Elment a vándor

1929–2002 Ráadásul amerikai ortodox zsidó író, akinek könyveit csupán a rendszerváltás után ismerhettük meg. Először a kilencvenes években jelent meg néhány műve cseh fordításban, és az utóbbi két-három évben magyarul az Ulpius Ház könyvkiadó jóvoltából.

Elsőként néhány évvel ezelőtt Az ígéret (The Promise) című regényét kaptam kölcsön cseh fordításban, de azóta minden fontosabb könyvét megszereztem és elolvastam. Ennek nagyon egyszerű oka van – Potok könyvei élvezetes olvasmányok, igazi regények izgalmasan pergő cselekménnyel, hús-vér szereplőkkel. Ez már önmagában is elegendő ok lenne a megemlékezésre, de Potok műveinek jelentősége jóval több a lebilincselő történeteknél. Ez a plusz érték nem az egzotikus környezet – a konzervatív vallásos haszid zsidó közösség élete a modern, világias Amerikában - bár ahhoz szorosan kötődik. Potok minden könyvében ugyanazt a kérdést teszi fel – hogyan lehet összeegyeztetni a tradíciókhoz, a múlthoz való ragaszkodást, a vallási meggyőződést és a szokásokat a haladással, a tiltott kérdések feltevésével, a szabályok felrúgásával? A válasz nem egyszerű és nem is mindig egyértelmű. Chaim Potok maga is gyötrődik amikor kapcsolatot keres a múlt és a jelen világa között és az olvasóra bízza a döntést.

Az útkeresés egyik legszebb példája annak a kislánynak a története, akit a második világháború előtti Amerikában kommunista szülei nevelnek (Davita’s Harp; Davita hárfája). Az édesanya kelet-európai zsidó menekült, apuka amerikai katolikus családból származik, de mind a ketten lemondtak hitükről, hogy Lenin eszméinek és a világ proletárjainak szenteljék életüket. Az édesapa a spanyol polgárháborúról tudósítja lapját, és Guernica bombázása közben éppen akkor tépi szét egy bomba, amikor egy katolikus apácát próbál megmenteni. A mama egy ideig folytatja agitátori munkáját, de amikor Sztálin és Hitler megkötik a megnemtámadási szerződést, rádöbben az igazságra és összeroppan. A csonka család New York zsidó negyedébe költözik, és Davita egyre gyakrabban jár el a zsinagógába (hóna alatt a katolikus Bibliával), majd az unalmas állami iskolából átiratkozik a jesivába, ahol rövid idő alatt az osztály legjobbja lesz. Gyönyörű fogalmazást ír Picasso Guernicájáról, amelyben ott látja édesapját is. De az iskola legjobb diákjának járó díjat nem kaphatja meg – mert lány. Davita ennek ellenére megtalálja tizenéves lelkének egyensúlyát – képes megteremteni a gyökerek és a jövő harmóniáját.

Lev Ashernek (My Name is Asher Lev and The Gift of Asher Lev – Nevem Asher Lev és Asher Lev ajándéka), aki a háború után született, nem kommunisták a szülei, hanem gazdag vallásos zsidók és nagyon szeretik tehetséges fiukat, akivel csak egy baj van – túl sokat rajzol. Ezzel foglalkozik egész nap, az iskolában és otthon, elhanyagolja az iskolát és minden mást. Ráadásul nem olyan dolgokat rajzol, amit egy zsidó kisfiúnak illik, hanem az általa látott, nem mindig szép világot. Nem használ sem a szép szó, sem a büntetés – Asher rajzol, fest, elcsúfítja a szent könyveket és nem tudja abbahagyni. Első támogatója egy nagybácsi, aki saját portréját látva kis Chagallnak nevezi el unokaöccsét, de ő öntudatosan válaszol – az én nevem Asher Lev. Asher a kreativitást a tradíciók elé helyező bölcs rabbi segítségével eljut Párizsba, ahol igazi művésszé válik (a nagy példakép a gonosz spanyol – Picasso), de betartja vallása szokásait és parancsait is. De a legfontosabb belső parancs az alkotás marad, és ez végzetes következményekkel jár. Egyik képén édesanyját festi meg, keresztre feszítve, amint az örökké úton lévő férjét és eretnekké vált fiát várja. A kép bemutatása után Ashert kiközösíti családja és a zsidó hitközség, a keresztények pedig vallásuk megcsúfolása miatt támadják. A kreativitásnak nagyon nagy az ára és a kör csak a másik Lev Asher könyvben zárul be. Ez már napjainkban játszódik – Asher családjával együtt több évtizedes száműzetés után New Yorkba utazik az első támogató, a gazdag nagybácsi temetésére. Akarata ellenére ott is marad, és az ő fia, Avram az, aki visszavezeti a családot a közösségbe.

Még hosszú oldalakon folytathatnám Chaim Potok művének ismertetését és méltatását, de nem teszem. Ezeket a könyveket el kell olvasni, mert általuk Chaim Potok itt marad közöttünk és szép történetekbe rejtve nagyon fontos dolgokat mond – gyökerekről, identitásról, tradíciókról, haladásról, az alkotás titkairól és még nagyon sok másról. De a legfontosabb az a szó, amellyel a zsidó nép történetéről írt könyvét (Wanderings – Vándorlások) fejezi be. Üldöztetések, menekülések, vándorlások, belharcok, a Templom lerombolása és újjáépítése, pogromok és holocaust. De az utolsó szó mégis ez: Yes. Igen.

Az írás Rácz Olivér előadása alapján készült (Egy bookaholista gondolatai Chaim Potok könyveinek olvasása után. Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, Családközösség, Kassa, 2002 február 17. Teledom Művelődési Központ.)