Galán Géza halálára

 

Nem mond többet egyéniségéből fakadó szuggesztív módon verset, sem színpadon, sem rádióban. Nem ragad már fényképezőgépet sem kamerát a kezébe, hogy az élet megismételhetetlen pillanatait örökítse meg. Nem ölt fel már több jelmezt, nem rendez színházat, és nem öleli magához többet szeretett gyermekeit sem. Nemcsak családja, hanem a nemzet dolgai felett is mindig őrködő és gondoskodó, véleményt formáló személyisége sokunk számára pótolhatatlan marad. S bár életének nagy részét szülőhazájában élte le, hazája mégsem fogadta Őt vissza. A sors iróniája, hogy Komáromban született magyar állampolgárként, s Budapesten halt meg szlovákként. Többször panaszolta, milyen kálváriát járt meg az előző kormányok idején, hogy visszaszerezze állampolgárságát. Végül is most, amikor könnyen megkaphatta volna, makacs konoksággal lemondott róla. Nem tűrte a megaláztatást, nem szerette, ha packáznak vele. Sem az intézmények, sem az emberek. Petőfi jelleme volt számára a mérce. Nem volt gonosz, de aki elbánt vele, azt nem hagyta megtorlás nélkül. Hét évtizednyi tartalmas életet élt. Szeretett és tudott élni. Keresztény neveltetést kapott, bár az egyház dogmáit felülírta, sajátosan értelmezte. Istenhívőként nevelte népes családjai gyermekeit, a keresztény értékrend volt vezérlő elve. Fiatal kora óta lelkes szervezője volt a felvidéki magyar közéletnek és kultúrának. Pozsonyban szerzett színészdiplomát, Prágában Miloš Forman tanítványaként filmrendezőit. Elsők közt volt Pozsonyban video-stúdiója. Az összeférhetetlen színházi világ több társulatában dolgozott. Többek között Komáromban volt Rómeo, Kassán rendezett kortárs szlovák drámát, a budapesti színházi munkái közül a 25-ik Színházban Gyurkó László: Vörös zsoltár és a Honvéd művészegyüttes színházi társulatában Nyírő József: A Jézus-faragó emberében nyújtott emlékezetes alakításai jutnak eszembe. Saját társulatot is alapított, színháztörténeti eseménynek számítanak a Zselízen nyaranta megvalósított Szabad-téri Színház előadásai neves magyarországi művészek részvételével. Kevés barátja volt, de akit megkedvelt, azzal mindig megosztotta gondjait, bajait, őszinte ragaszkodással közeledett hozzájuk. Több éve, már nemcsak művészként tevékenykedett, de bemerészkedett a vállalkozás fortélyos világának labirintusába is. Igazi éltető eleme a színház, a nemzet sorsa (és sportja), a magyarság jövőjének kérdése volt. Mindig voltak nagyívű elképzelései, tervei. A haza-ház gondolatsort már a mennyei birodalomban tervezi tovább. Meggyőződésem, hogy ez is megvalósul.Havasi Péter