Hiánypótló találkozó

Fülek. Hetedik alkalommal rendezik meg a hét végén Füleken a Nógrádi Pedagógustalálkozót.

Fülek. Hetedik alkalommal rendezik meg a hét végén Füleken a Nógrádi Pedagógustalálkozót. A füleki Szülőföld Polgári Társulás a Nyugat-Szlovákiában összpontosuló kulturális tevékenység és művelődés egypólusúvá válását szeretné megakadályozni, azzal, hogy a keleti régióban ilyen és ehhez hasonló szakmai rendezvényeket szervez. A hiánypótló pedagógustalálkozó a környékbeli iskolák tanítói számára kínál lehetőséget a véleménycserére és a továbbképzésre. Az érdeklődők hazai és magyarországi szakemberek előadásait hallgathatják meg, továbbá alkalmuk nyílik az elhangzottak megvitatására is. Az előzetes program szerint a megnyitót követően Bagdy Emőke budapesti pszichológus a pedagógus lelki egészségéről tart előadást, majd Merényi Zsuzsanna, szintén Budapestről érkező tanár A tanulás tanítása – beszédművelés címmel ad elő. A szlovákiai szakemberek közül Bordás Sándor pszichológus a serdülőkorúak értékorientációjáról, László Béla tanszékvezető tanár a szlovákiai magyar pedagógusképzés távlatairól szól előadásában. Zachariáš Istvánnak, Szepsi polgármesterének a közigazgatási reformok és az oktatásügy összefüggéseiről tartandó beszámolójához Fodor Attila, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége alelnökének és Csúsz Péter járási hivatali elöljáró-helyettesnek korreferátumai csatlakoznak. Az óvodai szekcióban Szabó Edit szenci óvónő a mozgásfejlesztő játékokra hívja fel hozzászólásában a figyelmet. A találkozóra várják mindazokat a pedagógusokat, akik kíváncsiak a kollégáik oktatást érintő véleményére, és fontos feladatnak tartják szakmai továbbképzésüket. (ervé)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?