Hogyan ülünk a művészetben

Gondoltak-e már arra, hogy a kérdés, miben vagy még inkább min ülünk, vagyis maga az ülés, a szónak akár a fogalmi, akár a konkrét tárgyra utaló jelentését vesszük alapul, művészettörténeti jelenség is. Pedig az, hiszen a szék – lábas vagy görgős, lakásbútor, köztéri vagy irodaszék formában – központi helyet foglal el az alkalmazott művészetekben. E kényelmünket szolgáló tárgy, mely mindennapi életünk elmaradhatatlan része, mégsem annyira mindennapi: tervezői mindig is azon törték a fejüket, milyen formát adjanak alánk, hogy abban vagy azon jó, illetve kényelmes ülés essék. A modern, vagyis a huszadik századi, ún. klasszikus avantgárd ülőalkalmatosságok formai fejlődését követhetjük nyomon azon a száz miniatűr széken, valamint fényképeken, amelyek a németországi Weil am Rheinben 1989-ben alapított Vitra Design Museum kollekciójából kerültek most átmeneti időre a Szlovák Nemzeti Galéria Esterházy-palotabeli kiállítótermébe.

Valódi egzotikum a november 11-ig látható A formatervezés dimenziói – 100 klasszikus szék című kiállítás, amely száz darab miniatűr széket sorakoztat fel. Ezek mind formai megoldásaikban, mind anyaghasználatban is valóban újszerű, tetszetős, kényelmes ülőalkalmatosságok, s a maguk területén a formatervezés csúcsát jelentik. A modelleket, amelyek a Vitra Design Museum legnevesebb tervezőinek és építészeinek műhelyében születtek, fehér oszlopokra, üvegbura alá helyezték el oly formában, hogy a legtökéletesebb képet kapjuk annak a történelemnek a fejezeteiről, melynek főszereplői a székek.

E történelem A formatervezés dimenziói – 100 klasszikus szék című kiállításon a 19. század második felében indul, a Michael Thonet által 1830 és 1860 között tökéletesített tonettszékkel. Ahogy a bemutató miniatűrjei illusztrálják, a huszadik század széktörténete a szeceszszióval kezdődött, majd egyre inkább abba az irányba hajlott el, hogy a szépművészetekben uralkodó avantgárdból hasznosította mindazt, amivel az alkalmazott művészetben is képes volt forradalmasítani a formát. A formabontáshoz a tervezők egy új anyagot használtak fel, mégpedig a fémcsövet, amely ugyanúgy hajlítható, mint a tonettbútor alapanyaga, a fa. A második világháború után újabb anyag forradalmasította a designnak azt az ágát, amely a széket igyekezett szinkronba hozni az élet más területén is egyre modernizálódó kortárs formákkal. Ez az anyag pedig a legtávolabb áll a székgyártásban addig használt minden olyan matériától, amely az élő természetből eredeztethető: a széktörténet újkori forradalmát ugyanis a műanyag robbantotta ki.

A jelenleg a Szlovák Nemzeti Galériában állomásozó A formatervezés dimenziói – 100 klasszikus szék című vándorkiállítás, amelyet láthattak már Izraelben, Japánban és az Egyesült Államokban is, a székforma történelem soráni változásaival és sokszínűségével, a külcsínalakítás és az anyaghasználat kifogyhatatlan lehetőségeivel a székgyártásban alkalmazott művészet, vagyis a design technológiai, stílus- és funkcióbeli, pszichológiai, szociológiai és nem utolsósorban üzleti aspektusaira világít rá.