IkerAnyaVersek saját alapanyagból

Kiről szólnak ezek a versek? Ön a főszereplő, vagy a gyerekek?

Olyan mértékben összefonódik a saját énem a gyermekeimével, hogy nehéz szétválasztani, ki is kapott nagyobb szerepet a versekben. Amikor még picik voltak, nyilván az én szemszögem dominált, ahogy megéltem a születésüket, a cseperedésüket. De idővel egyre több helyet kapott a gyerekek világlátása. Vannak benne „anyaversek”, amelyek arról szólnak, hogy például anya is lecsúszik a csúszdán, és mivel gyerekes játékokat játszik, megsérül. És van úgymond gyerekvers is, ami arról szól, hogyan élhetik meg ők a saját gyerekségüket. Ami persze egy kitalált gyermeki szempont, hiszen nem az ő bőrükben élek. Filóztam azon is, milyen felnőttként átélni a gyerekséget, mennyit tudunk felidézni az egykori önfeledtségből, el tud-e nyelni a játék, tud-e az anya gyerek lenni, legalább átmenetileg. 

Beleépítette a versekbe a gyerekek aranyköpéseit, meglepő bemondásait? Ha igen, hogyan inspirálták ezek a mondatok?

Beépítettem néhányat, de nem mind tudott helytállni egy versben. Ezeket elvetettem, hiába voltak szórakoztatóak. Például a „meggyből az angyal”, amire Lackfi János így reagált: mennyei uzsonna. Van egy vers, amelyben a gyermeki kérdésekből szerepel pár, hogy mi mindennek kellene utánanéznem. Például nem tudom, mire jó a nyelvcsap, mennyit kell számolni, mire elér az űrbe az ember. A Jézuska azért ad, mert szeret kapni, és ő a Télapótól kap? A kopaszoknak jobban fáj, ha beütik a fejüket, mert nem védi őket a hajuk? Elgondolkodtatóak az olyan filozofikus kérdések is, mint: anya, mi voltunk előbb, vagy te lettél előbb anya? Vagy amikor nemrég leesett az első hó, és a fiam azt mondta: ez az első hónap. Imádom a gyermeki fantáziát, logikát, szóalkotást. Úgy érzem, sok minden kiveszett a felnőttekből. Talán az alkotó emberekben van még valami belőle, de nem ilyen tiszta formában. Régebben még úgy gondoltam, el kéne mennem egy világvégi törzs nyelvét kutatni, hogy felfedezzem, miképpen látják a világot, de rájöttem, hogy elég felfedezni való van a gyerekeim világlátásában is. A közös ikerélményeket is igyekeztem kiemelni, például amikor az egyik álmodott valamit, és a másik megkérdezte: nem ezt álmodtad? Mire ő: ja, de. Tehát a nagy ikerösszefonódottságról is szól. És anya-gyerek összefonódottságról is: azt hiszik, anya tudja, mit álmodtak.

Tudatosan figyelte a kicsik viselkedését a munkafolyamat során? Mikor dőlt el, hogy ebből kötet lesz?

Néhány rövidebb vers megjelent a Kalligramban, amikor másfél évesek voltak, aztán más irodalmi folyóiratokban is. A litera.hu-n is volt egy felvidéki blokk, oda küldtem el az újabbakat. Akkor már tudtam, hogy kötet lesz belőle. Nem beszélnék tudatos megfigyelésről, inkább csak néhány anyai gondolatot, érzést fogalmaztam meg. Új szerep volt, új témát kínált. Fontos volt számomra, hogy megfogalmazzam az ezzel kapcsolatos benyomásaimat.

Ön szerint van átmenet a gyerekversek és a felnőtteknek szóló versek között? Kiknek szól ez a könyv?

Nyilván más a szóhasználat, a téma. A kötet túlnyomó része szerintem felnőttvers. Nem árt, ha az ember egy kicsit visszacsöppen a gyerekkorba. Vannak komoly hangvételűek, és vannak játékosak, bohókásak, viccesek, ragrímekre, ritmusra épülő mondókaszerűek. 

Sokan túl intim dolognak tartják saját gyerekeiket szerepeltetni a versekben, mások pont erre építik a koncepciót. Ön melyik csoportba tartozik? 

Mivel mindig is feljegyeztem mindenfélét, anyai élményeim sem voltak ez alól kivételek. De szerintem minden történet intim. Mindegyik az emberből nyújt valami intim információt. Másrészt mindegyikben van fiktív rész is. Tehát valahol természetes volt, hogy a gyerekeim is belekerültek a versekbe, akiket a saját részemnek tekintek. Egy vers elvont tud lenni, még ha a megtörténtre, a megéltre épül is. Kellett plusz egy sor, hogy hova mindenhova dörgölik a cumijukat, és akkor kitaláltam valamit. Vagy a fa- és óramutató-szimbolikára is építettem: ők a rügyeim, a lombjaim, illetve hogyan mászkálnak rajtam, húsvér óramutatón, hogyan lendítenek engem ide-oda...