FELJEGYZÉSEK ÚTKÖZBEN: Költők városa XV.

Ez a magyar költészet egyetlen utcasarka, az az archimédeszi pont, csúfnevén rögvalóság, amelyből a poézis elemelhet. Van neki GPS-koordinátája: 48.848354,2.341524. És van bibliográfiai hivatkozása is: Radnóti Miklós: Páris, in: Összes versei és versfordításai, Szépirodalmi, Bp, 1984, 226. o. Mert Radnóti kezdősora volt az a szómágia, amely földbe gyökereztette a lábam a sarkon: „A Boulevard St Michel s a Rue / Cujas sarkán egy kissé lejt a járda. / Nem hagytalak el gyönyörű / vad ifjúságom, hangod mintha tárna / visszhangzana, szivemben szól ma még. / A Rue Monsieur le Prince sarkán lakott a pék.”

Minden egyes alkalommal, ha idetévedek, meg kell győződnöm arról, hogy az a járda a sarkon még mindig kissé lejt, s nem érdekel, hogy a szembeni sarkon már nem lakik pék. A vers tovább a Luxembourg-kertre utal, és Ady faleveleire, hiszen „a park nagy fái” felől jön az ősz. Aztán, mondhatni, azt latolgatja, hogy visszatér-e még a valahai gondtalanság belé, s maga pedig Párizsba. A választ, mi, az utókor, tudjuk. 

Merthogy Radnóti Páris című verse azonban nem a párizsi téridőben íródott. Költőnk számára 1943 augusztus közepén a munkaszolgálatos utolsó időkben a város már csak édes emlék. A versből teljesen hiányzó jelen (az írás jelene) kontextusának ismerete csak még jobban megerősíti pozícióját a magyar Párizs-verseknek abban a csoportjában, amelyben szimplán szólva az érett férfi ifjúságára gondol egy párizsi emlékkép ürügyén. Ergo, ez nem a „Párizs-hangulat”, de a „Párizs-emlék”. Lásd előbb Adynál (Utószor még Párizsba), később Jékely Zoltánnál (Párizs kísért). Náluk is hangsúlyos az önéletrajzi indíttatás, de Radnótinál a legerőteljesebb – mégis a jelenre való reflexió teljes hiányában. Az idősíkok e versben olyan furcsán futnak össze, mint a rue Cujas és a Monsieur le Prince a Boul’ Mich’-sel: van köztük csúszás, van bennük görbület, és furcsán lejt. Melyik Párizs-élményére, azaz ottlétére gondol Radnóti 1943-ban? Hiszen többször is járt a városban, s ezek az élmények összeadódhatnak. 

Első, 1931-es egy hónapos ottlétét elég nehéz rekonstruálni (naplók nincsenek), pedig az inspiráció szempontjából talán ez volt a legfontosabb – a szürrealista költészettel, meg a törzsi művészettel való találkozás az Exposition Colonialon. 1939-es Párizsi útját viszont alaposan megismerhetjük, ha összeolvassuk Radnóti és Gyarmati Fanni naplóit. A kulturális turizmus gyönyörű példája, ne részletezzük, elég csak filológus szempontból annyi, hogy Apollinaire-t viszi haza Párizsból Radnóti. 

Naplójának egy feljegyzése (augusztus 4.) épp arról tudósít, hogy négytől fél ötig álldogál a rue Cujas sarkán, majd elállt az eső és kiderült, eltér eredeti tervétől: ahelyett, hogy a Saint Geneviève könyvtárba menne, a Place Saint Michel felé indul. Apollinaire verse jut eszébe, a Saint Merry muzsikusa (nemrégiben fordította le, i.m., 426.), s elhatározza, hogy átmegy Marais-ba, a címbe foglalt templomhoz. Végigjárja a zenész versbe foglalt útját, ő is megáll a rue Saint Martin és a rue Aubry le Boucher sarkán, de nem találja ott a versbéli ivókutat, s a Saint Martin utca egyik fele hiányzik: lebontották. Sok minden változott a vers megírása (1913) óta, a romoknál egy nő koldul Radnótitól, mintha csak a fejében járó verssorokra válaszolna. A romok helyén később kinövő épülettömb ma is áll, egyebek mellett  ott van a Starbucks, de Radnóti korában még nem állt a szomszédos Centre Pompidou. Az eltűnt házsorokat, utcákat megőrző régi térképeken pontosan követhetjük az Apollinaire-vers szereplőjének nyomát, s mellette Radnótiét, aztán elindulhatunk a költői utcasarkok irányába: a filológus is végez terepmunkát. Azaz, úgy járt Radnóti az Apollinaire-vers nyomán, mint én most a Radnóti-vers nyomán. 

S nemcsak én, de Rónay György is: „A boulevard Saint-Michel s a rue Cujas sarkán valóban lejt kissé a járda, / s a rue Monsieur le Prince sarkán is ott a pék. / Minden olyan, ahogy Radnóti látta rég; / csak te tűntél a messzeségbe, nemzedékem ifjúsága.” – írja Párizs című, 1963-as verse kezdetén, melyben a városi terek segítségével idézi fel a költőtárs emlékét. Vélhetően nem igazi emlékről van szó, Rónay talán nem járt Párizsban Radnótival: „De aki úgy jár itt, hogy már-már ötvenéves, / emlékek közt bolyong ott is, hol sose járt még.” Így lépnek egymás nyomába a költők, mert bár a versek a saját útjukat járják, minduntalan egy előző nyomba toppantanak. S bár a tér szüntelen alakul, házakat bontanak, pékek költöznek, a hely marad, csak ez a fránya idő ne volna, 1913, 1939, 1963 fene utcái: „Várom, hogy jössz-e már a rue Cujas felől, hol kissé lejt a járda, […] egy fél percig még várok rád, s magamban hozzád dünnyögök, pedig már rég nem érted.” Furcsa véletlen, hogy Rónay és Radnóti baráti kapcsolatát épp Apollinaire határozta meg – mindketten első fordítói. Hogy melyikük „fedezte fel” a magyar közönség számára, arról érdekes eszmefuttatást olvashatunk a Radnóti-naplókban (1941. 7. 11.). 

Apollinaire, noha már ismeri, e párizsi út után nemcsak Radnóti, de Fanni naplóinak is visszatérő szereplőjévé válik. Akárcsak Párizs. „Nem tudok aludni, minden éjjel arra gondolok: Párizst bombázzák, elsüllyed minden lassan körülöttünk, amiért érdemes még kicsit élni” – írja Fanni egy évvel az út után (június 13.). Az Apollinaire által megverselt, Radnóti által lejárt (és lefordított) Sebasto-n (boulevard Sebastopol) a másnapi feljegyzésben már tankok vonulnak. „Micsoda világ hajnala ez?” – kérdezi később. Radnóti a látogatás után két hónappal az Apollinaire-fordítás reflexiói és a párizsi Cartes Postales miniatűr-verseit említve mintegy mellesleg írja: „…ha egyszer béke lesz s megélem… akárhogy is, de kiköltözöm egy évre Párizsba. El kell végre is intéznem ezt az örökös vágyakozást.” A két évvel az utazás után íródott Párizs-versben pedig: „Ó, visszatérni, tűnő életem / nehéz sodrából lesz-e még erőm? / A lent bűzölgő olcsó étterem / macskája párzott fönt a háztetőn. / Hogy nyávogott! Mégegyszer hallom-é?”

Mi, utókor ismerjük a valós választ a költői kérdésre. De a rue Cujas sarkán még mindig egy kissé lejt a járda, és ez a legköltőibb válasz.