Kultúra

FELJEGYZÉSEK ÚTKÖZBEN: Hidak könyve II. / A felégetés

„Čekao sam, da pređemo Neret­vu.” (Arra vártam, hogy átkeljünk a Neretván.) Mondja Ivan, azaz Lojze Rozman szerelmének, Danicának (Sylva Koscina) A Neretvai csata című filmben, miután megkéri a kezét. A jelenet sokkal őszintébb, mint egy partizánrománc ábrázolása, a filmművészet talán legeszköztelenebb és legsokatmondóbb lánykérő jelenete. A Neretva partján játszódik, mögöttük ott feszül, a két part között, a jablanicai vashíd.
Száz Pál

2019. szeptember 29. 14:46

FELJEGYZÉSEK ÚTKÖZBEN
- Kép: Wikipedia

A hidak pusztulásának két oka van, egy prózaian lomha és egy drámaian hirtelen. Az egyik az idő. Ahogy a járókelők mindennapos forgalma lassan leéli a hidat, ahogy a folyó állandóan nyaldossa a pilléreket, lassan kikezdi az éves jégzajlás, aláássák az időszakos áradások. A másik a háború, amikor a visszavonulók, hogy időt és új esélyt nyerjenek, felégetik maguk mögött a hidakat. A hidaknak e két ellenségük van, akár a szerelemnek.

Ivan és Danica jelenete után máris a híd vaskonstrukcióját látjuk, a partizánok huzalokat feszítenek közéjük. A következő jelenetben Ivan védeni próbálja a hidat parancsnoka előtt, azzal vádolva, hogy nem felsőbb parancsot teljesít. „A híd az egyetlen reményünk.” Az érzékenyen poentírozott jelenetet végül a következő partizánbrigád érkezése zárja le. A parancsnok pedig kimondja a varázsszót: „Tito rendelte el.” A hidakat nem passzióból égetjük fel magunk mögött. Kénytelenek vagyunk felrobbantani őket, ahogy szorul a hurok.
Pozsony hídjait nézzünk M-mel a távolba nyúló Dunán, és az új zöld Öreg hídról egy régi utazás emléke jut eszembe. Amikor először mentem Mostarba Szarajevóból a Neretva teátrális kanyonjában kacskaringózva egy busszal, amely az apám lehetett volna. A légkondi rossz volt, a kanyaroknál a nyakamba csöpögött a vize és összekeveredett az izzadságommal. Nem a Dunát látom, hanem a zöld kiszögellések mögül előbukkanó égszínű Neretvát, ahogy felhág a busz az emelkedőn, és előbukkan a folyó torkában a kettétört híd. A két partot elszakító híd, a vízbe zuhant két vashasáb, mintha csak egy gyerek hagyta volna ott dacból szétrombolt játékát.
Már csak az emelkedő kanyarán túl világosított fel Jé, hogy amit láttam, az nem igazi, nem igaziból lerombolt híd, illetve az volt, csak máshogy. Amit láttam, múzeumi reprodukció, a parton 78-ban épített partizánmúzeumhoz tartozik. A neretvai csatának állít emléket, annak az összetett hadműveletnek, amely a partizánok megszállók (a német, olasz és csetnik alakulatok) elleni harcának első kulcsfontosságú sikere volt. A legdurvább harcok után Tito négy Neretva-híd felrobbantását rendelte el. A partizánok a robbantás után Jablanicában kevesebb mint egy nap alatt pontonhidat építettek, hogy majd négyezer rokkantat és sérültet hozzanak át a partizánkórházból a túlpartra a folyamatos támadások ellenére. Innét kapta nevét a múzeum is (Muzej bitke za ranjenike).

A hidat 1888-ban emelték, éppen Bosznia Monarchia általi megszállásának tizedik évfordulóján. A vaskonstrukciót Magyarországon gyártották, mint utóbb kiderült, rosszul, ugyanis négy méterrel rövidebb volt a kelleténél, így aztán Mostarban használták fel (Most cara i kralja Franje Josipa, később Titov most, ma Most Musala). Végül Angliából rendelték meg a konstrukciót. Fél évvel azután, hogy a partizánok felrobbantották, a németek új hidat építettek a pilléreire. Ez a híd is levegőbe repült 1968-ban, A neretvai csata minden (múlt) idők leglátványosabb és legsikeresebb jugoszláv filmjének forgatása alkalmával. A rendező, Veljko Bulajić azzal próbálta védeni a dolgot, hogy a rom turistaattrakció lehet. A sors fintora, hogy a porfelhő miatt egyetlen felvétel sem volt használható, a híd felrobbantását így egy prágai stúdióban asztalméretben kellett megismételni. Tehát mégsem igazi felrobbanó hidat látunk a képkockákon. A rom ittmaradt, mint egy túlméretezett múzeumi tárgy, igaz, egy darabját 1991-ben elvitte a Neretva, mintha csak a közelgő háborúra figyelmeztetne.

Egy héttel később már a Duna partján álltam Jével Újvidéken, és az jutott eszembe, hogy Újvidék a felégetett hidak városa. Bámultuk Péterváradot meg az egykori vasúti híd pilléreit a folyóban. Először a visszavonuló jugoszláv hadsereg robbantotta fel 1941-ben, majd 1944-ben a németek. A Tomiszláv királyról elnevezett, 1928-ben épített híd is így járt. Ennek helyébe épült a Varadinski most, amely régebben Tito nevét viselte, és amelyet két másikkal együtt (az 1961-ben épített Žeželjev most, az 1981-es Most slobode) az 1999-es NATO-bombázás elpusztított. Romjainak látványát Jé ecsetelte, mint kedves gyerekkori emléket. E hidat 2000-ben adták át az improvizált pontonhíd helyébe, 2005-ben a Szabadság-hidat, s a legújabb, a Žeželjev most két íve 2018-ban ért össze a két part között.

Ekkoriban, a felégetett hidak városában olvastam Ivo Andrić Híd a Drinán regényét. A hidak két ellensége, a lomha idő és a hirtelen pusztítás közül végül az utóbbi győzedelmeskedik: a híd közepét az első világháborúban a Monarchia visszavonuló seregei felrobbantják.

Ha felrobbantunk egy hidat, megsemmisítjük a visszautat. Mondja M., míg a Dunát nézzük, miután elmeséli öregapja történetét. Katona volt, az utolsó emberek egyike, akik átkeltek a Mária Valéria hídon, mielőtt 1944 karácsonyán felrobbantották a szovjetek előli visszavonuláskor. Nem volt már visszaút, pedig a szíve a túlparton maradt.

A háborúban odavesznek a hidak, s ahogy felégetjük hídjaink, úgy késleltetjük az egyre bizonyosabb véget: elvesztettük a háborút. A világháború egyik legnagyobb vesztese alighanem a Monarchia vágsellyei születésű hídembere, Feketeházy János volt. Nemcsak a Mária Valériát, de szinten minden általa tervezett hidat megrongáltak vagy elpusztítottak a visszavonulók. A példákat sorolhatnánk, de ugorjunk vissza Jablanica szomszédságába. Konjic gyönyörű török hídját is a visszavonuló németek robbantották fel. Semelyik égő híd nem múlja fölül azonban a költők által megénekelt, kecses mostari Öreg híd felrobbantását, amelyet a youtube-on is megnézhetünk – és ez a felvétel nagyon is igazi. Az Öreg híd az embertelen háború pusztításának, a kultúra lerombolásának pokoli monumentalitásának áldozata.

Akkor ott még nem sejtettem, hogy két évvel később, amikor éppígy bámuljunk majd a túlparti Péterváradot Jével, a távolban a Dunán új híd közelíti egymáshoz a két partot, és már csak a középső íve fog hiányozni. Másnap egy facebookos mémoldalon (Šta je novosacki?/Mi az újvidéki?) egy képet találtam a középen hamarosan összeérő hídról. Alatta felirat: Novosacki je da se nađemo na pola puta. Újvidéki, hogy találkozunk félúton. A lerombolt hidakat mindig újjáépítik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Bugár: Úgy döntöttem, Érsek lesz a listavezető

Újabb női holttestet találtak Pozsonyban, de a rendőrség szerint nincs sorozatgyilkos a városban

Dzsudzsákról, Hamšíkról, Hapalról és Bénesről

Kocsmafilozófia haladóknak

Vegyük komolyan a szűrést!

A Szkripal-ügyhöz lehet köze a Jaroslav Naď ellen indított eljárásnak

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!