Fölfogni ésszel, békével

Sorra veszik a Dunaszerdahelyen működő revizionista szellemiségű társulásokat. A Via Nova Ifjúsági Csoporthoz, a Szent István és a Pázmány Péter nevével jelzettekhez a Magyar Közösség Pártjának városi képviselőit kötik. Ők a mérsékeltebbek. A város polgármesterével és képviselőtársaikkal együtt az orbáni politikai revizionizmus, vagy ahogy Pesten mondják, a magyar közjogi integráció hithű aktivistái. Kiadványaik, szokványos nemzeti kommemorációik a magyarokat megillető történelmi igazságszolgáltatásért folytatott küzdelem propagandaeszközei.

Kritikájuk főként a Szlovák Köztársaság vitathatatlanul illiberális, az asszimiláció gátlásában nem segédkező, hanem azt felgyorsító kisebbségpolitikájára, s a „nemzetárulásra” hajlamos magyarokra irányul. A szlovák emberjogi és kisebbségpolitikát fő céltáblájuk, a magyar–szlovák vegyespárt is kritizálja, az MKP szerint azonban a Híd–Most már jellegénél fogva támogatja a szlovák aszszimilációs politikát. Az általuk felügyelt városi televízió híreiből, témaválasztásaiból, szerkesztési-vágási elveiből a diktatúra öncenzúráját idéző egyoldalúság sugárzik. Doktrinér elveik a posztkommunista társadalmak torzult szabadságfelfogását tükrözik. A legkevésbé sem érdekli őket, hogy a modernebb, a megújulás képességét preferáló életformák felől nézve ők a magyar világ szellemi inflálódásának reprezentánsai, fojtogató provincionalizmusának harcosai. Büszkék. Ennyiben és így a magyar politikai revizionizmust Szlovákiában 1989 után újraélesztő Duray Miklós politikai krédójának folytatói. ***Önvédelmi reflexük egy gazdasági érdekkör teleologikus vádjával buktatta ki Bugár Bélát a Magyar Koalíció Pártja elnöki székéből. A párt 2007. márciusi kongresszusa előtt Bugár két nehéz elhatározásra jutott. Egyrészt gyengíteni akarta a magyar politikai revizionizmus szlovákiai gurujának párton belüli státusát, mert a magyar nemzeti radikalizmus hatástalanítása a kisebbségi jogalkotást és jogérvényesítést programszerűen gátló szlovák nemzeti radikálisokat is gyengítette volna. Másrészt pedig Bugár pontosan úgy gondolkodott, mint Romániában Markó Béla: tudatosan készült pártelnöki pályafutása végére, s kötelességének tartotta még a következő, általa 2009 elejére tervezett elnökváltás előtt elérni, amit Markó és az RMDSZ a nemzeti radikális Tőkés Lászlóval szembeni csatáiban elért. Bugár azt szerette volna, ha utódja már egy Duray-féle politikai értéktudattól jelentősen mentesített pártot irányíthat. Úgy vélte, azokban az országokban, amelyekben a magyar kisebbség a többségi nemzet parlamentjében meghatározó szerepet játszhat, mérvadó státust kell biztosítani az önállósultság iránti elkötelezettségének, ez a fajta kisebbségpolitika ugyanis nehezebben sebezhető. S nemcsak a hazájában, hanem a saját alapvető nemzeti érdekei szerkezetéért és szellemiségéért vívott magyarországi politikai ütközetekben is. ***Bugár két elhatározása prospektív szándékból született, de magában foglalta a radikális műtét kockázatát is. Saját pótolhatatlanságában bízva Bugár alábecsülte az emberi és vezetői alázat szükségességét, és rendre elmaradt a magyar politikai revízió intézményi szerkezetének nyilvános kockázati elemzése is. Ezt ugyanis a revízió szlovákiai magyar hívei, csakúgy, mint mértéktartó kritikusai, a rendszerváltás óta sunyin kerülték. Kockázatait csak ímmel-ámmal, kényszerből hozták szóba, akárcsak az européer magyarországi politikai elit. Bugár fent említett, zömmel taktikázásból fakadó emberi gyengéjét tehát megtetézték a közös mulasztások, s ezek Duray Miklós – és szép számú nemzeti radikalista híve – malmára hajtották a vizet. Könnyen maguk mellé állították Bugár kihívóját, Csáky Pált. De ha a Galántai járás küldöttei, élükön Berényi Józseffel nem állnak át, s nem garantálják a Duray– Csáky szövetség hajszálnyi győzelmét, minden bizonnyal ma is egy magyar párt működne Szlovákiában, amelyben Bugárnak afféle státusa lenne, mint Markónak az RMDSZ-ben. A 2009 júniusában létrehozott magyar–szlovák Híd puszta létével tette nyilvánvalóvá: a szlovákiai magyar aktív választók több mint fele elveti a nemzeti radikalizmust. Ez az összmagyar és az össz-szlovák átlagot nézve is tiszteletre méltó arány. Több szempontból mégis sajnálatos, hogy 2007 márciusában Bugár nem nevezte meg pártelnökjelöltjeit. Ha így tesz, akkor Berényi Józsefet talán a politikai értéktudat megfontolt türelme irányítja, s ellenáll annak, hogy az ellenoldalra csábítsák. Berényi azóta sokszor szükségesnek tartotta hangsúlyozni, hogy az általa vezetett Magyar Közösség Pártjában Duray szerepe marginálissá zsugorodott. Nem véletlenül. Bugár menesztésével ugyanis a politikai revizionizmus funkcionáló ereje erősödött meg, a magyar közjogi integráció lett a legszentebb krédó, a párt politikai önmeghatározásának kiindulópontja, eszmerendjének fundamentuma. A Bugár nélküli MKP a Fidesz nemzetstratégiai elgondolásait követve tette egyértelművé, hogy a szlovákiai magyarok történelmi önállósultságának elvét (és méltóságát) alárendeli az anyaországi vezérpárt nemzetstratégiai akaratának. Azok a szlovákiai magyarok pedig, akiknek még ez sem elég, a területi revíziót zászlajára tűző Jobbik követői lettek. ***A Jobbik 2012 novemberétől építi struktúráit Szlovákiában. Városkámban működő regionális központjuk a Magyar Megmaradásért nevet viseli. Amióta Szávay István, a Jobbik országgyűlési képviselője a Csallóköztől a Bodrogközig aktivizálta a párt szlovákiai szimpatizánsait, a Fidesz-féle politikai és a Jobbik-féle területi revizionizmus szlovákiai magyar szervezeteinek képviselői kéz a kézben serénykednek az összmagyarság ügyeiért. Szigorúan elkülönülő politikai azonosságtudattal, mégis ugyanazzal, mint akik megnevezésükben igen, lényegükben azonban nem különböznek. Pontosan úgy és abban a szellemben, amelyben a komáromi Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzatának vezetői nyilatkoztak, miután a Jobbik bizalmas munkaanyagából kiderült, nem hivatalos szlovákiai partnerük az MKP Via Nova Ifjúsági Csoportja, és szoros, mondhatni baráti kapcsolatokat ápolnak a komáromi egyetem hallgatói önkormányzatával is, amelynek képviselői nyílt levélben közölték: „Fontos elmondanunk, hogy a politikai és társadalmi élet minden szereplőjével, aki felajánlja a segítséget, hajlandóak vagyunk tárgyalni, amennyiben jó szándékkal közelít az egyetem és a diákság irányába. Ez igaz a Jobbikra is. Annak pedig csak örülünk, ha politikai pártok a munkánkat támogatásra méltónak találják.” Köteleségünk lenne elemezni, hogy ezek az egyetemista funkcionáriusok mi célból tarthatják fontosnak egy fajgyűlölő, militáris, a történelmi hatvannégy vármegyét az egykori Nagy-Magyarország fennhatósága alá vonni akaró, a cigányokat, a zsidókat, a migránsokat alárendelt fajnak tartó párt támogatását. ***Megtudom, városkámban már Turul Bár is létezik. Fiatal ismerősöm szerint a bár törzsvendégeit egyfajta önmaguk formálta, erőszakosnak tűnő magatartási kódex vezérli. Előítélet, mondom neki. Az lenne? – kérdezi, s a szemében látom, a félelemmel való viszonyunkat lehetetlenség tisztázni. Egy másik meséli: már jó ideje a Vállalkozók Háza kávézójában ült a barátjával, amikor feltűnt nekik, hogy egy nyíltan revizionista hangvételű összejövetelbe pottyantak. A többségükben húsz és harminc közti fiatalok szomjasan itták a hozzájuk képest kirívóan ápoltnak és elegánsnak tűnő, viselkedésével katonás fegyelmet követelő előadó szavait. Az ezeréves magyar erkölcsiség tradíciókon nyugvó szilárdságát taglalta, amely csak akkor maradhat életképes, ha minden külső és belső fenyegetés ellenére bátran megnevezi, ki a jó és ki a rossz magyar. A nézetek pluralitásának közvetítését vállaló Komáromi Szalon (hívhatnánk Fehér Hollónak is) márciusra meghirdette Gyurcsány Ferenc vitáját Boldoghy Olivérrel, aki magyar állampolgársága felvételéről levélben tájékoztatta a szlovák belügyminisztériumot, mire az levélben értesítette Boldoghyt, hogy a szlovák állampolgársági törvény alapján automatikusan törölték őt a szlovák állampolgárok jegyzékéből. A vitaest rendezői szerint a közösségi hálókon rengetegen tiltakoztak Gyurcsány szerepeltetése ellen, az aktivisták szilajul akcióztak, s mert fizikai likvidálással fenyegettek, a rendezők visszaléptek. Megadták magukat? Nem. Tagadják, hogy anyagtalan szilánkká lett vérükben a félelem. És a fenyegetések ellenére keményen őrzik a kételkedők státusát, amit az egyik szervező Új Szóban közölt cikke is igazol. Gazdag József elmondja, kaptak már balról is, jobbról is, „militáns jobboldalinak”, „haza- és nemzetárulónak” egyaránt bélyegezték őket. „Mi ez a delíriumos mélymagyar/hígmagyar oppozíció? Mi ez az uszító szavalókórus, amely egyenruhát – pártközpontban gyártott uniformist – kényszerítene az ízlésre? Mondjátok meg, kik ezek az elvakult csahosok, akik azonnal »libsit«, »zsidót«, »nácit« kiáltanak?” Gazdag gondolatai fájnak, mert háborúról szólnak, amiben mindig bátorság humanistaként létezni. ***Egy társadalom mélypontját senki nem tudja elképzelni, csak sejteni lehet, mennyire mélyen lehet.A „jó magyar” és a „rossz magyar” megosztó ideológiájának gyakorlata a nemzeti tudat fetisizálása. A fetisizálás egy monolitikus kényszerpszichózis alakulástörténete. Természeténél fogva tagadja az alternatív lehetőségeket, a fesztelen vitaszellemet. Önértékelésének magabiztosságát az önkritika kiiktatásával garantálja. A kritikát támadásként kezeli, s ezzel leértékeli a szakmaiság becsületét. Beszűkült képességeivel csupán látszatlehetőségek teremtésére, a tehetetlenség változatainak fenntartására alkalmas. Emiatt nemcsak nemzetstratégiai, hanem gazdasági elméncségekkel aládúcolt jócselekedeteinek is hatalmas ára van. A fetisizált nemzettudat a kollektív én foglya. Saját hamis felismerési formái determinálják döntéseit, kinyilatkozásait, tetteit. Az önmaga gerjesztett delírium egyetlen élvezője. A partikuláris egyén nem kívülről látja, hanem misztikus módon azonosul vele. Számára a jó magyar és a rossz magyar megkülönböztetésének képessége is e misztérium ajándéka, amely mindenekelőtt az önvédelem áldását és parancsát foglalja magában. A fetisizált nemzettudat a monolitás erejével törekszik elfogadtatni magát, propagandája doktrinér. Ha radikálisabb ellenállásba ütközik, a megszokottnál is arrogánsabb. Tudnunk kellene, hogy a rendszerváltás óta hány magyart űzött ki államhatárokon inneni és túli közösségeinkből. Az egyre arrogánsabb – politikai, társadalmi, kulturális és egyházi – alakulástörténetei mára már nyilvánvalóvá tették, hogy az utóbbi két évtized magyar exodusai nem írhatók kizárólag a súlyos hibákkal terhelt transzformáció és a pénzügyi-gazdasági válság rovására. ***„Mi ez a lázálom?” – kérdezi cikkében Gazdag. Nem kell felfújni, válaszolhatnék neki ugyanazzal a legyintéssel, amellyel kávézás közben intett le közismert MKP-s politikusunk, amikor pártjuk és a szlovákiai jobbikosok alkalmi összefonódásaira szerettem volna terelni a szót. Az orbáni kispolgári szabadságharc és a vele egyívású jobbikos kispolgári giccspolitika egy olyan, a magyar államhatárokon is átnyúló tömegbázist hozott létre, amely még hosszú évtizedekig abban a hitben fog élni, hogy a felső erő vigyázó tekinetete a nemzet jó magyarjainak mennyországba vezető útját egyengeti. Miközben hatalmas sikerrel terjeszkednek, a kirekesztést tagadó, minőségi teljesítményre hajtó, nyitott szellemű fiatalok sokaságát ábrándítják ki a kollektív eszmékből. Ők keserűen nézik, amit a pánmagyar eszmény palettáján látnak, mert mindenkit magyarnak tekintenek, aki magyarnak tartja magát. A fetisizált nemzettudat, amelynek legfinomabb gesztusa is erőszakot áraszt, épp emiatt szúrta őket tűhegyre. Közülük rengetegen elhagyták már ezt a megkergült térséget. De feltehető, hogy minél több magyar menekül el a Kárpát-medencéből, annál erősebben tudatosodik az itt maradókban, hogy senkinek és semminek nincs joga kiírni őket saját világukból. Sem nemzeti lidércekkel, sem gazdaságpolitikai dilettantizmusokkal. Ui.: Fjodor Ivanovics Tyutcsev, a pánszláv elhivatottság híve szerint „Oroszországot ésszel felfogni nem lehet”. A 19. századi költő misztikuma nagy hatást gyakorolt Dosztojevszkijtől Jeszenyinen át Szolzsenyicinig mindazokra, akik hittek a végtelen orosz táj és a sejtelmes orosz lélek megváltó erejében. Az orbánizmus a magyar egység és a nemzeti függetlenség radikalizmusa révén olyan tömegbázist teremtett, amely iszonyatos hatékonysággal mitizálja a pánmagyar lélek megváltó erejét. Utalgat is, egyre sűrűbben, a magyar nép ázsiai eredetére. Mintha ezzel akarná hiteles keretbe zárni az önmagáról rajzolt képet: Magyarországot ésszel fölfogni nem lehet.Ma ez a kihívás. Államhatárokon innen és túl. Szigeti László Az írás ma jelent meg a Népszabadságban