Festett és fémből szőtt felhők

A formákban, színekben és témákban is rendkívül gazdag kiállítás könnyen megtalálja az utat a szemlélőjéhez – tartalmi és érzelmi síkon egyaránt. Egyrészt azért, mert természeti környezetünk elemeit, mindenekelőtt a táj zugait és zöldjét, valamint a felhők ívét és kékjét közvetíti Illényi Tamara részéről festői, B. Laborcz Flóra részéről pedig ötvösművészi-szobrászi felfogásban és megoldásokkal. Másrészt azért jut el könnyen a látogatóhoz a Vermes-villában bemutatott tárlat vizuális közege, mert az egymással dialógust folytató festmények és szobrok személyes és közös (nemzeti) múltunk és kulturális hagyományaink olyan régi, bevett, általánosan ismert motívumaiból (is) építkeznek, amelyek különféle élethelyzetekben ránk, nézőkre is hatottak, vagy amelyekkel művészeti (irodalmi, vizuális művészeti stb.) tanulmányaink során találkoztunk, és emlékezetünkben őrizzük őket.

Illényi Tamara olajképeinek és selyemakvarelljeinek fő motívumai a táj költőiséggel teli és érzelmi töltettel ható különféle helyei, elemei, valamint az ezeken áttűnő, áttetsző fényhatások. A tájrészlet légies, lebegős, egymásba tűnő, különös árnyalatú színtestek révén jelenik meg a vásznakon.

A Ferenczy Noémi-díjas B. Laborcz Flóra fémből finom cizellálással „szőtt”, az anyag funkcióját és szépségét érvényesítő tárgy- és térdeplő szobrain a felhők a domináns elemek, amelyek sűrű esőcseppek hálójával kelnek útra – az égboltról földre lépnek.

A néző a vizuális kifejezés eszközeivel elé tárt misztikus temészeti képen és jelenségen, vagyis az eső örök útján és a fénytörések hatásán eltűnődve csendes merengéssel mélyedhet el a temészet-léthez mért én-létben.

Jelen és történelmi időben – egyéni és nemzeti létben egyaránt – ott van az ember is az életteret jelentő tájban, vagy fizikai valójában, vagy valamilyen formában tetten érhető a nyoma. Megjelenítésével születnek meg az ún. tájportrék és a síkszerű hálózott tájszobrok, amelyeken egyrészt egyberajzolódik a táj és az emberi alak, másrészt kivetül az emberi jelenlét, illetve az ember beavatkozása a természeti környezetbe. A legillusztrisabb példa erre a hajlított támlájú Thonet székből továbbképzett Felhőszék, amely a világegyetemet jelképezi. A világegyetemet, amelyben létezünk, s amely ott van bennünk is.

„Az Iparművészeti Múzeumban 2002-ben rendezett kiállításomnak a Személyes végtelen címet adtam – mondja B. Laborcz Flóra. – A címmel arra utaltam, hogy mindenki egy külön élő univerzum az ő saját élményvilágával és emlékanyagával. Művészként ezekből gazdálkodom, ezeket öntöm anyagba. Az eső és a felhő meghatározó élmény sok ember életében. Ahogy nézi az ember a felhőket és az esőt, mindenfélét beleláthat, végtelen gazdagságú forma- és mintavilágot kínálnak, a felhőtaréjtól kezdve az esőpászmáig. Az e témában született térdeplő szoborsorozatomnak ezek adják a keretét, a köztes felületet pedig motívumszövevények töltik ki. A motívumkincs mindig változik, személyes élményeimből és a számomra fontos szimbólumokból telítődnek. Az utóbbi időkben azonban e szövevénytestbe a magyar címerművészet csodálatos tárházából is beleviszek elemeket.”