Indul a somorjai művésztelep

dd

Ma kezdődik és október 30-ig tart a DUNARTCOM nemzetközi művésztelep Somorján.

A művésztelepre tizenhárom alkotó, hazai, magyarországi és romániai képzőművész kapott meghívást, akik műfaji megkötés nélkül, hagyományos formátumokat és újszerű médiumokat egyaránt használva reflektálnak majd az idei találkozó tematikus hívószavára. A szervezők évente más-más központi témát találnak ki, amely mentén az alkotók nekifoghatnak a munkának: a mostani találkozó címe és témája a csend. Tizenkettedik alkalommal rendeznek Somorján művésztelepet, az elmúlt évfolyamokra közel százhatvan alkotó érkezett összesen tizenhét országból. A művésztelep ötletgazdája, a Munkácsy-díjas Mayer Éva célja az, hogy megkönnyítse a kapcsolatteremtést.

A művésztelepen minden évben a tehetséges hazai és külföldi, szakmailag már elismert és feltörekvő fiatal képzőművészek találkoznak, hogy megismerhessék egymás munkamódszereit és gondolatmenetét.

A művésztelepen létrejött alkotásokból idén is rendeznek kiállítást, melyet október 29-én, este 6 órakor nyitnak meg a somorjai Korona udvarban, ahol november végéig látogatható majd.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?