Filmmúzeum: a felforgató tanítók

 Külön-külön is „vetíthettem” volna a választott három filmremeket, de jobbnak láttam összefogni három az egyben. Ugyanis mindháromban tanítóé, különös oktatói-nevelői képességekkel és beleérző humánummal megáldott tanáré a főszerep. Ezek a kiváló, haladó szellemű tanítók kapják, vállalják és a maguk eszközeivel, illetve módján megpróbálják teljesíteni a megváltás misszióját. Egy-egy meghaladott, klasszikus iskolamodellel,  egy-egy rideg oktatási intézménnyel szemben lépnek fel mindhárman. A diákok érdekeit szem előtt tartva mindhárman sajátos nevelési-oktatási módszerekkel élhető(bb) iskolai életet visznek a zárt, börtönszerű világba. Miközben megtanítják a kallódásra ítélt, semmibe vett, lekezelt nebulókkal, hogyan bányásszák elő magukból a jót, az érdeklődést, az értelmet, a tanulás iránti vágyat. Ebből is kiviláglik: e tanítók szabad gondolkodásra, a tudás szeretetére, az életre próbálják nevelni a gondjaikra bízott nebulókat.

Szellemiekben, érzelmekben, megoldásaiban, a motívumvezetésben és a fordulatalkalmazásban is szinte egy tőről fakad ez a kimagaslóan nemes három történet. 

A legkegyetlenebb és a leginkább nyomasztó a tanítót megformáló Aidan Quinn életteli, erőteljes alakításával készült Dal egy agyonvert fiúért című ír–angol–dán–spanyol dráma. A 2003-ban forgatott film, mely egy szerzetesek által irányított ír nevelőintézetben játszódik, annak idején nagy botrányt kavart. Magyarázat erre, hogy: „Rendkívül megrázó jeleneteket tartalmaz, olyanokat, amelyek sokáig kísértik az embert, legfőképpen azért, mert a kegyetlenségek, a verések, a megalázások, illetve a szexuális zaklatások itt nem az írói képzelet szülöttei, hanem megtörtént, valóságos események” – írták abszolút találóan és kifejezően. Ebbe a mondatba ugyanis megfogalmazója maradéktalanul belesűrítette a film esszenciáját: Aisling Walsh rendezése a nevelés álcája alatt történő kegyetlenség és brutalitás mozgóképes megjelenítése magas fokon. Ez a több díjat is nyert film, ahogy az idézett mondat is utal rá, az eseményt átélt egyik fiú – későbbi újságíró – visszaemlékezései alapján készült. 
A megvalósításaiban teljesen naturális és szikár Dal egy agyonvert fiúért című drámával szemben némi bájt, humort, mesés elemet is vittek alkotói a 2004-ben forgatott francia–svájci–német zenés dráma, a Kóristák elbeszélésmódjába. Ezért a történet – főleg a merev erkölcsű iskolaigazgató karakterén keresztül – megfacsarja ugyan a lelket, de reményteli feltöltődést is nyújt. Az előzővel szemben, amelyet nehéz egyszer is elviselni (nem a minőség, hanem az ábrázolt valósága okán), a Christophe Barratier rendezte Kóristákat élvezettel lehet újra- és újranézni. A történet 1949-ben Franciaországban játszódik. Clément Mathieu (Gérard Jugnot) munkanélküli zenetanár elvállalja a tanári állást egy nehezen kezelhető gyerekek számára fenntartott nevelőintézetben. A zene varázsával és közös énekléssel csodát tesz: megváltoztatja tanítványai viselkedését. 

Előkelőbb környezetben, de ugyancsak hagyománytisztelő iskolában tanuló idősebb diákokból a lázadás szellemét szabadítja fel a költészet eszközeivel a Holt költők társasága című, 1989-es amerikai filmdráma életre nevelő tanára (Robin Williams). Peter Weir rendezése patinásan érett, elgondolkodtatóan tartalmas, felszabadító erejű mozi. 

Mindhárom film végszava felemelő: az említett tanároknak köszönhetően mindhárom iskolában megváltozik ugyan a légkör, mégis mindhárom tanár elhagyni készül az iskolát. A tanulók sajátos módon reagálnak a távozásukra. Amit a tanárukat búcsúztató, meglepő reakciójuk a nézőben kivált, az a katarzis.