentyűssel, akit vélhetően a hatvanas évekből teleportáltak ide – mindenesetre ritkán hallani progresszív rocktémákat ilyen eredeti módon kibontani, pszichedelikus színekre festeni, jazzes futamokkal megspékelni. A szintén magyarországi dobos, Varga Szabolcs hol „körbeöleli” a többieket, hol kitölti a réseket, és olyan magától érthetődően vált tempót számon belül akár többször is, hogy öröm hallgatni. Ha az ember a dobokra figyelve fedezheti fel igazán a számok dramaturgiáját, a nyugodt pulzálástól a lüktetésig.

A zenekar első és eddig egyetlen CD-jének címe The New Poetry of the Fallen Testament (Az új költészet bukott testamentuma), a Hunnia Recordsnál jött ki, a borítón a szintén losonci Szabó Gyula gyönyörű, 1962-es festményével, amely egy önarckép, és akár tegnap is születhetett volna, annyire frissen hat. A fiúk egy interjúban elmondták, hogy egyetlen nap alatt vették fel a lemezt, a mostanában ritkaságszámba menő analóg módon, azaz mind a négyen egyszerre játszottak stúdióban, nem utólag passzintották össze a hangsávokat. Nyolc hosszabb szerzemény szerepel rajta, többnyire költői címekkel, amelyek szerintem csak a megkülönböztetésükre szolgálnak, különösebb jelentőségük nincs, azaz nem nyújtanak fogódzót a zene értelmezéséhez.

Sűrű, változatos, a jazz nyelvezetén alapuló anyag ez, tele „történésekkel”, markáns váltásokkal, vagy fokozatosan gyorsuló-lassuló szekvenciákkal. Néha két hangszer játssza ugyanazt a hansúlyos témát, majd az egyik elcsatangol, a fő dallamból pedig alap lesz a továbbiakban, hogy aztán a végén ismét találkozzanak. Máskor „kifejtőssé” terebélyesedik az egyszerű dallam, mint amikor az ember változatosan, izgalmasan mesél el egy tulajdonképpen szimpla történetet. Minden hangszer teret kap, azaz ebben a zenekarban igazi demokrácia van. A legszebb példa erre a leghosszabb, 13,20 perces Intoxicating Dawns of Exclusion, amely négyperces finom, érzékeny, „potyogtatós” dobszólóval kezdődik, majd pszicheldelikus lebegéssel folytatódik a szintetizátornak köszönhetően, amelybe szinte

észrevétlenül épül be a gitár. Egyébként a lemezen többször alig lehet a két hangszert megkülönböztetni egymástól, mivel a szintit „hammondosra” hangolják, a gitárt pedig addig torzítják, amíg el nem éri az orgonaszerűen testes hangzást. Változatos, fordulatos gitártémák, érdekes harmóniák, fantáziadús, free-elemeket és funkos groove-okat egyaránt hozó basszusmenetek, és tudatos kísérletezés jellemzi ezt a zenét. Rockereknek és jazzimádóknak egyaránt bejöhet, mert mindkét oldalról meg lehet közelíteni.

A komponálás főbb fázisait a Szabó testvérek végzik, a többiek az utolsó simításokat teszik hozzá a számokhoz. Aki nálam jobban ért a hangtechnikához, és tudja, mi az a PureDSD formátum, az ilyen módon is streamelheti a lemezt, de egyébként minden ismert szolgáltatónál megtalálja. Én hagyományos CD-ről hallgattam, úgy is remek. Fontos megemlíteni, hogy tavaly ez lett az év albuma a NativeDSD-n, érdekes módon az elektronikus kategóriában.

A zene nyelve ugyebár univerzális, ezen belül az instrumentális zenekarok helyzete duplán könnyű. Lenne. Ha tehetségük egy részét nem kellene koncertszervezésre, önmenedzselésre fordítaniuk, ami egy speciális képességeket igénylő, külön szakma. Nálunk évtizedek óta ez a csináld magad-mozgalom stagnál, és a zenészek zokszó nélkül csinálják maguk, az írókhoz, festőkhöz hasonlóan. Megkockáztatom, hogy egy jó menedzsmenttel a háta mögött a Lawn Dogs már nemzetközileg ismert zenekar lehetne, mert minden megvan bennük ehhez. Különleges, nívós, ugyanakkor – jó értelemben véve – szórakoztató zenét csinálnak, a saját világukban mozogva.

Ebbe a világba invitálják az érdeklődőket március folyamán több helyszínen, például Budapesten, Brünnben, Prágában és Besztercebányán, a turné áprilisban ér véget a gödöllői királyi kastélyban. A nyitraiak a Music a Café nevű helyen találkozhatnak velük csütörtökön, a dunaszerdahelyiek pedig a Csaplár Benedek VMK-ban pénteken.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?