Háborút járt művészek

TALLÓSI BÉLA

Az évforduló ugyanis nem zárult le a múlt év végével, hiszen a háború 1918-ban ért véget, és sok hadifogoly évekkel később jutott csak haza.

Művészettörténészként milyen témával tudott hozzájárulni a konferencia profiljához?

Az előadásomban, melynek A háború a hátországban volt a címe, Besztercebánya 1914 és 1918 közötti történetével foglalkoztam, pontosabban a bányászváros hátországi szerepvállalásának aspektusait igyekeztem feltárni. Hogyan jutottam el ehhez a témához? Egy kiállítás révén, amelyhez Tichy Kálmán festőművésznek és grafikusnak, valamint Holesch Béla műépítésznek volt köze. Mindketten a pozsonyi Kunstverein tagjai voltak.

Vagyis nem egy jelen kiállításról van szó.

Nem. Besztercebányán volt a székhelye a magyar királyi 16. honvéd gyalogezrednek, amelyben Zólyom megyei, gömöri és nógrádi honvédek szolgáltak, fele-fele arányban magyarok és szlovákok. A virágzó város képe már pár hónappal a háború kitörése után megváltozott. Hiányoztak a munkások a gyárakban, hiányzott a nyersanyag, az energia. A vasúti közlekedés főleg a hadsereg céljait szolgálta, a közellátásban pedig bevezették a jegyrendszert. A város határterületén megalakult az első karanténkórház, mely több ezer beteget látott el. A laktanyában a pótezred tagjai állomásoztak, akik később a fronton elesettek helyébe léptek. Folyamatosan nőtt az özvegyek és árvák száma. A 16. honvéd gyalogezrednek azok a tagjai, akik otthon láttak el feladatokat, az ő gondjaikkal is foglalkoztak: segélyalapot hoztak létre az ezred hadiözvegyeinek és árváinak támogatására. 1917-ben 16-os Honvéd címmel újságot, tábori lapot alapítottak, melynek bevétele a segélyalapot gyarapította. Az újság, mely többszáz példányban jelent meg 1917. július 1. és 1918. novembere között, beszámolt mindenről, ami az ezredben történt. Tájékoztatott az elesettekről, a hadifogságba esett bajtársakról, a segélyalapról és a támogatására szervezett jótékonysági programokról, rendezvényekről, valamint a pénzadományokról. Az ezreden belül történelmi osztály létesült, amely a lapot is kiadta, s amelynek az a Tichy Kálmán volt a lelke, aki később Rozsnyón múzeumigazgató lett. Az osztály által gyűjtött muzeális és művészeti anyagot, köztük a háború eseményeit dokumentáló fényképeket, fegyvereket és az ezredben szolgáló képzőművészek munkáit egy kiállításon mutatták be 1918 júniusától kezdve, előbb Besztercebányán, majd Rimaszombatban és Balassagyarmaton. A közönség elé tárt muzeális és műtárgyak zömét eladásra szánták a segélyalap javára. Bár hihetetlennek tűnik, ennek a kiállításnak az anyaga fennmaradt, a Közép-szlovákiai Múzeumban őrzik. A 16-os Honvéd egyetlen létező példánya pedig a rimaszombati Gömör-Kishonti Múzeum gyűjteményében található meg.

Besztercebánya más korszakait is kutatja kultúrtörténeti aspektusból. Miből fakad ez irányú érdeklődése?

Szeretem ezt a várost. Turi Nagy anyai nagyszüleim is itt éltek a 20. század elején. Folyamatosan dolgozom érte és kortárs kultúrájáért. Minden nyelv, amely itt valaha a kommunikáció eszköze volt, és minden kultúra, amely itt kialakult, virágzott és ránk hagyta nyomait, hozzátartozik az identitásához. Besztercebánya múltja a magyar kultúrának is a része. Én 1960-ban költöztem ide a családommal. Az állami műemlékvédelem kerületi szervezetének voltam a művészettörténésze, főleg építészettel foglalkoztam. Mivel akkor csupán három kerülete volt az országnak, a munkaterületem a volt Árva megyétől a magyar határig, a Vág völgyétől majdnem Rozsnyóig terjedt. Besztercebányán inspirációt jelentett számomra Ipolyi Arnold, Divald Kornél és Jurkovich Emil történelmi munkássága. Mostani kutatásaimban azonban nem megyek vissza időben olyan távolba, szakmai figyelmem inkább a dualizmustól a kortárs építészetig terjed.

Min dolgozik jelenleg?

Egy képzőművészeti kiállítást készítek elő, amelynek megnyitását június 10-re tervezzük. Pozsonyban lesz, a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában. A címe: Szemtanúk. Kevesen tudják, hogy az első világháborúban képzőművészek is rögzítették az eseményeket. Harctéri tudósítóként a frontvonalban vagy közvetlenül mögötte rajzolták, festették a katonákat, a sebesülteket, az ütközeteket, vagy csak a tájat örökítették meg. A harcmezőket megjárt leghíresebb művészek között van Mednyánszky László, aki önkéntesként 62 évesen jelentkezett erre a szolgálatra. A kiállítás anyagába a képeket szlovákiai gyűjteményekből válogatom. Mednyánszky alkotásai mellett helyet kapnak az összeállításban Tichy Kálmán, Halász-Hradil Elemér, Jasusch Antal, Gyurkovits Ferenc, Gerő Gusztáv, Czölder Dezső, Kieselbach Géza és mások művei.

Foglalkozik-e mostanában a szlovákiai magyar képzőművészettel, tervez-e újabb monográfiát?

Erre nehéz válaszolni. Ez évre még mertem programokat tervezni és munkákat vállalni. Jövőre is lennének terveim, de az már nem csak az én akaratomon múlik, hogy mit sikerül belőlük megvalósítani, mennyit fogok még bírni. Szeretnék optimista lenni… de alkalmazkodom az Úr döntéséhez.