FILMAJÁNLÓ

Hymypoika – Kitűnő tanulók
Négy, Helsinki gazdag negyedében élő fiú leteszi az érettségi vizsgát. Taavi, akinek apja és anyja még a fiú gyermekkorában meghalt, örökölte szülei házát és vagyonát. Mivel elegendő pénz áll rendelkezésükre, Taavi és barátai gondtalan nyár elé néznek.

Hymypoika – Kitűnő tanulók

Négy, Helsinki gazdag negyedében élő fiú leteszi az érettségi vizsgát. Taavi, akinek apja és anyja még a fiú gyermekkorában meghalt, örökölte szülei házát és vagyonát. Mivel elegendő pénz áll rendelkezésükre, Taavi és barátai gondtalan nyár elé néznek. Az érettségi banketten, ahol megjelennek a szebbik nem képviselői is, és a fiatalok igen sűrűn emelgetik a poharakat, Taavi megszállottan filmezi az estét. Mikor már mindanynyian kiütötték magukat, Taavi meghallja, hogy a barátja éppen szeretkezik egy lánnyal, amit szintén megörökít a videón. Reggel a másnapos fiúk megnézik a felvételt, és úgy döntenek: mindegyikük lefilmezi intim pillanatait egy lánynyal, majd megnézik, és eldöntik, melyik kisfilm kapja meg a díjat, a legkiválóbb érettségizőnek járó szobrocskát. A sexverseny hevében mind a négyük elveszti józan ítélőképességét, és elkerülhetetlenül sodródnak a végzetük felé...

Hymypoika (Hymypoika), színes finn filmdráma, 2003, 104 perc. Rendező: Jukka-Pekka Siili, Szereplők: Milka Alroth, Kari Hietalahti, Jenni Banerje

Nagy Sándor, a hódító

Oliver Stone filmje a történelem legendás alakjáról, minden idők egyik legragyogóbb hadvezéréről szól, arról az emberről, aki csatában sohasem szenvedett vereséget, és 25 éves korára az akkor ismert világ jelentős részét meghódította. Nagy Sándor görögökből és makedónokból álló, legyőzhetetlen serege mindössze nyolc év alatt küzdötte át magát 35 ezer kilométeren, győzelmet aratott a hatalmas perzsa hadak fölött, és eljutott egészen a Himalájáig és India határáig, ahová addig nyugati hadvezér még soha nem jutott el. A 33 éves korában, váratlanul elhunyt uralkodó olyan birodalmat hozott létre, amilyet addig nem látott a világ.

Nagy Sándor, a hódító (Alexander), színes feliratos amerikai–angol–német–holland történelmi film, 2004, 100 perc. Rendező: Oliver Stone, Szereplők: Colin Farrell, Jonathan Rhys-Meyers, Anthony Hopkins, Angelina Jolie, Jared Leto

Nyílt tengeren

Megtörtént eseményeken alapuló thriller egy fiatal hobbibúvár-párról, akik a cápáktól hemzsegő nyílt vízen rekednek, mert a turistahajó véletlenül hátrahagyja őket. Susan és Daniel mindent megtesz az életben maradásért és a szokatlan helyzet alaposan próbára teszi kapcsolatukat is.

Nyílt tengeren (Open Water), amerikai dráma 2004, 79 perc. Rendező: Chris Kentis, Szereplők: Daniel Travis, Blanchard Ryan, Cristina Zen

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?