<p>Az Ifjú Szivek Táncszínház egy év után újra színpadra viszi Hégli Dusan Hontalanítás című koreográfiáját. Az első idei előadás egy komáromi premier lesz, amely a Jókai Színházban valósul meg, április 12-én. </p>
Hontalanítás – idén csak két alkalommal
Mindamellett, hogy az első idei Hontalanításról van szó, a komáromi bemutató a társadalmi kirekesztést feldolgozó darab 20. jubileumi előadása is lesz egyben. “A Hontalanítás egyfajta mérföldkő volt számunkra. Ez az első koreográfia, amelyet 15 alkalommal adtunk elő hazai színpadon, az Ifjú Szivek Táncszínházban. Ez is hozzásegített ahhoz, hogy a táncszínház épülete egy fontos központja legyen a kulturális életnek Pozsonyban” – mondta a táncszínház igazgatója, Varsányi László. Az előadás témája mindig aktuális, hiszen alapmotívuma a társadalmi kirekesztés, amellyel az ember nap mint nap találkozik. Ez a mindennapi jelenség minden korosztály számára ismerős. “Szinte az összes pozsonyi Hontalanításunk teltházas volt. Ez a siker azt bizonyítja, hogy az emberek elutasítják a kirekesztés minden formáját. Ez pedig egy nagyon pozitív jel mindannyiunk számára ” – tette hozzá Hégli Dusan, az Ifjú Szivek művészeti vezetője. A Hontalanítást a táncszínház több mint 30 alkalommal mutatta be, legtöbbször az Ifjú Szivek Táncszínház színháztermében. A komáromi bemutató után, április 16-án az előadást újra Pozsonyban láthatja a közönség.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.