SOROZATDARÁLÓ: Baby Yoda mindenek felett

A mandalóri a novemberben indult Disney+ streaming oldal zászlóshajója, a sorozat, amire az a feladat hárult, hogy minél több embert csábítson át a konkurens Netflixtől. Igazi presztízs-széria, ami rengeteg pénzből készült, és minden elköltött dollár meglátszik rajta. Sorozat formátumban nem sűrűn látni olyat, ami ehhez lenne fogható: ha mozivásznon játszanák, akkor sem lenne okunk panaszra. Ráadásul Jon Favreau (Vasember, Az oroszlánkirály) a Star Wars legszerethetőbb oldalát fogta meg A mandalórival: a törvényen kívüliek kellemesen lepusztult világát. A sorozat olyan, mintha a Tatuin sivatagi kocsmavilága hirtelen egy egész univerzummá nőne. A hangulat ehhez illeszkedően eléggé westernfilmes, és ezzel nincs is semmi baj: az űrwestern szókapcsolat már régóta kedves a szívemnek, és amikor az első részben a főhős belép a csehó ajtaján, az tényleg egy pazar jelenet. Favreau ráadásul nem is akarja túlnyújtani a szériát: az általam látott eddigi négy részből a leghosszabb is csak 41 perces volt: egy pörgős, akciódús sorozat, amiben nincs helye sok tökölésnek. A zenéjébe és a képeibe könnyű beleszeretni, a főhős fejvadász pedig a maszk ellenére kedvelhető, pedig ha valamitől, ettől azért tartottam egy picit: nem könnyű megkedveltetni egy olyan karaktert a nézőkkel, akinek sosem látni az arcát.

A jó hírek azonban csak eddig tartottak, ugyanis hiába jó ránézni A mandalórira, és hiába ultramenő a címszereplő, aki mellé még egy Baby Yodát is pakoltak a Disney híresen tehetséges marketingesei (bár a játékok gyártásával pont lekésték a karácsonyi szezont – gigahiba!), ez bizony egy nagyon basic sorozat lett. Mintha Jon Favreau semmi mást nem csinált volna, csak a legalapvetőbb fantasy szerepjátékos sztoriközhelyeket áthelyezte a Star Wars világába, márpedig ez édeskevésnek tűnik ahhoz, hogy tartalmasan kitöltsön egy nyolcrészes szériát. A történet annyira vékonyka (a fejvadász kap egy küldetést, hogy elhozzon egy csomagot, a csomagról kiderül, hogy él és egy Baby Yoda, a fejvadász nem adja oda, ezért menekülniük kell árkon-bolygón át), hogy hiába rövidek a részek, még így is sokszor érezni az időhúzást. A második rész például kapásból egy mellékküldetés, amit el lehetett volna intézni öt percben is, de Favreau-ék egy teljes epizódot szántak rá. Baby Yoda tényleg übercuki, de pusztán cukiskodásra és vagány akciójelenetekre építeni egy szériát azért elég merész, főképp, hogy egy idő után az akciók is elfáradnak kissé: amikor hősünk egymaga száll szembe egy kisebb hadsereggel, az még Star Wars léptékben is soknak tűnik. A mandalóri alkotói elkaptak egy érzést, egy hangulatot, ami miatt a sorozatuk gyorsan berántja a nézőt, viszont két-három rész megtekintése után egyre szembetűnőbbé válik, hogy ezen felül nem csináltak semmit: illett volna egy rendes történetet és rendes karaktereket is kanyarítani hozzá.