Fapados jubileum zajlott Rimaszombatban

éé

Háromévesre nyúlt kényszerszünet, illetve egy érsekújvári kitérő után pénteken és szombaton végre Rimaszombatban zajlott a 30. Tompa Mihály Országos Verseny döntője.

Ez a Csemadok egyik – ha nem a – legfontosabb rendezvénye, a Kárpát-medencében egyedülálló a maga nemében. Sehol nem méri össze tudását ennyi ifjú magyar vers- és prózamondó többfordulós rendszerben. A jubileumi hangulat és körítés azonban elmaradt, pedig ez a rendezvény a megszokott háromnapos időtartamon túl megérdemelt volna egy méltó ünneplést, sztárfellépőkkel, híressé vált egykori versenyzők gálájával, retro- spektív dokuementumfilmmel, feliratos pólókkal, tűzijátékkal... Ehelyett még azt sem engedhették meg maguknak a szervezők, hogy elszállásolják a 150 kilométernél közelebbről érkező döntősöket, a kísérőprogram pedig egy bűvész volt, mint valami falunapon, illetve egy a capella zenés műsor a Petőfi-év alkalmából.

A fapados fesztivál oka a bizonytalan anyagi háttér volt. A szervezőket alaposan cserben hagyta fő támogatójuk, a Kisebbségi Kulturális Alap. A kultúránkat támogatni hivatott állami hivatal működése (velem együtt) sokak számára máig rejtély, idén például még össze sem ült a pályázatokat elbíráló bizottság a Tompa Mihály Országos Verseny döntőjének eredeti időpontjáig. Emiatt a rimaszombati csemadokosok a jól bevált április végéről június közepére csúsztatták a döntőt, hátha addig kiderül, aminek ki kell derülnie. De sajnos csak az derült ki, hogy így egybeesik a komáromi Jókai Napokkal, ami érzékenyen érintett jó pár (más források szerint csupán néhány) fiatal tehetséget, akik mindkét helyen érdekeltek voltak.

Pénz még most sincs a szervezők számláján, de legalább annyit sikerült megtudniuk, hogy a kért összegnek csupán kétharmadát nyerték el, mert az illetékes bizottság ennyit is elegendőnek talált a jubileumi évfolyam megrendezésére.

A Kultminor támogatására támaszkodó hazai magyar kultúrmunkások mára jól megtanultak hitelért könyörögni az étkeztetőknél, szállásadóknál, virágárusoknál, és ördög tudja hány helyen. De csodát csinálni nem tudnak. Úgyhogy a 30. TMOV érdemi részét egy napba sűrítették, illetve a legtöbb kategória versenyzői egyszerre kezdtek június 16-án délelőtt a művelődési ház különböző termeiben, csak a felnőttek kaptak délutáni időpontot. Így a kicsik nem láthatták a nagyobbak produkcióit (és fordítva), sem a verséneklőket, azaz nagyjából mindenki csak a saját versenyén vehetett részt.

Összesen egyébként 175 résztvevő érkezett a döntőre, azért „csupán” ennyi, mert a lírai színpadok kategóriáját idén kiiktatták. Nem volt ugyanis elegendő induló ahhoz, hogy érdemes legyen összemérni őket egymással. Ez a műfaj, úgy tűnik, kezd kikopni a divatból, ami talán nem is nagy baj, mert sokak szerint eléggé eljárt már felette az idő. A megzenésített versek kategóriája viszont tartja magát. Középiskolás bandák választanak egy-egy verset, csak azért, hogy eljuthassanak vele Rimaszombatba, illetve bontogatják már szárnyaikat az erre a műfajra szakosodók. Olyasmi is előfordul néha – például idén – hogy tapasztalt, középkorú zenészek próbálják ki, milyen érzés fellépni ezen a rendezvényen.

Szombat délelőtt a szakmai értékelés folyt, a délutáni díjkiosztóval pedig véget is ért a fesztivál, mehetett mindenki haza. Sokan ezt sem várták meg, köztük több első helyezett sem tudta bezsebelni a vastapsot és még egyszer előadni győztes produkcióját, ezúttal zsúfolt nézőtér előtt. Valószínűleg azért, mert a katasztrofális vonat- és buszközlekedés miatt még egy éjszakát kellett volna saját zsebből fizetniük, ha csak nem autóval szállították őket a helyszínre.

De ezt nem tudhatjuk, mert nem voltunk ott. A fél nap alatt lezavart versenyből csupán egy kategóriát láthattunk volna (illetve azt a három felnőttet), és képtelenek lettünk volna választani közülük.

Íme az eredmények a kihirdetés sorrendjében, azaz a legjobbakat alul keressék. (B – bronz sávos minősítés, E – ezüst sávos minősítés, A – arany sávos minősítés). 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?