Szombaton 8 órakor a Hétről hétre című publicisztikai magazin jelentkezik.
Hétvégi programok
Szombaton 8 órakor a Hétről hétre című publicisztikai magazin jelentkezik. A műsorban szó lesz arról, hogy megindult a politikai színezetű harc a komáromi hajógyárért, beszámolnak a Quo vadis Szlovákia című konferenciáról, és nyilatkozik Agócs Zoltán professzor, aki egyszerre lett díszpolgára Párkánynak és Esztergomnak. Utána a Vándorbot című honismereti sorozatban a garamszentbenedeki apátságról lesz szó. A 11.30-kor kezdődő Hazai tükör Perbetét mutatja be. A déli híreket követően nóták szólnak 50 percben, majd a Tékában egyebek között beszélgetés hangzik el egy különleges verseskötetről, szó lesz Hviezdoslavról, valamint megszólal Barak László és Bereck József is. Fél kettőkor jelentkezik a Keresd a nőt! című női magazin, melyben egy olyan hölgy nyilatkozik, aki megpróbálja összehangolni az anyaságot a hivatással, valamint egy olyan, aki viszont az anyai szerepre tette fel az életét. A kozmetikai tanácsadóban a cellulitiszről lesz szó. 15.00-kor kezdődik a Kaland az élet, amelyben a szerkesztő bemutatja Dr. Braunsteiner Tamást, a pozsonyi Dérer kórház baleseti sebészeti klinikájának asszisztensét.
Vasárnap hírekkel és sportösszefoglalóval indul az adás. 9 órától a Világosság című egyházi műsorban Tóth József naszvadi lelkipásztor szól a hallgatókhoz és az Egyesült Államokban élő Gulyás István beszél missziós tevékenységéről. Fél tíztől Monteverdi, Haydn, Schumann és Dvořák műveiből csendülnek fel részletek. 10 órakor a Randevú jelentkezik. A műsorban kisiskolások mondják el véleményüket az öltözködésről, az étkezésről és a szépségápolásról. Szó lesz a félelemről, a sztárvendégek: az Inflagranti és Victoria Beckham. 14.05-től Mayer Judit olvassa fel nyelvművelő írását, majd a BBC magyar adása jelentkezik. 15 órakor kezdődő kulturális műsorban beszélgetést hallhatnak Faludy György költővel, aki a kassai Magyar Kulturális Napok vendége volt. 15.30-tól a Hazai tájakon a mindenszentek napi szokásokat eleveníti fel. (-art-)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.