Elhunyt Tarics Lőrincz Margit

ddd
Komárom |

Életének nyolcvankilencedik évében elhunyt Tarics Lőrincz Margit színművész, a Komáromi Jókai Színház Örökös Tagja, a tavaly október végén átadott kültéri Színészmúzeum megálmodója.

Komáromban született 1933-ban, tanulmányait szülővárosában végezte, 1950–1952 között egy építőipari vállalat irodai alkalmazottja, 1952-től a MATESZ, majd a Komáromi Jókai Színház tagja. Elismerései: a Szlovák Köztársaság Ezüstplakettje; a Szlovák Irodalmi Alap életműdíja; Pro Cultura Hungarica-díj.

A remek karakterszínész, Király Dezső rábeszélésére lett 19 évesen a frissen alakult komáromi Magyar Területi Színház színészcsapatának tagja.

„Azonnal megszerettem ezt a pályát, hiszen annak kezdeti időszakában kitűnő rendezőkkel dolgoztunk együtt. Munk István, a magyarul anyanyelvi szinten beszélő Martin Gregor, Igor Cieľ és mások voltak azokban az időkben rendezőkként a szakmai mentoraink is. Magyarországról négy évadon át dolgozott a MATESZ-ban Lendvay Ferenc, akinek rendezései komoly nyomot hagytak bennem. Nekünk ugyanis menet közben kellett elsajátítanunk mindazt, amit az utánunk jövő színészgeneráció már a színművészeti főiskolán tanulhatott meg. Mi még azt a választ kaptuk a színi direktortól, amikor megkésve ugyan, de a főiskolára akartunk jelentkezni, hogy akkor a társulatnak nem marad elegendő játékra fogható színésze. Számomra ezért külön öröm volt, hogy Lendvay így is tehetségesnek tartott. Főszerepeket osztott rám. Ez a buzdítás tartotta bennem a lelket, amikor nehezebb sorsom lett a színháznál” – mondta lapunknak egy 2018-as interjúban.

Kezdeményezője volt annak a szabadtéri színészmúzeumnak, amelyet végül róla neveztek el, és amely a komáromi Semmelweis Ignác Egészségközpont melletti parkban nyílt meg 2021 október 29-én. Huszonkét elhunyt színész portréja látható ott, akik nélkül ma talán nem létezne szlovákiai magyar színjátszás.

Tarics Lőrincz Margit hamvasztás utáni búcsúztatásának időpontjáról később értesíti a család a nyilvánosságot.


 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?