<p>A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház A velencei kalmár című előadása kapta a szakmai zsűri fődíját a Magyar Színházak XXIII. Kisvárdai Fesztiválján, melynek záróünnepséget szombat este tartották a szabolcsi kisváros Várszínházában.</p>
Elismerés Bandor Évának Kisvárdán
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium által felajánlott további díjakat megosztva ítélték oda a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Urbán András Társulata által játszott A kisinyovi rózsa, valamint a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata által bemutatott Platonov című előadásnak. A szaktárca emellett Életmű-díjban részesítette Banka Líviát, az Újvidéki Színház, illetve Czintos Józsefet, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának művészét.
A június 17-én kezdődött színházi ünnepen tizennyolc határon túli teátrum színtársulatának mintegy negyven előadását láthatta a közönség. A művészek két helyszínen, a Művészetek Házában és a Várszínház deszkáin adtak számot tudásukról nemritkán éjszakába nyúlóan, mivel az idei fesztivál előadásait a hagyományoktól kissé eltérően, főként délután és késő éjjel rendezték meg.
A záróünnepségen Elekes Botond, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkárának kabinetfőnöke és Leleszi Tibor, Kisvárda polgármestere köszöntötte a jelenlévőket. Tasnádi Csaba, a zsűri elnöke beszédében utalt arra, hogy a kisvárdai fesztivál fontos találkozási pont a határokon túl, magyar nyelven játszó színházi szakma számára. Az előadások kapcsán kiemelte: 2011-ben a klasszikusok mellett elsősorban a magyar kortárs szerzők darabjai szerepeltek a repertoáron.
A zsűri a fentiek mellett több más kategóriákban is elismerte a társulatok munkáit: Kisvárda város díját a Vajdasági Tanyaszínház A falu rossza című, míg a közönségét a csíkszeredai Csíki Játékszín Finito című előadása kapta. A Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza által felajánlott legjobb alakítás díjában a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház A velencei kalmár című előadásában Shylock szerepéért Szakács Lászlót, illetve a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Platonov című darabjában Trileckíj megformálásáért László Csabát jutalmazták.
A legígéretesebb fiatal színész számára alapított Teplánszky Kati-díjat a szakmai zsűri döntése alapján a Finito és a Csókos asszony című előadásában nyújtott alakításáért Benedek Ágnes, a Csíki Játékszín művésze kapta. A Várszínház és Művészetek Háza egyéni elismerésében a komáromi Jókai Színház Cseresznyéskert előadásából Bandor Éva, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház A kisinyovi rózsa darabjából Mészáros Árpád színművész, illetve a Finito látványvilágáért Adriana Grand díszlet- és jelmeztervező részesült. A közönség zsűrije a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Portugál című előadásában játszó Barabás Árpádot is díjazta.
A díjátadót követően az Orlai Produkciós Iroda: Esőember (Rain Man) darabjával zárult a Magyar Színházak XXIII. Kisvárdai Fesztiváljának idei programsorozata.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.