Futballpolitika – Politikai futball

Az előbbi érdekérvényesítő képességen, karizmán, határozott jövőképen alapszik, utóbbi saját szabályokon alapuló sport, komoly erőt és koncentrációt igénybe vevő testedzés vagy szabadidős hobbi. Pedig a politika és a futball nagyon sok tekintetben hasonlítanak egymásra. Mindkettő csapatjátékon, megfelelő taktikán és jó ütemérzéken alapul, komoly szerepe van benne a tapasztalatainkra, az erényeinkre és az ellenfelek hiányosságaira alapozott stratégiának és mindkettőben kulcsszerepet játszanak a nagy formátumú zsenik parádés helyzetkihasználásai és az őket kiszolgáló hasznos robotosok kulimunkája. Ráadásul ahhoz, hogy valaki profi legyen, mindkettőben komoly áldozatokra és gyakorlásra van szükség. Csillag Péter könyvében olyan jeleneteket és szereplőket vonultat fel a magyar futball 20. századi történelméből, amelyben világosan látszik a futball és a politika kölcsönhatása, mindaz, ahogy a magyar politikára hatott tizenegy stoplis férfi játéka és fordítva: az eredményjelző számai hogyan határozták meg a politikát. A könyvet letéve igazat kell adnunk Münnich Ferencnek, Budapest akkori rendőrkapitányának és a Ferencváros klubelnökének – később a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa elnökének –, aki 1948-ban ezt nyilatkozta:„[a] sportba csak azért nem kell politikát vinni, mert benne van”.

Miniszterelnök stoplisban

A futball világtörténeti múltját tekintve is majdnem egyedülálló, hogy volt egy olyan miniszterelnökünk, aki korábban válogatott futballjátékos volt. Friedrich István. Egyedül a Feröert 2008-tól hét éven át vezető Kaj Jeo Johannesen mondhatja még ezt el magáról, aki a kilencvenes évek elején négy mérkőzésen lépett pályára nemzeti válogatottja kapusaként. 1883-ban a Pozsony megyei Malackán született Friedrich a pozsonyi főreáliskolát követően a budapesti Műszaki Egyetemre jelentkezett, és a műegyetem futballcsapatában kezdte meg sportolói karrierjét. Emellett 1903-ban kinevezték a Magyar Labdarúgó-szövetség pénztárnokának, de első közéletibb munkája mellett futballbíróként fújta a sípot, és érdekelte a lovaglás és az autósport is. Részt vett a műegyetemi futballcsapat, a MAFC és az FTC vegyes csapatának a bécsi Wiener Futball Club ellen vívott – és 5:0-ra megnyert – mérkőzésén is. Különös pikantériája van viszont a pár hónappal későbbi Budapesti Ramblerek–Prágai Ramblerek mérkőzésnek, mert – amint azt Csillagtól megtudhatjuk – az előbbiben a későbbi miniszterelnök Friedrich, utóbbiban a későbbi csehszlovák államelnök, Edvard Beneš is pályára lépett. Porvay Dávid szerint – akinek az ujkor.hu-n megjelent cikkét idézi Csillag –  Friedrich „sok mérkőzésen játszott, a magas és vékony jobb fedezet erélyességével, kitűnő helyezkedésével és értékes labdaszerzéseivel hamar felhívta magára a figyelmet”. Friedrich végül meghívást kapott Stobbe Ferenc szövetségi kapitánytól az osztrákok ellen vívott 1904. október 9-i bécsi mérkőzésre. A „sógorokhoz” tartó túra nem  indult szerencsésen: a szövetségi kapitány nem jelent meg a pályaudvaron – utóbb közbejött halaszthatatlan eseménnyel mentette ki magát – és mivel nála voltak a csapatmezek és az útiköltség is, veszélybe került az egész csapat kiutazása. Nagy szerencse, hogy a csapatkapitány tudott kölcsönkérni az egyik sportegyesületnek a pályaudvaron tartózkodó elnökétől, és a válogatott el tudott utazni Bécsbe, ahol aztán az osztrákoktól 5:4-re kaptunk ki. Ez volt Friedrich egyetlen válogatott mérkőzése, de a futballcipőt – egy interjúja szerint – csak 1913-ban akasztotta szögre, utána már csak nézőként követte a játékot, de azt sem sokáig, mert nem talált benne örömet. Futballista múltja mellett a miniszterelnöki pályafutása sem volt túlságosan sikeres és hosszú életű. A Tanácsköztársaság bukása után 1919. augusztus 7. és november 24-e között, tehát alig több mint három és fél hónapig töltötte be Magyarország miniszterelnöki posztját.

Horthy meccsei

Bár a kormányzó, Horthy Miklós az úri sportokhoz vonzódott, így előszeretettel teniszezett és lovagolt, a futball egyre növekvő népszerűsége őt is megérintette. 1934 májusában – a 2:1-re megnyert Magyarország–Anglia mérkőzésen – a dísztribünön helyet foglaló kormányzó azzal a meghökkentő történettel állt elő, hogy már 1895-ben Pólában a haditengerészetnél meccset játszottak az angol tengerészekkel – két évvel az első hazai igazolt mérkőzés előtt. Csillag könyvének vonatkozó fejezetében Magyarország kormányzójának a futballhoz fűződő viszonya bomlik ki, noha a kormányzót a futball sohasem kötött le különösebben, ez a viszony pedig vastagon épült a futball népszerűségében rejlő potenciál kiaknázására és reprezentációra, valamint az ország nemzetközi kapcsolati tőkéjének sportdiplomáciai megerősítésére. Csillag felelevenített egy kormányzó elleni kevéssé ismert sikertelen merénylettervet is, 1924-ből, amit egy budapesti vasesztergályos készített elő. A magányos őrült az újságokat böngészte, olyan közlemények után bogarászva, amelyek a kormányzó tervezett programjáról és nyilvánosság előtti megjelenéséről számolnak be, így bukkant egy futballmérkőzésre, amit a cikk szerint Horthy is megtekint. Az első mérkőzés, amit a kormányzó megtekintett Magyarország vidéki válogatottjának az Üllői úton Svédország válogatottjától elszenvedett 6:2-es veresége volt 1921 novemberében, mintegy négyezer néző előtt. Érdekes volt az MTK–FTC vegyes válogatottjának meccse a West Ham United ellen két évvel később, különösen azért mert ezen a magyar Himnuszt a kormányzó kis késése miatt kétszer játszották el: egyszer a mérkőzés elején, egyszer pedig amikor Horthy feleségével együtt feltűnt a klubház teraszán József királyi herceg és Hohler angol követ társaságában. Az államalapítás nemzeti ünnepén, 1926. augusztus 20-án a kormányzó egy Lengyelország elleni mérkőzést tekintett meg. A Nemzeti Sport bizakodó szerzőjének cikke szerint egyenesen ez a mérkőzés volt a „magyar futball újjászületésének a kiinduló pontja”, de a bizakodásban szerepet játszhatott az is, hogy ekkortól – vagyis 1926-tól – vetettek hivatalosan véget az addigi amatőr szerepvállalásnak, és jelentek meg hazai földön is a hivatásos játékosok. A kormányzó 1930-ban egy Magyarország–Lengyelország mérkőzést tekintett meg, 1934-ben pedig a hozzánk látogató Anglia válogatottjának a mérkőzését a honi válogatottal. A nemzetközi kapcsolatok sokatmondó átpolitizáltságának kétségtelen jele volt, hogy ezt követően Horthy már szinte csak a magyar–német futballeseményekre látogatott ki.

Bélyeg az 1954-es világbajnoki magyar győzelem emlékére

Sokáig búvópatakként terjedt csak a legenda, és a hatvanas években pár beavatotton kívül nagyon kevesen tudtak róla, hogy létezett egy 3 forintos bélyegnyomat a magyar válogatottnak „a világbajnokságon aratott győzelme emlékére”. Csillag egy fiatal bennfentes elmondására alapozva eleveníti fel az ötlet születésének történetét. Eszerint zajlik a világbajnokság, a magyar csapat legyőzi az elődöntőben Uruguay válogatottját, amikor Farkas Mihály honvédelmi miniszter „adott zöld jelzést” a korábban előkészített bélyeg nyomására. Javában zajlott a vasárnapi NSZK–Magyarország világbajnoki döntő, az Állami Nyomdában már épp a piros szín felvitelére készültek a mályvazöld árnyalatú bélyegre, amikor hat perccel a lefújás előtt Helmut Rahn góljával a németek vezetést szereztek. A nyomdai munkát felügyelő ávós beosztottak pánikszerűen azonnal elrendelték a bélyegek megsemmisítését, azért tudunk csak arról, hogy léteztek, mert valaki az utolsó pillanatban kimentett öt darabot a huszonöt darabos ívekből. Az elbizakodottság és a felelőtlen optimizmus mementójaként szolgáló bélyeg igazi kuriózum a gyűjtők körében, egy összefüggő pár egy 2016-os árverésen hatszázezer forintért kelt el.

Zöld vércseppek

„A sok labdarúgócsata színhelye, a Ferencváros Üllői úti pályája felemelő ünnepség színhelye volt csütörtök délután. Már egy óra tájban megindult a hűséges szurkolók áradata a sporttelep felé.” – idéz Csillag a Magyar Népsport tudósításából a november 1-jei mérkőzésről. A Rákosi rendszerben a magyar sport átalakítása is napirendre került. Az átpolitizálás jegyében igyekeztek minden csapatot megfosztani nemzeti szimbólumaitól, hagyományaitól és identitásától. A Fradi 1950-től EDOSZ néven, 1951 januárjától Budapest Kinizsiként szerepelt a bajnokságban – utóbbi csapatként ráadásul piros-fehér színű mezben lépett pályára. Az eredeti színek visszaszerzésének vágya végig ott volt a csapatban, 1955 tavaszán egy húsvéti bécsi tornán például zöld-fehérben léptek pályára. Már a forradalom és szabadságharc miliőjében került sor a Fradi eredeti színei helyreállításának nyílt és erőteljes megfogalmazására. Kispéter Mihály, a ferencvárosiak hátvédje így nyilatkozott a Népakarat tudósítójának: „Ausztriába megyünk pár napon belül, ahol a Rapiddal és a Viennával mérkőzünk. Valószínűleg... Az viszont biztos, hogy zöld-fehér mezben és az FTC jelvényével!” A jelzett napon, november 1-jén – olvashatjuk a magyar Népsport cikkében – „egyszerűen öltözött emberek áradata lepte el a klubház előtti teret, hogy szemtanúja legyen annak a pillanatnak, amikor kimondják: újra megalakult a Ferencvárosi Torna Club. Néhányan bekötött fejjel beszélgettek a tömegben, olyanok, akik tegnap vagy tegnapelőtt még fegyverrel a kezükben harcoltak a magyar szabadságért, azért is, hogy ennek az ünnepi eseménynek is tanúi lehessenek”.

Utószó

Csillag Péter új könyve a modern világ legnépszerűbb eseményének, a futballnak a hazai históriájából elevenít fel különösen érdekes, meghökkentő, megindító és vidám pillanatokat. Az eredetileg újságcikkekként megjelent szövegek erénye, hogy roppant olvasmányosak, a jól megválasztott idézetek pedig remekül illusztrálják a szerző passzusait. Azt ugyanakkor sajnáljuk, hogy nincsenek a kötetben lábjegyzetek, így nem tudjuk állításait ellenőrizni, vagy a megadott forrásokat tovább olvasni. Ezzel együtt, a kötet elolvasásával a politika és a futball összefonódásának és egymásra való hatásának legalább nyolc évtizedes történetéből nyerhetünk komoly merítést. A labdarúgás fejlődésének és tömegformáló hatásának az evolúciójából, amely a történelem árnyékában született meg, de amelynek varázsa a hétköznapi emberek világán túl a mai napig hódít meg államférfiakat és nagy formátumú politikusokat.

Csillag Péter: Kapufák és kényszerítők. Futball a 20. századi magyar történelem árnyékában. Budapest, Jaffa Kiadó, 2020.