Három színésznőnk öröme

<p>Mostanában sem a szlovák, sem a magyar film nem büszkélkedhet olyan gazdag terméssel, mint a cseh vagy a lengyel. A kelet-európai régió vezető filmgyártói a lengyelek évi harminc alkotással, közvetlenül utánuk pedig a csehek állnak majdnem ugyanennyivel.</p>

A Cseh Filmközpont legfrissebb hírei alapján több mint húsz produkción dolgoznak a stábok ezekben a hetekben-hónapokban. Néhány film még csak az előkészületi munkálatoknál tart, a nyár azonban mindenütt a forgatások ideje, hiszen azok a színészek, akik színházzal kötöttek szerződést, ebben az időszakban forgathatnak.  Milan Cieslar második világháborús szerelmi történetet készít Colette címmel. Colette (Clemence Thioly) egy belga zsidó lány, akivel a cseh Vili Feld (Jiří Mádl) az auschwitzi pokol kapujában találkozik. Szerelem első látásra és hirtelen született döntés: „Megszökünk!” Az Arnošt Lustig regénye nyomán születő film a rendező régi terve volt, most végre sikerül megvalósítania.  Szovjet-Oroszországban játszódik Marta Nováková alkotása, a Nyolcfejű őrület, amelyben egy húszéves költőnő, Anna Barkova (Aneta Langerová, a jeles cseh énekesnő kelti életre) küzd az őt körülvevő világ ördögeivel és saját démonaival. Első kötete megjelenése után fényes jövőt jósolnak neki: minden idők legnevesebb orosz költője lesz, aki tehetségével még Puskint is beárnyékolja. Pár évvel később, sorstársaival együtt Annát már egy tehervonat viszi a lakatlan kazah sztyeppék lágerei felé. Aztán mégis a Gulagon köt ki, ahol huszonegy évet tölt. Egy cigány ökölvívó a hőse Ivan Ostrochovský filmjének, a Kecskének. A történetbeli Peter Balážnak, aki pályája csúcsára az 1996-os atlantai olimpián jutott el, ez a beceneve. Kecske. Az egykor jeles sportoló most a családja egyben maradásáért küzd. Szörnyű körülmények között, valahol a periférián él a párjával, aki nem akarja megtartani születendő gyermeküket. Rengeteg adósságuk közepette nem lát maga előtt perspektívát. Kecske visszatér a ringbe. Menedzsert fogad, s előbb hazai, majd külföldi „turnékra” indul, hogy komolyabb összeghez jusson. A sok vereség után végre győzni is tud, amikor német orvosa közli vele: ha még egy ütés éri a fejét, elveszítheti az életét. De meg lehet-e állítani egy embert, aki épp egy új életért küzd? Cieslarnál főszerepet játszik, New York-i tanulmányai után első filmjét rendezi Jiří Mádl, nemzedékének egyik emblematikus színésze. Megyünk a tengerhez című alkotásának főszerepét is ő játssza. Mádl, a tinisztárból lett filmes a történet elején egy tízéves fiú bőrébe bújik. Tomáš egy átlagos családba született, vágyai azonban egészen magasra szöknek. Születésnapjára kamerát kap, és azt veszi a fejébe, hogy olyan filmet készít, mint  milyeneket a hatvanas években Milos Forman forgatott. Megejtően emberit. Így ismerjük meg a szüleit, a nagymamáját, a barátait és az iskolatársait.  A pillangó vágya Dan Svátek munkája, főhőse pedig egy fiatal nő, aki akkor tudja meg, hogy gyógyíthatatlan beteg, amikor férjével együtt nemcsak a munkahelyét veszítik el, hanem még a tetőt is a fejük fölül. Ivana kórházba kerül, férje egyedül gondoskodik két gyerekükről. Amíg bírja. Aztán inni kezd. Amikor a gyámügy közbelép, Ivana erőre kap, hogy egyben tarthassa a családot.  Remek szereposztással forog ifj. Josef Abrhám filmje, a Nyugi, csak teljes gázzal! Édesapján, Josef Abrhámon kívül a hatvanas évek cseh új hullámának kultikus alakja, a Kanadában orvossá lett Vladimír Pucholt, mellettük pedig Jan Kačer, Jiří Bartoška és Libuše Šafránková játszik abban a vígjátékban, amelyben tulajdonképpen önmagukat adják. Legalábbis addig, amíg egy végtelennek tűnő tévésorozatban a kamera előtt állnak. Ott ugyanis pontosan tudják a dolgukat. Ám miután vége a forgatásnak, bizony akadnak gondok, megmosolyogtató csetlések-botlások.[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"117969","attributes":{"alt":"","author":"Talabér Tamás felvétele","class":"media-image","height":"400","title":"Bandor Éva","typeof":"foaf:Image","width":"266"}}]]Három cseh filmben szlovákiai magyar színésznő vitte el a főszerepet. A Gyerekek (rendező: Jaro Vojtek) Szozopoli utazás című fejezetében Bandor Éva keresi a visszautat lelki beteg apjához. A Fair Play (rendező: Andrea Sedláčková) tizennyolc éves, olimpiai bajnokságra készülő futónőjét, anélkül, hogy tudna róla, doppingszerekkel erősítik. Ez a szerep Bárdos Judité, aki A ház után a második nagy lehetőséget kapta kamera előtt. A Holnaptól mindig (rendező: Rudolf Havlík) egy életén gyökeresen változtatni akaró cseh üzletember története, aki jól jövedelmező kínai útjáról hazatérve úgy dönt: kiszáll a hétköznapok egyhangúságából, és megadja magának mindazt, amit már rég megérdemel. Ám ahogy az ilyenkor általában lenni szokott, nem minden úgy alakul, ahogy azt az ember megálmodja. A szerencsétlen véletlenek és humoros helyzetek közepette azonban egyszer csak feltűnik egy nő, egy igazi famme fatale – akit Kerekes Vica alakít –, és jól megkeveri a lapokat. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"117970","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"400","title":"Kerekes Vica","typeof":"foaf:Image","width":"266"}}]]És még egy film, amelyet talán még az említetteknél is nagyobb várakozás előz meg, hiszen hollywoodi sztáré lett benne a főszerep. Az ötvenhat éves Ivan Fila rossz káder volt a régi rendszer szemében, ezért nem jutott be a prágai filmművészeti főiskolára. 1977-ben disszidált, filmes diplomáját Németországban szerezte meg, vizsgafilmjét az Egyesült Államokban forgatta. A nyolcvanas évek végén német dokumentaristaként tért vissza Csehországba, és ott készítette el első játékfilmjét, a Leát, egy néma lány döbbenetes életútjáról, amellyel Aranyglóbuszra is felterjesztették. Nagy feltűnést keltett A tolvajok királyával, majd a Václav Havel – Egy cseh mese című portréjával is. Készülő filmje, a Bella Luna klasszikus hollywoodi love story lesz, egy igazi földközi-tengeri romantikus szerelmi történet. Ott találkozik ugyanis a mozivászon ma már öregedő sztárja egykori imádottjával, a szépen hervadó operaénekesnővel. Eredetileg Meryl Streepre várt a szerep, aztán egyeztetési okok miatt Sharon Stone ölébe hullott. Ivan Filla így is boldog, a hollywoodi díva pedig úgy kapott a lehetőség után, akár egy bulldog. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?