Fiatal „székíró“ a középkor bűvöletében

Álnéven kezdett krimiket és kalandregényeket írni, aztán amikor egy magyarországi kiadó be akarta szippantani, kihátrált a helyzetből és Bíró Szabolcsként valami komolyabb dologba fogott.

Kezdjük Francis W. Scott-tal, akivel Bíró Szabolcs „saját kezűleg végzett”. A krimi és a kalandregény elit irodalmi körökben alantas műfajnak számít, viszont nem könnyű művelni, mert a szerző klisékből építkezik ugyan, de ezekből várlatlan, izgalmas fordulatokat kell produkálnia. Eközben nyilván jól meg lehet tanulni bizonyos szakmai fogásokat, például a történetfűzést…

Nem tudom, kikből áll a „szépirodalmi elit”, de úgy veszem észre, leginkább nálunk, illetve Magyarországon tartják alantas műfajnak a krimit, vagy bármiféle szórakoztató irodalmat. Felhívnám a figyelmüket Umberto Eco A rózsa neve című regényére, amely az egyik legkomolyabb szépirodalmi mű, miközben műfaja egyértelműen krimi. De akár a Hamletet is lehet krimiként értelmezni, hiszen a főhős apja gyilkosát keresi. A görög drámák alaphelyzetei is sokszor megegyeznek a huszadik századi krimihelyzetekkel. Ţőlünk nyugatabbra másképp viszonyulnak ehhez a műfajhoz. A londoni aluljárókban például csempékből ki van rakva Sherlock Holmes feje, és büszkék rá, mint ahogy Agatha Christie-t is sajátjuknak tartják, és szépirodalomnak tekintik. Azért váltottam nevet, mert komolyabb, rétegesebb irodalmat próbálok létre hozni Bíró Szabolcs néven, de ez nem azt jelenti, hogy végleg szakítottam a krimivel. A Sub Rosa című könyvem például művészettörténeti, vagy kultúrtörténeti krimi. Ebbe a műfajba tartozik Umberto Eco A Foucault-inga című regénye, vagy a szellősebb, könnyedebb Dan Brown-regények. Múlt év decemberében jelent meg Az ötödik parancsolat című kisregényem, amely történelmi krimi, 1334-ban játszódik, és végig egy gyilkosságot göngyölítenek fel benne. De a gyilkos utáni nyomzás csak a háttér, mert a főszereplő az olvasóval együtt bejár egy utat, és sokat tanul, fejlődik. A könyv egy társadalmi problémára hívja fel a figyelmet, amely a tizennegyedik század első felében nagyon komoly téma volt.

A történet tehát nálad csak eszköz arra, hogy kibontsd a mélyebb rétegeket, elemezd az adott kor problémáit, az egyház, a hatalom szerepét?

Mondhatjuk így is, de arra törekszem, hogy a történet lecsupaszítva, tehát társadalomkritika, filozófia, történelmi háttér nélkül is izgalmas, fordulatos legyen, jó karakterekkel. Gyakran szerepeltetek „antihősöket”, olyan hús-vér embereket, akik semmiben sem tűnnek ki. A Sub Rosa főszereplője egy teszetosza, Prágában élő szlovákiai magyar antikvárius, Pál barát Az ötödik parancsolatból sem egy szuperhős. A készülőben lévő regényem főhőse egy lovagnövendék, aki nem a legizmosabb, legokosabb, leggyorsabb a társai közül., sőt ugyanúgy követ el hibákat, mint az úgynevezett „gonosz” szeperlők. Ez a legnagyobb különbség Francis W. Scott és Bíró Szabolcs között: most nincsenek jók és rosszak, csak emberek vannak, akik bizonyos tényezők hatására jól vagy rosszul döntenek.

Mennyi kutatómunkát, előkészületet kíván egy-egy regény? Mennyi időt töltesz könyvtárakban, amíg képet alkotsz magadban arról, milyen lehetett a tizennegyedik században lovagnak lenni?

Heteket, sőt hónapokat. Persze ez változó: a Sub Rosát pélául másfél évig írtam, és szintén komoly kutatómunka előzte meg. De ott tulajdonképpen még könnyű dolgom volt, mivel hozzám hasonló alakok vájkálnak a történelemben, és mindegyikük a maga módján mondja el ugyanazt a történetet. A Non nobis, Domine című készülő kötetem cselekménye viszont a középkorban játszódik, 1292 és 1314 között. Annyit kell tanulnom, jegyzetelnem hozzá, hogy két és fél éve írom, de még csak a 180. oldalig jutottam, ami nálam rendkívül lassú tempónak számít, ha azt nézzük, hogy Francis W. Scottként két hónap alatt megírtam egy 220 oldalas könyvet. Most viszont ahhoz, hogy hiteles legyek, alaposan tanulmányoznom kell a kor földrajzát, gasztronómiáját, öltözködési szokásait, filozófiai áramlatait, vallási, politikai hátterét. Az ember kapásból leírja például, hogy valaki valamit zsebre dugott. A középkorban azonban még nem ismerték a zsebet! Tudnom kell azt is, ki volt a király egy-egy országban, milyen rendelkezések voltak érvényben, mikor milyen értéke volt a pénznek, milyen szabályok és erkölcsök uralkodtak, hogyan készítették a borjúsültet... Annyi apró dologra kell odafigyelni, hogy fel sem tudom sorolni, mert szinte mondatonként abba kell hagyni az írást és felütni a középkor történetét.

Történelem iránti érdeklődésed már-már megszállottságnak tűnik. Valamiféle tanító-nevelő szándék is van benned?

Ha akarnám, se tagadhatnám le! Kutatás közben sokmindent megtanulok, és ezt a tudást szeretném megosztani az olvasókkal is, persze nem szájbarágósan. Például igyekszem olyan témát választani a regényeimhez, ami még nincs feldolgozva a magyar irodalomban, ezért az olvasók zöme még nem találkozhatott vele. Ilyen például a magyar templomos lovagok története, akiknek létezéséről még a történelemtanárnőm sem tudott....