Feljegyzések a súgólyukból

Az előadás mindennapi sorsa mindenképpen az ő kezében van. Pontosabban: az ő szájában. A legtöbbször ugyanis ő old meg váratlan helyzeteket, ő hárít el veszélyes akadályokat, ő orvosol ilyen-olyan szituációs problémákat.

A jó súgónak, a megfelelő súgónak, a mindenki által elismert súgónak tekintélye van a szakmában. Egy jó súgó aranyat ér, még ha nem is azzal fizetnek érte. Gyúrója, bemelegítője, verbális edzője, orvosa és nemegyszer még lelki társa is a színésznek. Főképp, ha olyan, mint Lovass Ágnes, aki nem egy budapesti társulat legendás előadásának súgója volt már eddig is. De volt ő jegyszedő, kellékes, rendezőasszisztens, művészi titkár, ügyelő, s ha a helyzet úgy kívánta, még öltöztető, sőt fodrász is.

Most íróként mutatkozik be. Titkok a kulisszák mögül alcímmel tankönyvként, legendagyűjteményként és szórakoztató olvasmányként egyszerre fogyasztható Súgókönyvet írt.

Bérczes László író, rendező, színikritikus szerint „Lovass Ágnes ezzel a könyvvel a kezét nyújtja felénk, hogy vele útnak induljunk a színházi kulisszák mögötti titokzatos világba, és szórakozva-tanulva együtt araszoljunk az olvasópróbától a premier felé. Utunk során olyan művészekkel és általuk olyan történetekkel ismerkedünk meg, akik és amik bizonyítják: mindez munka és varázslat. Lovass Ágnes súgóként szakmája mestere és megszállottja. Alázatos, pontos, fegyelmezett és szenvedélyes.”

A könyvből is fényes sugárban árad a szellemesség és a szenvedély, a humor, a határtalan öröm és játékkedv. Hiszen nemcsak súgni, hanem játszani is tud, aki ennyire szereti a színházat, a próbákat, azt a töméntelen munkát, ami egy-egy előadás megszületésével jár. Ilyen értelemben a súgó bábája is minden produkciónak.

„A jó színházi súgó nemcsak segítőtárs a próbákon, előadásokon – vélekedik Gálvölgyi János –, hanem irodalmi munkatárs, pszichiáter,gyógypedagógus, feszültséglevezető, idegcsillapító, lelkesítő, bátorító és – ha megengedi – barát is.”

Gálvölgyi töredelmesen bevallja: elfogult a könyv szerzőjével, hiszen több mint harminc éve ismeri őt. A Thália Színház fiatal színésze volt, amikor a „kicsi lány” még lelkes kellékesként forgott körülötte. Azóta a színházi hierarchia csúcsára jutott, ahol már „alovassági”-ként emlegetik őt. Ott, ahol már nemcsak a tudását, hanem emberi és szakmai tisztességét is becsülik, szeretik és a legmagasabb fokon értékelik.

Súgni, igazán jól súgni, szívből súgni az utolsó padban is megtanulhat az ember. Színházban súgni egészen más. Óriási kunszt. Speciális érzék kell hozzá. Kifejlett érzék. Finoman csiszolt. Míves. Megtanulni pedig csak a „terepen” lehet. Próbákon a nézőtér első sorában. Később a takarásban. A kulisszák mögötti rejtett pontokon. Vagy „beépülve” a díszletbe.

Emberünk jól felfegyverkezett harcosa a színházi próbafolyamatnak. Ahogy írja: kellékesként 37 bemutatója volt, súgott 77 darabot, de ezek közül 33-ban vagy ügyelő, vagy asszisztens is volt, 76 előadásnak „csupán” az ügyelője. Részt vett 6 filmben, 10 tévéjátékban és három sorozatban is.

Harminchat éve van a pályán. Majdnem négy évtizede különböző színházakban. „Ha beszippantott, benyelt, megbabonázott, magához ölelt a színház, akkor valóban nem enged el többé – írja. – Amennyiben a kulisszák mögé látván nem veszted el az illúzióidat, hanem lenyűgöz az, hogy ami elölről óarany bársony, az hátulról falap és támasztóléc, akkor neked való minden színházi varázslat.”

Nincs szabadabb rabszolgamunka a színháznál, állítja.

„Mert nincs olyan, hogy minden délután ráérsz, vagy minden szombaton ebédre várod a családodat, vagy beiratkozol nyelviskolába, és nem fogsz tudni részt venni a kóruspróbáidon, nem tudod megnézni az újszülött medvebocsot az állatkertben, és nem tudsz kimenni Bécsbe, a karácsonyi vásárra. A síelést pedig végleg felejtsd el, nyaralni is csak főszezonban fogsz, a lehető legdrágábban. De nem is mész nyaralni, mert akkor meg szabadtéri színházi szezon van, és filmek is nyáron forognak. Cserében viszont irodalommal foglalkozhatsz (!), és olyan emberekkel találkozol a nap minden percében, akik ugyanazt szeretik, amit te.”

S akárcsak a súgópéldány, a Súgókönyv is tele van izgalmas bejegyzésekkel. Csak amíg a példányban ott a rengeteg hasznos tudnivaló, jótanács, feladat, addig a könyvben itt a sok színes, emlékezetes történet. A szerző ugyanis remekül mesél. Szereti, élvezettel használja a magyar nyelvet, az írói vénája is tagadhatatlan. És még gyűjtögető is. Kiadhatná a magyar nyelv új szinonimaszótárát. A „megy” igét például 77-féle változatban jelöli meg, hogy a színpadi helyzethez majd a legmegfelelőbb kifejezést használhassa. A súgópéldány ugyanis a súgó mankója. Őt már nem lepi meg, ha egy rendező délelőtt 10-től délután 2-ig mindössze négy mondattal foglalkozik (Székely Gábor, Csehov: Ivanov). Molnár Piroska, meséli, úgy tisztelgett Esterházy Péter előtt, hogy vesszőtől vesszőig hűen interpretálta a leírt szavakat. Éjt nappallá téve tanulta a szöveget. Egri Márta a konyhaasztal mellett mélyed el a házi feladatban, vagyis a szövegtanulásban. Goethe Faustját, közel 250 oldalt versben Kulka János 2015-ben két hónapon át tanulta „vakon”. Ami azt jelenti: mindenféle színpadi, partneri fogódzó nélkül. Básti Juli egy összpróba kezdése előtt megkérte Lovass Ágnest, hogy történjen bármi, ne súgjon neki. Ha hibázik, szégyenében az utolsó szót is megjegyzi. Pompás taktika. Udvaros Dorottya a Luluban a ki tudja, hányadik előadáson elfelejtette a soron következő mondatot. Vállpánt nélküli, dekoltált estélyi ruhájában háttal állt a súgónknak, aki viszont a háta rezdüléséből látta, érezte meg, hogy a színésznőnek azonnali segítségre van szüksége. Repült is a mondat eleje a színpad túloldalára, és időben érkezett.

A zöld sárkány gyerekei című filmben a több éve Magyarországon élő, kínai származású főszereplőt kellett felkészítenie a magyar szövegre. Yu Debin jól beszélt magyarul – a maga kínai akcentusával. Ezen kellett nem keveset csiszolnia „tanárnőjének”, Lovass Ágnesnek. Hogy a néző például ne azt hallja a moziban, hogy daulágoziké – a találkozik helyett. Két hónapig folyt a munka. Két ember kitartó munkája.

Aprócska figyelmeztetés: egy mezei olvasó ugyanazzal az élvezettel falja fel a könyvet, mint egy színházba készülő vagy rendszeres színházlátogató. Az első oldaltól az utolsóig úgy érzi, részese egy készülő előadásnak. Hogy egy láthatatlan valaki kézen fogva vezeti végig a kulisszák mögött, s közben eddig szigorúan őrzött színházi sztorikkal szórakoztatja.

A szerző a Vasárnap munkatársa