Értékrendünkkel van baj

Levelére egy amerikai pszichológus gondolataival válaszolok, melyek valószínűnek tartom, hogy segítenek problémái megoldásában. Az idézet így szól: „Most pedig képzeld el, hogy életed utolsó napját éled. Nyugodt vagy, fekszel az ágyadban, tudva, hogy közeledik a vég. Elfogadással várod. Mindegy, hogy selyempárnán vagy poros földön fekszel – egyik sem megy veled, amikor kilépsz majd az életből. Se szegénység, se gazdagság nem jelent már számodra semmit. Anyagi javak, titulusok, rangok és minden földi hatalom jelentéktelenné vált. Amint így fekszel, és előtted az örökkévalóság, végiggondolod egész életed. Mit látsz most a legfontosabbnak? Munkasikereidet? A kocsid márkáját vagy az elegáns környéket, ahol házat vettél? A bankszámlád állását? A megszerzett sport- vagy ékszereket? Ha igazán magadba nézel, biztosan látod ezeknek a javaknak a földhözragadtságát. Az tűnik majd visszatekintve a legfontosabbnak, amikor boldog voltál, amikor fontos voltál valakinek, amikor szerettél valakit, aki ezt viszonozta. Életünk teljesítményei kétségtelenül sok jó érzést adnak – büszkék lehetünk, hogy kiteljesítettük képességeinket. De lelkünk mélyén mindnyájan tudjuk, hogy emberlétünket döntően kapcsolataink teszik széppé vagy sivárrá. A szeretet az a táplálék, mely egészségben és elégedettségben tart. Csakis általa élhetjük át a transzcendens létet: amikor bizalommal védekezés nélkül olvadhatunk egybe másokkal. Mégis milyen sokan vannak, akik csak végigszáguldanak egész életükön, folytonosan újabb értelmetlen tennivalókat tűzve ki és gyűrve maguk alá! Millióan tekintik ráadásnak a szeretetet, holott lehetne ez a tengely is. Rohannak mindennapjaik terheivel, sok pénzért követik a divatot, futnak a munkába, futnak a boltokba, hogy még többet vigyenek haza, és futnak a szórakozásaikra (gondolj a szombat esti karambolok és gázolások abszurditására!). Ezekre fordítják energiáik legnagyobb részét, miközben legfontosabb kapcsolataik gondozás híján kiszáradnak és eltorzulnak. E. W. Wilcox amerikai költő írta találóan: Bókot kap a futó ismerős, a vendégnek jut jó szó és meleg, de hányszor mérünk csapást éppen arra, aki minket a legjobban szeret.”

A kis- és csonka családok korszakában nagyobb szükségünk van a szeretet biztonságára, mint őseinknek valaha volt. De ha megtanuljuk szerepeinket egyensúlyban tartani, mint szüleink és nagyszüleink, akkor ez sikerülni fog. Érzéseink és gondolataink jelenlétével kell táplálnunk, védenünk és gyógyítanunk egymást.