Emlékgálával indult az 56. Jókai Napok

Ha hinni lehet az emlékgálán elhangzottaknak – és miért ne hinnénk, hiszen maga mondta kamerába egy itt és most megidézett interjú során –, már az első fesztiválon is ott volt: kisiskolásként, nézőként majdnem látta a Fekete gyémántokat, de mivel rossz helyen, a karzaton ült, csak hangjátékként élvezhette az előadást.
Később végigkísérte a rendezvényt, minden elképzelhető minőségben: diákszínjátszóként, nézőként, rendezőként (olykor több csoporttal is), tíz éven át pedig a Jókai Napok főszervezőjeként egyengette a fesztivál útját. Amikor tavaly a VISZTA-val és egy remek Tartuffe-fel köszönt be, hiába mesélt a rá váró nyitott szívműtétről, eszünkbe sem jutott, hogy egyszer csak... nem lesz tovább.
Kedden este, a Jókai Napok ünnepélyes megnyitóját követően ott emlékeztek rá, ahol – rácáfolva minden előzetes kétkedésre – négy példátlanul izgalmas, igényes évadot vezényelt le igazgatóként: a Komáromi Jókai Színházban. A fotókkal, videókkal kikerekített megemlékezés kereteként Spátay Adriana és Culka Ottó Kiss Péntek József életrajzát és Életpor című önéletrajzi regényét használta fel. A gála másik vezérfonala kétségkívül a személyesség és a megtartó szeretet volt. Olyan művészek léptek színpadra egy-egy műsorszám erejéig – Jókai Ági, Holocsy Katalin, Culka Ottó, Habodász István, Matusek Attila, Andrusko Marcella, Ficza István, Szvrcsek Anita, Horváth Sándor, Lajos András, Rancsó Dezső –, akik egykor Kiss Péntek József valamelyik amatőr vagy diákcsoportjában próbálgatták a szárnyaikat, aztán a színművészetet választották pályájuknak, és megállták a helyüket a kőszínházak színpadán is. Ki dalban, ki versben, ki privát vallomásban emlékezett, de minden pillanaton átsütött Kiss Péntek József – vagy kinek hogyan: Jóska, a Papa – legkülönösebb tehetsége: hogy képes volt mindenkivel a szó leghitelesebb értelmében személyes kapcsolatot teremteni, és emiatt a távozását is személyes veszteségként éljük meg.
Ma egy élő legendát köszönt a fesztivál: a Nyolcvanéves a színházcsináló Beke Sándor című színháztörténeti tárlatot 17 órakor nyitja meg a Tiszti pavilon dísztermében Keszegh Béla, Komárom polgármestere. A rendező, színházigazgató szakmai pályafutását Hizsnyan Géza színházi szakember és Pásztó András dramaturg, tanár méltatja. A Dialóg nonprofit szervezet által összeállított kiállítás elsősorban Beke Sándor pályájának szlovákiai szakaszaira összpontosít, de kitekint magyarországi munkásságára is. 
Beke Sándor Pozsonyban szerzett színészi diplomát, majd Budapesten a rendező szakot is elvégezte. Első komáromi munkáját, Shakespeare Rómeó és Júliáját, majd Háy Gyula Isten, császár, paraszt című drámájának színrevitelét korszakos, új minőséget hozó állomásnak tekinti a szlovákiai magyar színháztörténet. Művészi elképzeléseinek megvalósítását a tulajdonképpen általa alapított kassai Tháliában folytatta, mindaddig, míg a politika el nem lehetetlenítette a munkáját. 1976-tól Magyarországon folytatta a pályáját, de amint az az 1989-es változások után lehetővé vált, újabb jelentős előadásokkal mutatott irányt mind Kassán, mind Komáromban, ahol egy ideig igazgatóként is formálhatta a színház művészi arculatát. Ez idő alatt olyan produkciók fűződtek a nevéhez, mint Háy Gyula CaliguLÓja, Rozewicz Fehér házassága vagy Beckett Godot-ra várva című drámája. „A művészetben gyakran találkozhatunk tehetséges, jelentős, nagy formátumú alkotókkal. Sokkal ritkábban mondhatjuk egy művészre, hogy – valamilyen szempontból – meghatározó egyéniség. Ahhoz, hogy valaki ilyen magasságokba emelkedjen, nem elég a tehetség, a szorgalom, szükség van valami többletre is. Ilyen lehet a körülmények szerencsés összjátéka is. Például, hogy egy adott művészi közösségbe akkor érkezik egy tehetséges alkotó, mikor ott éppen megértek a feltételek egy minőségi változásra. A (cseh)szlovákiai magyar színjátszásnak ilyen meghatározó egyénisége Beke Sándor” – írja egyebek mellett a kiállításhoz készült kiadványban Hizsnyan Géza.