(Fotó: Kovács Attila)
Ferdinandy György minden napja a magyar irodalomé
Ferdinandy György József Attila-díjas szépíró, költő a közelmúltban kapta meg a Prima Primissima díjat, amelyet nem tudott átvenni, mert a floridai Miamiban lévő „második otthonában” tartózkodik, ahol csípőprotézisműtétre vár. A 84 éves szerzővel telefonon beszélgettünk.
Az elmúlt év vége felé magyar irodalom kategóriában Prima Primissima díjat kaptál a budapesti Müpában tartott díjkiosztó gálán, amelynek átvételére távollétedben engem kértél fel. Számítottál arra, hogy neked ítélik a legrangosabb magyar nem állami kitüntetést?
Egyáltalán nem számítottam rá, mert minket, akik nyugati magyar írónak számítunk, nem kényeztettek el az otthoniak, az előző rendszerben tudomást sem vettek rólunk. A Prima Primissima Alapítvány ősszel keresett meg a hírrel, hogy jelöltséget szereztem, amely automatikusan a Prima díjjal jár. Később tudtam meg, hogy Sárközi Mátyás és Alexa Károly a jelölttársaim. Előbbivel ismeretségünk az 1960-as években kezdődött, legutóbb két éve találkoztunk. Aztán Prímává választásom után megkaptam a magas pénzjutalommal járó Prima Primissimát is, az örömhír letaglózott. Végeredményében nagyszerű alkalom: felfigyelt rám a hazám, az a föld, amelyet választottam. A díjazás már csak ezért is megható a szememben. Igazság szerint azt sem tudom, kik, milyen szakmai szervezetek terjesztettek fel a Prima Primissima díjra, mert a betegségem miatt el kellett jönnöm Floridába, a második otthonomba. Az elmúlt évben két másik díjat is kaptam, úgy látszik, jó időszakom van.
Idén lesz hatvan éve, hogy megjelent az első köteted, francia nyelven. A rákövetkező évben már a rangos Del Duca díjat a legígéretesebb fiatal írónak járó kategóriában vehetted át. Emlékszel, mit adott az első díj?
Az 1956-os forradalom után Franciaországban telepedtem le, újságban megjelent közlések után jelent meg az első önálló kötetem, a L'ile sous l'eau. Ez a francia nyelvű, magyarra át nem ültetett könyvem jelentette az indulásomat. Akkoriban még nem voltam kapcsolatban a francia irodalommal, ezért a strasbourgi vasutasok röplabdacsapata adta ki. Az egyik társam, akivel együtt sportoltam, nyomdában dolgozott, ő nyomta ki a születésnapomra. Elvitték egy kongresszusra, ahol kipakoltak néhány százat az asztalra. Sokan jöttek Madagaszkárról, látták, a cím azt jelenti, hogy sziget a víz alatt, és pillanatok alatt el is kapkodták. Van második kiadása, sikeres volt az is. 1961-ben kaptam meg a Del Duca díjat, de nem a nagy elismerést, hanem a fiatal íróknak létesített ösztöndíjat. 1964-ben a Saint-Exupéry-díjat vehettem át, a francia sajtó erről tudósító rövidhíreit őrzöm.
Miről szólt a pályaindító kötet?
Kizárólag magyar témákról, a bevezető írás egy budapesti autóbuszkalauz története. Itt el kell mondani, 1954-ben érettségiztem, de osztályidegenként nem vettek fel az egyetemre, ezért a Fővárosi Autóbuszüzemnél kezdtem el kalauzként dolgozni. 1956 őszén kerültem az ELTE francia szakára, de a forradalom néhány hét alatt elmosta az otthoni felsőoktatási tanulmányaimat. Ami az első kötetet illeti, a nyitóelbeszélés után egyre inkább megjelennek a Nyugatra kerültek nehézségei, a küszködés, az idegenbe érés.
Tavaly két köteted jelent meg: a Levél fiaimnak, amely gyermekeidnek szóló testamentum, és az első köteteddel nem azonos Sziget a víz alatt, amely Puerto Ricó-i tanárságod harminchat évét meséli el. Miként találtál rá erre a két témára?
A Sziget a víz alatt két kisregényt tartalmaz, a tény- és szépirodalom összejátszásával írtam meg a Puerto Ricóban töltött mintegy negyven évemet, amely alatt többek között a San Juan-i Állami Egyetemen tanítottam. A Levél fiaimnak című búcsúkötetnek érdekes története van, tavalyelőtt ősszel, budai magányomban fejeztem be. Késő ősszel, amikor rendszerint átköltözök a floridai házunkba, átrepültem a kézirattal az óceán felett, Miamiban átültettem spanyolra, decemberben pedig a Siluetta spanyol nyelvű floridai kiadó meg is jelentette. Magyarul csak tavaly nyáron jött ki. Azért tartottam fontosnak a megírását, mert mind a négy gyermekemnek el akartam küldeni ezt a búcsúzkodást. Elég idős lettem, beteg is vagyok, ezért szerettem volna szépen elbúcsúzni, átadni nekik a tapasztalataimat. A három fiam, valamint a lányom három eltérő kontinensen él. Michel hatvanegy éves, Maryland államban él. Veronique ötvennyolc éves, az Egyesült Arab Emirátusban él. Vincent ötvenkettő, a természeti katasztrófák után talpra álló Puerto Ricón él. A legkisebb fiam, a harmincnyolc éves José-Jorge pedig itt, Floridában. Jelentős esemény, ha egyszer egy évben sikerül pár napra viszontlátni őket.
Máig minden nap dolgozol, miért?
Mert mindig is következetesen dolgoztam, életem minden napja a magyar irodalomé, az írásé és az olvasásé. Az utóbbi hatvanöt évben így volt, akárhol éltem. A szigeten is csak délután tanítottam, a délelőtt az irodalomé.
Jelenleg két köteten dolgozol, mit tartasz elmondásra érdemesnek róluk?
Az egyik a Szomorú Vasárnap című, az 1960-as években készített, tizenkét lapszámot megért szatirikus irodalmi folyóiratom összefoglalása. Legépelve tartalmazza a lapszámok magyar anyagát, mellékeljük hozzá a szerzőkkel folytatott kiterjedt levelezésemet, a címlapok és az eredeti levelek beszkennelve szerepelnek a kötetben. Előszót írtam hozzá, az utószót te írod. A másik kötetnek Könyv a világvégén a munkacíme. A szokásos struktúra alapján építkezik: elbeszélések, novellák, forgácsok szerepelnek benne.
Az 1980-as években mostani feleségeddel, María Teresa Reyes kubai származású egyetemi tanárral közösen kezdtetek magyar irodalmat fordítani spanyol nyelvre, az utóbbi években inkább pályakezdő költők műveit tetted át spanyolra. Mit fordítottál legutóbb?
Az utóbbi időben viszonylag sok fiatal vesz körül, ezért is ültettem át őket. Harminc-harmincöt évvel ezelőtt is azokat fordítottam, akiket a legígéretesebbnek tartottam. A kis szigeten „ablaknyitogatóként” lefordítottuk spanyolra a fiatal magyar költészet jelentős műveit, sokszor előbb adtuk ki a spanyol köteteket, mint az itthoniak a magyart. Legutóbb Várady Szabolcs négy versét fordítottam le.
Franciául, spanyolul is írtál és írsz, köteteid megjelentek bolgárul és németül, The French Wife címen nemrég készült el egy angol fordításkötet. Milyen érzésekkel készülsz a világnyelvre lépésre?
Számomra a spanyol és francia ugyanúgy világnyelv, mint az angol. Az ELTE-n tanító Maya Ló Bello fordította le angolra a műveimet, abból állított össze kötetet. A kézirat kiadóra vár, de most az apró munkák, felkérések mellett a műtétemre összpontosítok. Január 14-ére kaptam időpontot, tavasszal már fürgén szeretnék hazamenni.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.