<p>Sem az idei berlini, sem a válogatós cannes-i mustra nem markolt az ez évi budapesti szemle kínálatából, Karlovy Vary azonban négyet is visz a legfrissebb magyar filmtermésből.</p>
Fókuszban egy erős csapat
Versenybe hívta azt az alkotást, amely sokak nagy meglepetésére díj nélkül végzett a futamban, az amerikai Variety kritikusainak tízes listájára felkerült a „dobd el az agyad” – érzést sugalló, zenés-táncos kasszasiker, amelynek alapjául egy népszerű színpadi musical szolgált, az információs szekcióba pedig bekerült az idei szemlegyőztes és egy halálosan kemény, drámai opus. Az ötödik magyar alkotás – a 20 év szabadság elnevezésű speciális programban – egy 1992-ben készült, rangos elismerésekkel felékszerezett filmdráma lesz, amely Szabó Istvánnak a zsűri különdíját vívta ki a berlini fesztiválon, majd az Európai Filmakadémiától kapta meg a legjobb forgatókönyv díját, amely ugyancsak Szabó Istvánt illette.
Öt film egy A kategóriás fesztiválon: Karlovy Vary fókuszából eddig sem esett ki a magyar mozi, s az idei erős jelenlét is azt bizonyítja, hogy Kelet-Európa kétségkívül legrangosabb filmes seregszemléjén szeretik és becsben tartják a magyar rendezők munkáit.
Vegyük akkor sorra a kiválasztott történeteket.
Pálfi György improvizációs filmje, a Nem vagyok a barátod óvodai környezetben indul, aztán tizenhárom perc után vált, és már a mindennapok érzelmi útvesztőit járjuk, kilenc felnőtt (amatőr) szereplővel. A történet alapja egy nem teljesen megírt forgatókönyv, a rendező elmondása szerint húsz nap kellett ahhoz, hogy a sztori a forgatás során kerek egésszé váljon. Magánál a történetnél azonban sokkal fontosabb a világ, amely elénk tárul – egyetlen szelet a mából, annak minden hordalékával. De fontos a felismerés is – vélekedik Pálfi György –, hogy akik mellett elmegyünk az utcán, vagy akik mögött sorban állunk a postán, ugyanolyan emberek, mint mi vagyunk. Egy kicsit jók, egy kicsit rosszak, de mindenképpen végtelenül izgalmasak, és a magukmódján szerethetők.
Nagy adag glamúrral és retróérzéssel „fényezett” zenés-táncos film Fonyó Gergely alkotása, a Made in Hungaria, amelynek alapsztorija a népszerű muzsikus, Fenyő Miklós élete. 1963 tavaszán Miki és szülei otthagyják az amerikai álmot, és négy év távollét után hazatérnek Magyarhonba. Az állástalan papára mindenki gyanakodva tekint, fiától, a kinti rock and roll-láztól égő Mikitől, akinek mindene a zene, remekül énekel és istenien gitározik, volt barátai elfordulnak, első szerelme pedig már új fiúval jár. De nagyot változott az itthoni kultúrpolitika is. Miltényi elvtárs „szigorúan ellenőrzött keretek között” tilt, tűr és támogat, és bár feltűnik néhány tipikus komcsi is, a musical könnyedségén semmit sem változtatnak. Hogy mennyire nemzeti a történet, s hogy milyen hatással lesz a cseh közönségre, az napokon belül kiderül. A szellemes forgatókönyv, a remek zene és a kiváló színészek: Szabó Kimmel Tamás, Kovács Lehel, Fenyő Iván, Dunai Tamás, Vándor Éva,HegedűsD. Géza mindenesetre szórakoztatóvá és eladhatóvá teszik a filmet.
Autista nővérével valahol az ukrán-magyar határzónában él Iván, az autószerelő, aki „mellékállásban” gázolajjal kereskedik. Esztert közben megerőszakolják a közeli erdőben, s mivel a rendőrség tehetetlen, öccse veszi kezébe az ügyet. Megis találja a bűnösöket,ámmég mielőtt a rendőrök megjelennének, ő maga tesz igazságot. Nincs faluábrázolás az Utolsó idők című filmben, ez egy bosszú története. Iván alól a tragédia hatása alatt kicsúszik a talaj, elveszíti hitét és önkontrollját, a megtorlást pedig egyedül és maradéktalanul hajtja végre. Az olajcsempészet is csak mellékszál a filmben, egyfajta megélhetési tevékenység. A fő vonal a testvérek kapcsolata. Iván egyszerű, hétköznapi srác, aki szinte apaként gondoskodik fogyatékos nővéréről. Szülők nélkül, egyedül élnek a házban. Eszter olykor elbarangol, egyedül bóklászik a környéken, de mindig hazatalál. Ragaszkodnak egymáshoz, erős lelki kapcsolatban állnak. Eszter rosszkor van rossz helyen, ezért esik meg a baj, Iván pedig nem nyugszik, amíg nem kerül szemtől szembe az elkövetőkkel. Két fiatal tehetség kapta a főszerepet: Kádas József és Vass Teréz. Mindketten árnyalt alakítást nyújtanak. Vass Teréz játéka azért is olyan hiteles, mert a forgatást megelőzően hosszú hónapokig tanulmányozta az autisták viselkedését, magatartásformáját. Mátyássy Áron filmje a legjobb rendezés díját kapta az idei szemlén.
Az öngyilkosok, az istentagadók és a felebarátaiknak ártók köre A hetedik kör, amelyet Sopsits Árpád adott filmje címéül. Dante Isteni színjátékának egyik részére, a Pokolra utalva egy megtörtént esetet mesél el, két tizenéves fiú öngyilkosságát. A döbbenetes erejű alkotás ezzel együtt mégis inkább egy héttagú csapat hitkereséséről, a magányról, az egymásra utaltságról és a barátságról szól. „Nagyon megszoktuk, és szeretjük is azt hinni, hogy a gyerekek ártatlanok, holott a gonosz bennük is ott lakozik – vélekedik Sopsits Árpád. – Valójában azonban kiszolgáltatottságuk, manipulálhatóságuk miatt akár áldozatokká is válhatnak.” A film elsősorban azt az atmoszférát kívánja bemutatni, amelyben ezek a dolgok megtörténhetnek, egyfajta látleletet adva korunk összezavarodott lelkületéről. Élet és halál különös megtapasztalásáról is szól a film, arról a furcsa lelkiállapotról, amikor egy kamaszban párhuzamosan ébredezik a szexuális és a halálvágy. „A felnőttek felelőssége a történet kapcsán vitathatatlan, ám a film nem ítélkezik felettük. Ez egy állapotrajz, mely sokkal inkább azt elemzi, hogy milyen az Én és a világ viszonya.” A hetedik kör egy trilógia befejező része, hiszen a Céllövölde és a Torzók után Sopsits Árpádnak ez a harmadik filmje, amely a gyerek-, illetve a kamaszlét nehézségeit vizsgálja.
Édes Emma és drága Böbe Szabó István filmjének hősei. Az előző rendszerben mindketten orosz nyelvet tanítottak, a történelem változása azonban új, ismeretlen helyzetbe kényszerítette őket. Esti tanfolyamon az angol nyelvvel birkóznak, másnap pedig már adják is tovább, amit tanultak. Fizetésük kicsi, lakást bérelni képtelenek, hét éve pedagógusszálláson laknak. Ketten egy szobában. Anyagi helyzetükön úgy próbálnak javítani, hogy Emma jómódú családoknál takarít, Böbe pedig a vacsoraköltségeket spórolja meg különböző szórakozóhelyeken ügyesen felszedett férfiak társaságában. Társadalmi pozíciójuk megtartásáért, a fennmaradásért sok mindenre képesek, egy új világ farkastörvényeit azonban nem könnyű elfogadni. Ismerős helyzet? Pedig tizenhét évvel ezelőtt készült a film.
Szabó István már új filmjén, Az ajtón dolgozik, amely Szabó Magda regénye nyomán készül, ezért nem lehet jelen Karlovy Varyban, de ott lesz Mátyássy Áron, Fonyó Gergely, Sopsits Árpád és a Made in Hungaria két színésze: Kovács Lehel és Szente Vajk.
Erős csapat, értékes alkotásokkal.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.